és újabb, politikusok elleni támadásokat jósoltak biztonsági szakértők a Blikknek.
A hatóságok ugyan optimisták, az azonban tény, hogy a rendszerváltás óta csupán egy politikai támadást elkövetőt ítéltek el. Rusznák Imre fővárosi politikust 1997-ben verték meg egy baseballütővel. A férfit elfogták, megbízóját viszont nem árulta el. Azóta sem tudni, hogy kik gyújthatták fel az Országház és a Mátyás templom ajtaját, vagy, hogy kik robbantottak Torgyán József és Szájer József lakásánál.
Az utóbbi hónapokban verték meg Csintalan Sándort, és dobtak Molotov-koktélt több MSZP-s képviselő házára. Ezeket egy magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállat magára. A lap szerint rendőri körökben egyébként arról beszélnek, hogy a most már terrorcselekménnyé minősített esetek elkövetőit csak a "vakszerencsének" köszönhetően tudnák elfogni.
Tarjányi Péter, biztonsági szakértő is borúlátó. Szerinte a "terroristatanoncok" még nem profik, de egyre szervezettebbek - írja a Blikk.
Összeesküvés-gyakorlat Gyurcsány Ferencnek sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében CSONTOS JÁNOS
Korábban nem hittem az összeesküvés-elméletekben, ám
elbizonytalanodtam, amikor Debreczeni József könyvét, Az új
miniszterelnököt olvasgattam. Gyurcsány Ferenc íródeákja engedelmesen
körmölte, amit a nagy ember diktált. Fletó ömlengve dicsekedett a
politikai észkombájn szerepében tetszelegve, Debreczeni meg nem szólt
rá, hogy "főnök, ez kontraproduktív lesz". A nyilván aggályosán
egyeztetett egyik szövegrész - műfajára nézve önfeljelentés - a
következő.
"A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az
Orbán-Nastase-paktummal. (...) Meg kell támadni, függetlenül attól,
hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Szóval, miután
rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik,
odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt
állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben
- Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen
felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat
kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy
megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok,
és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a
külföldiek magyarországi munkavállalását. (...) A gátlásosnak aligha
nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló
beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése."
Foglaljuk össze: a paktum megtámadása - a fekete december 5. előjátéka
- a gyurcsányi stáb kreálmánya. Nem meggyőződés, hanem politikai haszon
szülte az akciót. Medgyessy ma utazó nagykövet, Kovács uniós biztos.
Gyurcsány bevallja, hogy a 23 millió román munkavállaló beáramlásával
alaptalanul keltettek félelmet, gátlástalanul idegengyűlöletre
játszottak. Az összeesküvés sikeresnek bizonyult.
A másik szövegrész az úgynevezett "köteles beszédről" fecseg. "Két
ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi
csináltuk, meg a köteles akciót is. (...) Kövér mondja, amit mond.
Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle.
Elsikkad, egy hír a sok közül. (...) Ügy tűnik, hogy elveszítjük a
választást. Összehívok magamhoz öt embert. (...) Klára meg én, és jön
Gál Zoli meg még két ember. (...) És azon a pénteken, ott, nálunk úgy
döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (...) És akkor
elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a
sztori-boardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen
rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt
megcsinálni. (...) És kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot
elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És
összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldal-rá
hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó.
Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta
leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles
tüntetés."
Foglaljuk össze: kitalálták a semmiből, és összerakták. Gál J.
Zoltán mára kegyvesztett (hivatalosan babát pelenkáz), Szili Katalin
pedig Gyurcsány egyetlen potenciális pártbéli kihívója: igazán bölcs
dolog volt még idejében kompromittálni. (Nyilván Debreczeninek is
kedvére volt az oldalvágás.) Ám a lényeg az: a választásokat ezzel a
kis PR-hazugsággal visszahozták a sírból; az összeesküvés sikeresnek
bizonyult.
Vegyük hozzá most ehhez a zártkörű őszödi beismerést, hogy a
hazugság a gyurcsányi politika anyanyelve, s vizsgáljuk ennek tükrében
az elmúlt másfél esztendő több mint furcsa történéseit a jelennel
bezárólag. Szögezzük le: ez a féktelenül kreatív (szerény véleményem
szerint gátlástalan és bomlott) elme, a machiavellizmus immorális
végpontja kormányra került, és innentől pénz, paripa, fegyver
rendelkezésére állt, hogy történelmi konstrukcióit immár a végrehajtó
hatalom fedezékéből ültesse át a gyakorlatba. Összeesküvés-elmélet
helyett összeesküvés-gyakorlat lett az osztályrészünk. Meggyőződésem,
hogy az idézett két akció mintájára tákolt forgatókönyvvel jutott
hatalomra Medgyessy megpuccsolása árán; s a 2006-os orbitális
kampányhazugság-rendszer is tudatos összeesküvés volt a jóhiszemű
demokrácia ellen. A társadalom ezzel szembesült 2006. szeptember 19-én.
A politikai bűnözés ezen a napon lépett át a köztörvényes bűnözés
felségterületére: a tévéostrom megmagyarázhatatlan eseménysora ugyanis
felveti a gyurcsányi összeesküvés-gyakorlat ily természetű
folytatódását. Magyarán: sajnálatos módon feltételeznem kell, hogy a
Magyar Televízió ostromának ideája is a gyurcsányi stábértekezletek
bolymelegében született meg. Ne feledjük: a székházat védő rendőröket
odadobták, miközben a szomszédos utcákban temérdek rendőr várakozott
tétlenül. Gyurcsány elszólta magát, hogy kapcsolatban állt a
karhatalommal: feltehetőleg kézivezérelte őket. Csakis neki állt
érdekében, hogy tudatos választási csalásáról (a választók
megcsalásáról) a megrendült közbiztonságra terelődjék a figyelem. A
főrendőröket ő és a tévéostromból választási klipet gyártó Demszky
Gábor kitüntette; igaz, már a 2006. október 23-i rendőrterrort
követően. Később abban is elbizonytalanodhattunk az ügyészségi szóvivő
elszólása folytán, hogy valóban a vétkes rendőrök álltak-e a bíróság
színe elé. Az összeesküvés-gyakorlat látszólag itt tetőzött.
Akkor azonban jött a decemberi és februári gagyiterrorhullám, amit
rögtön a rejtőzködő szélsőjobb nyakába igyekeztek varrni. Nem tudom, ki
hogy van vele: nekem túlontúl átlátszó, hogy a Magyarok Nyilai nevezetű
fantomszervezet, amelynek éppúgy bottal ütik a nyomát, mint a
rendőrpalota géppisztolyos merénylőinek, előbb egy Hír TV-s
műsorvezetőt ver meg, aztán meg a Hír TV-vel e-mailezget. Az is
sajátos, hogy a Molotov-koktélok mindig valahogy úgy repülnek, hogy
emberi életben vagy egészségben ne tegyenek kárt, viszont jó vágóképet
szolgáltassanak a híradókban. Nem nagyon hiszek a különféle uniformisos
gárdák spontán fellépésében sem, hiszen ha valami használ egy minden
tekintetben vesztésre álló hatalmi klikknek, akkor az a fegyver nélküli
egyenruhások öncélú parádézgatása. Pár hete debreceni
közönségtalálkozómat néhány aktivistájuk alaposan tönkretette (még azt
is vélelmezték, hogy talán nem is volnék magyar); csak akkor
bizonytalanodtak el kicsit, amikor megkérdeztem: mitől olyan biztosak
abban, hogy mégoly lelkes, de hebehurgya fellépésükkel nem valamiféle
előttük is titkos akaratot szolgálnak?
Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúval: a fehér
porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem
ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a
köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme? Vajon nem
ugyanannak az amorális elitnek a hatalomhoz való görcsös
ragaszkodásáról van-e szó most is? Kinek volt az érdeke a politika
militarizálása, a műfasiszták köztéri flangálása, a saját tábor
megfélemlítése az egészségpénztár-törvény szavazása előtt? Gyurcsánynak
sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében.
Pelle János szélsőbaloldali magyargyűlölő újságíró hazugsága a hvg.hu-n az erkölcsi hulla Csintalan Sándorral készített interjúban: "A polgári rend felforgatása, merényletekkel való destabilizálása a jobboldali szélsőségesek történelmi öröksége Magyarországon."
A szélsőséges Pellét nyomatékosan emlékeztetni kéne Szamuely Lenin-fiúira, az 1944-45-ben robbantásos merényleteket elkövetett kommunista terrorcsoportokra, a csendőrökre tüzet nyitó terroristára, Ságvári Endrére vagy épp a szentesi Lakos-gyilkosságra, amikor kommunista terroristák az éj leple alatt megölték az alföldi város rendőrkapitányát.
az interjú:
Politikai merényletek
Csintalan: „innen egyenes az út a terrorakciók elkövetéséig”
Csintalan Sándor, az MSZP egykori alelnöke, aki pártját elhagyva a Hír Tv kommentátora lett, „testközelből” szerzett tapasztalatot a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadseregről. Tagjai decemberben agyba-főbe verték Csintalant, most pedig magukra vállalalták, hogy szocialista képviselők lakásai ellen ők követtek el Molotov-koktélos merényleteket.
hvg.hu: Legutóbb Molotov-koktélokkal próbáltak megfélemlíteni kormánypárti parlamenti képviselőket. Mi a véleménye erről egy olyan volt politikusnak és közszereplőnek, akit az utóbbi idők merényleteit magára vállaló Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg nevű szervezet tagjai súlyosan bántalmaztak?
Cs. S.: Jókora utat tettünk meg napjainkig a kilencvenes évek első felétől, amikor Szabó Albert és uniformisba bújtatott társai puszta megjelenésükkel riogatták a közvéleményt. Tény viszont, hogy az én esetemet kivéve még mindig jelzésértékű az erőszak, ugyanis a képviselők házára dobott Molotov-koktélt egyelőre gázolajjal készítették, amely nem egykönnyen kap lángra. De ha így megy tovább, megjelennek a benzines Molotov-koktélok is, amelyek már kiválóan alkalmasak gyújtogatásra. Ha egy politikai csoport elkezdi saját céljaira használni az erőszakot, akkor beindul az ördögi kör, ahol nincs megállás, el kell jutnia a gyilkolásig, az emberhalálig. Amikor engem decemberben a társasházunk alatti garázsban négyen vascsövekkel brutálisan megvertek, csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy a fal mellé húzódva nem értek annyira az ütlegek. Ha a támadóimnak nyílt téren sikerül leteríteniük, valószínűleg agyonvernek.
hvg.hu: Kiderült-e valami azóta a támadókról? Tájékoztatja-e a rendőrség a nyomozás állásáról?
Cs. S.: Nincs információm arról, hogy mit derített ki a rendőrség. Nem is kérdezem őket, mert nem segítené a nyomozást. De a részletek nem is érdekelnek, csak a végeredmény. Figyelemre méltónak tartom, hogy a legújabb eseteket, az MSZP-s képviselők házát ért támadásokat a nyomozó hatóság „terrorcselekménynek” minősítette, míg a decemberben engem ért támadást „rablásnak”, arra való tekintettel, hogy elvitték a pénztárcámat. Ebben volt annyi logika, hogy köztörvényes bűncselekmény elkövetőit jogsegélyegyezmény keretében könnyebb külföldről kikérni. Úgy tűnik, most mégis egyesítik, azonosan bírálják el a különféle ügyeket, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben elkövetett összes támadást a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg vállalta magára. Az a benyomásom, hogy a nyomozó hatóság egészen az utóbbi hetekig nem vette igazán komolyan ezeket az ügyeket. Holott megengedhetetlen, hogy egy csoport erőszakkal vagy azzal való fenyegetőzéssel próbálja álláspontjuk megváltoztatására rávenni a politikusokat és a közszereplőket. Innen egyenes az út a terrorakciók elkövetéséig. Mintha ezt már a miniszterelnök is felfogná, erre utalhat a változás a rendészeti minisztérium élén is. Az én esetem annyiban hasznos lehet, hogy néhány emberben felderengett, hasonló sorsra juthatnak, mint én, és ez kollektív szolidaritást váltott ki.
hvg.hu: Szocialista politikusok szerint ezeknek az ügyeknek a hátterében a jobboldal szélsőséges, antiszemita csoportjai húzódnak meg.
Cs. S.: Tény, ami tény, létezik nálunk egy ilyen erőszakkultuszt ápoló, szélsőjobboldali antiszemita szubkultúra, és támadóim kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy ők is idetartoztak. De mindaddig, amíg nem fogják el őket és térképezik fel a kapcsolataikat, két verzió képzelhető el, és egyiket sem lehet kizárni. Az egyik: valóban azok voltak, akiknek látszottak. A másik: csak azt a látszatot akarták kelteni, hogy radikális szélsőjobboldaliak, de csak felbérelt brigantik voltak. Az utóbbi változatot sem lehet kizárni, ugyanis Nérótól Hitlerig tömérdek „álcázott” merényletet követtek el, és mint tudjuk, Sztálin is többször folyamodott ehhez a módszerhez. A terjedő erőszakra való hivatkozás, illetve reagálás érdeke lehet a mindenkori hatalomnak is, ilyesmire a huszadik századi magyar történelemben is bőven akadt példa. Ezért szeretném, ha a hatóságok gyorsan végére járnának ezeknek az ügyeknek. Elképesztőnek találom, hogy eddig senkit sem sikerült meggyanúsítani, és a régebbi merényletek, így azok is, melyeket az 1998-as választási kampány idején követtek el, a mai napig felderítetlenek. De nem sikerült eredményt elérni a nyomozóknak Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolása ügyében sem. És ne feledkezzünk el az olyan, a közelmúltban elkövetett, kifejezetten politikai motivációjú bűncselekményekről sem, mint a Magyar Televízió épületének tisztázatlan körülmények között lefolyt ostroma vagy a Teve utcai rendőrpalotára leadott géppisztolylövések. Ezekről sem tudunk szinte semmit.
hvg.hu: A polgári rend felforgatása, merényletekkel való destabilizálása a jobboldali szélsőségesek történelmi öröksége Magyarországon.
Cs. S.: Merénylőim esetében figyelembe kell venni, hogy fejlett logisztikával, kiépített szervezeti háttérrel rendelkeznek, és tisztázatlan, hogy erre hogyan tettek szert. Támadóim előzőleg alaposan felderítették az életkörülményeimet, a mozgásomat, azután pedig megszervezték a vascsöves támadást. Négyen ütlegeltek, de állt valaki a garázs ajtajában is, hogy ne lepje meg őket senki. Én öt embert láttam, de a szállításukról is gondoskodtak, azaz az akcióban legalább hatan vettek részt. A mostani Molotov-koktélos támadásoknál figyelemre méltó, hogy egy időben, az ország különböző pontjain zajlottak a merényletek. Ugyanakkor lőttek be Hiller István ablakán is, egy komoly kaliberű lőfegyverrel. Fel lehet tenni a kérdést: kik azok, akik ma Magyarországon képesek lehetnek ilyen akciók megszervezésére, a megfelelő végrehajtók kiválasztására?
Ami a jobboldalt illeti, a demokratikusan gondolkodók alkotják a túlnyomó többséget, akik elvi alapon elutasítják az erőszakot, mégis, az utóbbi időben egyfajta „kommunikációs csapdába” kerültek. Sajnos a jobboldali elit képviselői nem képesek világos, érthető szavakkal visszautasítani a baloldal látens vádjait. Elhatárolódásként nem elegendő, hogy kijelentik: ők is elítélik az erőszak minden fajtáját. Tény ugyanakkor, hogy az erőszaktól való elhatárolódás egyben felfogható a közvetett felelősség elismerésének is, vagyis a jobboldal óvatossága ezen a téren nem meglepő. Olyan retorikára lenne szükség, mely elvi alapon utasítja el az antidemokratikus törekvéseket. Bizonyos köröknek és személyeknek a nevét a jobboldali médiában meg sem lenne szabad említeni.
hvg.hu: Az erőszakhoz köthető sztorik persze rengeteg embert érdekelnek, és a kereskedelmi tévék nehezen állnak ellen a csábításnak. Kinek a lelkén szárad, hogy Mukiból, aki megerőszakolt, majd felgyújtott egy tizennyolc éves lányt, az egyik kereskedelmi televízió sztárt csinált?
Cs. S.: Ez a história, ahogy sok hasonló, felveti az értelmiség felelősségének kérdését. Lehetetlen, hogy ennek a csatornának a vezetői ne lettek volna tisztában azzal, hogy a fiatalkorú gyilkos bemutatásával rasszista indulatokat gerjesztenek a közvéleményben. Ugyanez mondható el a kiskorú Blaha Lujza téri késelő, "Maugli" sztorijáról is.
hvg.hu: Ön 1994 és 1996 között az MSZP alelnöke volt. Aztán 2002 után „átállt”, a jobboldali Hír Tv kommentátora lett, és egykori elvbarátait szidja. Idén a Fideszbe is belépett. Milyen érzés renegátnak lenni?
Cs. S.: Hadd vitatkozzak a kérdésében megfogalmazott állítással. Nem gondolhatja komolyan, hogy unikumnak számítok a magyar közéletben, hogy nálunk a legnagyobb ritkaságnak számít, ha valaki átáll. A magyar közéletben, így vagy úgy, de a rendszerváltás óta szinte mindenki tábort váltott. Nem beszélve arról, hogy a pártok politikája is sokat változott. Ezt én természetes folyamatnak tekintem, különös tekintettel arra, hogy több mint negyven évi diktatúra után legalább ugyanennyi időre van szükség, míg a demokrácia intézményrendszere és a pártok végső arculata kialakul és megszilárdul. Amúgy nem tartom magamat renegátnak, akikre az a jellemző, hogy ki akarják törölni a múltjukat, és új pártjuk radikális képviselőjévé, fundamentalistává válnak. Én vállalom, hogy kommunista, aztán pedig MSZP-s voltam, most pedig mérsékelt jobboldalinak vallom magam.
hvg. hu: Gondolom, közelről követi volt pártjának, az MSZP-nek a fejlődését, belső erőviszonyainak, egyes vezetőinek „beágyazódását” az üzleti életbe. Erre ön is kísérletet tett, de kevés sikerrel, utalok itt a Defend Kft.-re vagy a Budai Hengermalom Zrt. körüli üzletekre.
Cs. S.: Ezekbe akkor vágtam bele, amikor már eldöntöttem, hogy 2002-ben elhagyom a politikusi pályát, nem jelöltetem magam képviselőnek. Az üzleti szféra iránti vonzódás 1994 és 1998 között sokunkat jellemezte, hiszen jórészt szegények voltunk. Szinte senkinek nem volt cége, de soknak még önálló lakása vagy autója sem. Most viszont egyes üzleti körök nyíltan gyakorolják a hatalmat, képviselőik kormányzati tisztségekben ülnek. Gyurcsány Ferencről már 2004 őszén kijelentettem, hogy az MSZP elválaszthatatlanul összekötötte vele a sorsát. Ennek mind lélektanilag, mind a társadalmi beágyazottságot illetően, vagy az MSZP gazdasági erejének alakulása terén fontos következményei vannak. A miniszterelnök helyzete azért stabil még mindig, mert a „konklávé” tagjai úgy érzik, Gyurcsánynak nincs alternatívája, vele győz vagy bukik és szakad utána részekre az MSZP. Sok szocialista érzi úgy, hogy az utóbbi veszély egyre fenyegetőbb, de a többség még mindig úgy véli: ha bekövetkezik a legrosszabb, az legyen minél később, 2010 tavaszán.
Két molotov-koktélt dobtak egy bőcsi volt maszopos családi
házára vasárnap este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön. Az egyik kigyulladt,
de rövid idő múlva kialudt, a másik nem gyulladt meg.
Lajti János vállalkozó a Független Hírügynökségnek kedden azt mondta: nem
érti, kinek állt szándékában ily módon üzenni. 1989-től tagja az MSZP-nek,
korábban képviselő-testületi tag is volt, és indult a legutóbbi
polgármester-választáson, de nem nyert.
Azóta a közélettől visszavonultan él. Évtizedeken át a helyi sörgyár
főrendésze volt, az utóbbi években pedig virágboltjai jelentik a
megélhetését.
A miskolci rendőrkapitányságon közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt
indult nyomozás.
Talán egy újabb szimbólikus eset? A múltbéli tettekért is felelni kell?
Mint ismeretes,
négy szocionista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre
virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény(!)
miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség
vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a
hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
Az
MSZP-frakció kommunikációs osztálya kinyilatkoztatta, a
Molotov-koktélos támadás mellett egyes képviselők fehér port tartalmazó
borítékot kaptak, így például Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője,
volt cenzor. Ugyancsak érkezett fehér port tartalmazó boríték a
Képviselői Irodaházba a frakció címére és az MSZP Vérmező úti központi
irodaházába. Az MTI kérdésére a frakció sajtóosztályán elmondták, az
utóbbi két napban megszaporodtak a képviselőknek címzett telefonos
fenyegetések, amelyek az egészségbiztosítási törvény hétfői
zárószavazásával vannak összefüggésben.
Arra a kérdésre, hogy
pontosan kiknek a házára, lakására dobtak Molotov-koktélt, illetve
hányan kaptak fehér port tartalmazó borítékot vagy fenyegető
telefonhívást az MSZP parlamenti képviselői közül, nem tudtak pontos
tájékoztatást adni, azaz nem mondtak neveket és számot sem. Vidéki és
budapesti képviselők egyaránt részesei voltak a fenyegetéseknek -
tették hozzá.
Dunaújváros Online: Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás
A
Dunaújváros Online szerint Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte
támadás. A Molotov-koktélok Dér Zsuzsannánál anyagi kárt okoztak, míg
Kálmán Andrásnál nem gyulladtak fel.
Szolnok Jászkun online: Herbály Imre kunhegyesi házára is dobtak Molotov-koktélt
A
Szolnok Jászkun online közlése szerint nagy valószínűséggel a
kunhegyesi Herbály Imre kertjébe is dobtak a Molotov-koktélt. A
karcagi, a kunhegyesi és a megyei rendőrfőkapitányságon az internetes
portálnak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták a hírt.
(Híradó - FH - MTI - kuruc.info)
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese pénteken az MTI-nek.
A balra tartó MDF-nél a reggeli postabontáskor találták meg a vörös port tartalmazó borítékot. Amikor a levelet kibontották, a por szétszóródott az asztalon. A kollégák azonnal értesítették a rendőrséget és a katasztrófavédelmet - mondta Hock Zoltán.
A politikus kiemelte: a hatósági tájékoztatás szerint hétfőre tudják megmondani, tartalmazott-e veszélyes anyagot a vörös por, addig lezárták a párt XII. kerületi székházának első emeletét. Az MDF először kapott porral teli levelet, a borítékon nem szerepelt a feladó neve - tette hozzá.
A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy több hónapig tartó titkos nyomozás után öt olyan férfit állítottak elő a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 15-én állami intézményeket akartak megtámadni.
A Híradó értesülései szerint az egyidejű házkutatások során légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást találtak.
Mind az ötük ellen eljárást indítottak, de egyiküket sem vették őrizetbe.
A rendőrök korábban már előállítottak két olyan férfit, akik az internetre felkerült felvételeken államellenes támadásokkal fenyegetőztek. Róluk később kiderült, a felvétel készítésekor ittasak voltak, egyikőjüket, az egykori rendőrt az Index újságírója itatta le, a másik pedig hajléktalan.
"Minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni"
Magyar Rádió
Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni.
Földi László a Magyar Rádióban arra a hírre reagált, miszerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én.
A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség mára ígér tájékoztatást.
A Hírszerző nemzetbiztonsági forrásból úgy tudja: több olyan tüntetői csoport is a hatóságok látókörébe került, amelyekről feltételezik, hogy fegyveres akciókra is készültek. Szilvásy György minapi bejelentését most az egyik főszervező, Toroczkai László lapja is megerősítette - a Magyar Jelent azonban rejtélyes okból nem nyomtatta ki a nyomda.
Két Kossuth téri kulcsszereplő két külön sajtótájékoztatót tartott szerdán 13 órakor: miközben Molnár Tamás a tüntető csoportok március 3-i visegrádi találkozóját harangozta be, az MTV szeptemberi rohamát előidéző Toroczkai László (történetesen a Teve utcai lövések leadásának helyszínén) arról beszélt: a titkosszolgálatok vagy más rejtélyes szervek „betiltották” lapja, a Magyar Jelen aktuális számát, éspedig a nyomdai műveletek kellős közepén. A Hatvannégy Vármegye vezetőjéhez közel álló kuruc.info azt gyanítja, a nyomda azért függeszthette fel indoklás nélkül a munkát, mert „a Gyurcsány-rezsim alkotmány- és nemzetellenes módon működő titkosszolgálata és rendőrsége fenyegethette meg a céget”. A szélsőséges portál szerint a hatósági cenzúra oka a Magyar Jelenben megjelent azon írás, amely lényegében elismeri, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter igazat mondott, amikor a felkelők fegyverkezéséről beszélt. "Ezek tények" „…mégsem teljesen fegyvertelenek a magyar ellenállók sem. Ha más nem is, de annyi mindenképpen igaz volt Szilvásy riogatásából, hogy a felkelők március 15-én a rendőri erők megosztására törekednek, s több csoport lőgyakorlatokon, kiképzéseken vesz részt. Ezek tények, s ahogy mi tudjuk, úgy nyilvánvalóan a titkosszolgálatok is tudják, ezért nem bűn részünkről, ha nyilvánosságra hozzuk” – írta a Magyar Jelen. Mint arról beszámoltunk, Szilvásy György két hete, a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően arról tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit, hogy az október 23-i budapesti zavargások óta az őszi eseményekben kulcsszerepet játszó csoportok fenyegetése erősödött, és március 15-ig várhatóan tovább erősödik. A zavargásokban részt vett csoportok szerinte szervezettebbé és felszereltebbé váltak, vannak, akik lőgyakorlatokra járnak, az akciók előkészítésébe az őszi események előtt a napi politika iránt közömbös futballhuligánok és szkinhedek is bekapcsolódtak; ráadásul a csoportok "a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakkal szerelik föl magukat". A nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottság tagjainak a kancelláriaminiszter a múlt héten elmondta: az elmúlt hónapokban a szakszolgálatok által készített 1500 jelentés közül 34 olyan jutott el az ő szintjére, amely arra utal: szélsőséges csoportok fegyvereket és támadóeszközöket szereznek be. 21 jelentés védett vezetők veszélyeztetéséről szól, 19 pedig erőszakos cselekmények és provokációk előkészítésével foglalkozik. Nemzetbizonytalanság A Nemzetbiztonsági Hivatal néhány napja megerősítette: a szélsőséges csoportok "új rendszerváltásra" irányuló politikai jelszavaikat összekapcsolják az utcai összeütközésre való felkészüléssel". Ezt erősítették meg lapunknak is magas rangú nemzetbiztonsági forrásból. A Hírszerző úgy tudja: az NBH, a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) látókörébe több olyan csoport is került az utóbbi időben, amelyekről feltételezik, hogy közük lehet fegyveres akciókhoz. A hatóságok Toroczkait az egyik lehetséges főszervezőnek tartják. Lapunk korábban már beszámolt arról, hogy az NBH szerint ezek a csoportok az összeütközésre való felkészülés kulcsfontosságú elemének tekintik a rendőri erők megosztását, például egészpályás vidéki útlezárásokkal kívánnak jelentős rendőri erőt lekötni. Ezenkívül folytatják „különböző ütő- és vágóeszközök, baseballütők, boxerek, tőrök, viperák, valamint gyújtópalackok összeállítására alkalmas eszközök beszerzését”, egyes esetekben lőfegyverek vásárlását. Az NBH-ban tett látogatásuk óta Szilvásyékat igazolták az őket előzőleg bíráló ombudsmanok is. Toroczkai lapja beszámol arról is, hogy a Teve utcai támadás után „a nemzeti oldalon tevékenykedők közül többeket kihallgattak, a rendőrség ugyanis azt vélelmezi, hogy nem bűnözői csoportok, hanem felkelők lőttek a székházra. A kihallgatottaktól a rendőrség elsősorban azt tudakolta, hogy kapcsolatba állnak-e Toroczkai Lászlóval vagy Orbán Viktorral (sic!)”. "Chicót" is ellenőrzik A Magyar Jelen írása szerint a közelmúltban kihallgatottak között van a délszláv háborúban résztvett Rózsa-Flores Eduardo („Chico”), az elmúlt években a radikális jobboldalra elmozdult egykori egyetemi KISZ-titkár, a Kapu című lap munkatársa, aki közleményében hangsúlyozta, hogy 2001 óta nem áll kapcsolatban Toroczkaival. Rózsa Eduardo egyik blogjában kiáll az őszi megmozdulások mellett, de a Magyar Jelen írása szerint „még a rendőrpalotát ért támadás előtt nyilatkozatban határolódott el Toroczkai minden ’jelenlegi és jövőbeni tevékenységétől’ és a közleményében kijelentette, hogy ’per pillanat, nem szerepel terveim között semmiféle összeesküvés, felkelés, forradalom szervezése, kirobbantása’”. Rózsa gyanúját, mely szerint „folyamatosan ellenőrzik” a hatóságok, nemzetbiztonsági forrásunk megerősítette, mivel szerintük „veszélyes, fegyverek használatában jártas” emberről van szó, aki állítólag székely irredenta félkatonai csoportokban is vállalt szerepet. Rózsa egyébként néhány éve áttért a muszlim hitre, és a Magyar Iszlám Közösség Hívó szó című lapjának főszerkesztője.
amíg kedves pályázóink újabb remekművekkel tisztelnek meg minket,
vagy amíg a kormány nem próbál újabb bicskanyitogató hülyeséget lenyeletni velünk. Emberek! Munkára fel! Reméljük már az utolsó simításokat végzik legújabb fenyegető üzeneteiken.
A karóba húzott pogácsa vajon borsodi specialitás?
Északkeleti versenyzőnk (Borsodi literes!!) pillanatragasztóvető-csövű Uzijával fenyegeti a kormányt, a tanárokat, a taxisokat, a meterológusokat meg úgy általában mindenkit akit egy rendes ember utál.
M.I.K.L.O.S.
Gázálarc-szerű arceltakaró maszk, inkább tüntetésekre mint merényletekhez való viselet, de természetesen megfelel
Ha az országban rendet akarunk, kezdjük rejtekhelyünkkel: a beágyazás szép, profi munka, talán katonaviselt terroristával van dolgunk?
Maszkban nem lehet sört inni
A szervezet neve, követelései megfelelő módon elhangzanak, a fenyegetés: "baj lesz" és "megmondjuk őket" - kiscsoporttól felfelé már kifejtésre szorul
Dícséretes pályamű, sok figyelemreméltó mozzanattal, néhány hibával, 5-6 pontot mindenképpen megér!
Na most aztán..! És már túl késő! Az eltökélt terroristák semmit sem bíznak a véletlenre, leleplezésük a lehetetlennel egyenlő, vajon mit tervezhetnek?
Igazi profikkal van dolgunk, nem véletlen hogy ők a legveszélyesebbek, a fenyegetőt azonosítani képtelenség
Zászlót és fegyvert alkalmaznak
A halálfej igen rémisztő
Elzárkóznak a tárgyalásoktól
A felvételről lehetetlen megállapítani hogy hányan vannak, mire készülnek, mi a nevük, legfeljebb azt hogy a terrorista valószínűleg jobbkezes, ha nem bal. Lehet félni!!
A Pánmagyar Fegyveres Harcvonal Zsoldosainak fenyegető videója
Pelikán József után szabadon - a vizállásjelentés mint politikai fegyver. Ezúttal jól szervezett, kitűnően felszerelt és mindenre elszánt terroristák küldtek nekünk anyagot.
A terroristák tökéletesen el vannak maszkírozva, a háttérben minden kartondobozban Józsikát látó Mortimert leszámítva felismerhetetlenek
Az albán zászló az asztalon igen forradalmi, mélyebb jelentését keressük
Fenyegető üzeneteink készítése közben ügyeljünk fegyvertársaink testi épségére
Áldozatokra szükség van, de reméljük az asztalról levert kis szobornak nem esett baja
Mindent összevetve remek videó - kíváncsian várjuk, mit hallgatunk a Kossuthon 15-én hajnalban.
Örülünk, hogy a legmagasabb és legilletékesebb körökben is felfedezték a honlapunk által kínált lehetőségeket. A pártatlanság szellemében természetesen közöljük az ő üzenetüket is, amely azonban sok tartalmi újdonsággal nem szolgál - mondanivalójuk összes ténye elhangzott már az országos médiában.
A Terminátor John Connor után Francisco El Quro életét védi!
Történt vagy történni fog vele valami? Tudnak valamit amit mi nem?
úgy tünik, hogy ennek a szovjet gyártmányú bolsi csúcsrobot programjának konspiratív fájljai sérültek, majd elbelszélgetnek vele a pandúrok, hogy honnan a kalasnyikovja...
fenyegetés elhangzik, dicséretes az új hadviselési formák (lepisilés) kilátásba helyezése
meglepően újszerű az is, ahogyan a miniszterelnököt minősíti, olyan égi magasságokba helyezve ahogyan eddig senki más nem tette. Gyanús az egybecsengés a pápai zászlót használó korábbi (III. pályamű) vidéki versenyzővel. Szentéletű Qurcsány! Atyaúristen!!! Fegyverkeznek a ferencesek is?
A bolsi robotos pályamű szerintünk 5 pontot ér, plusz pontot kap, ha bejelenti hogy megtanulta kezelni a fegyverét.
Alkotógárdánkat ma e-mailben keresték meg a TV2 Napló munkatársai. Tudakozódtak szándékaink felől, valamint érdeklődtek nem tartjuk-e veszélyesnek ennek a blog-nak a szerkesztését. Szívélyes válaszban részesítettük őket. Remélhetőleg, hamarosan korszakalkotó kezdeményezésünk helyet kap az országos médiában is.
Végre leleplezödőtt ki áll az egész háttérében, ez a kalap akár Szilvásy-t is takarhatta...Bár nem...ez inkább csak egy rendes magyar parasztgyerek aki jól megaszonta! Az üzenet világos, a töltényhüvely világos hogy töltényhüvely, és világos, hogy egy töltényhüvely is fegyverként használható, különösen akkor, ha nem mellékelnek hozzá vazelint...Brokeback Mountain (Túl a barátságon) magyar módra! Hajrá "más" betyárok!
Kérdes: ha ez a 3. közleménye a MFB-nek, hova tűnt az első kettő?
Figyelemre méltó, sőt gyanús, ahogyan elhatárolodni probál Fantomastól és Lópici Gáspártól! NBH figyelem: ez a leggyanúsabb momentum ebben az anyagban!
Megjegyzéseink:
a MFB cybercowboy-a nem rejtette el teljesen az arcát, a fogazatáról -és nem csak a halála után- bárki fölismerhető
nem ártana a szöveget előre megszerkeszteni, az improvizálás itt nem segít
ha webkamerával felvételt készítünk, kapcsoljuk ki előtte a hangszórókat
A Műbalhé csapata erre a munkára 4 pontot ad, mert a formai hibák ellenére, szellemes és eredeti, a következő munkához inkább használjon símaszkot -a kalap maradhat!
Ajándékunk a vidéki versenyzőnek:
Ezek megint lenyúlták a képet, és megint új a szöveg...csak érthetetlen, bár lehet, csak nekünk, és a végén meg kiderül, ez egy titkos üzenet a titkos terrorista osztagoknak....ezzel mit fog csinálni az NBH? Műforditók és tolmácsok szövetsége előnyben (Tanácsunk: álljanak fejre, tegyenek maguk elé egy tükröt és akkor a fordított-fordított szöveget talán értelmezni lehet :))
Eszünkbe jutott, határtalan a magyar találékonyság!!! : hogyan lehet egy db. azaz egy darab kalasnyikovval felfegyverezni több -akár egymással szemben álló- terrorista csoportot! Hát így!
Kis ország kis pénz, kis pénz kis terrorizmus! A fegyverkereskedők csődbe mennek!
Minden benne van amit az első pályaműben megdicsértünk, és pont ez a baj: nem eredeti!
nem nevezi meg a fenyegető szervezetet (vagy igen?)
nem hangzik el követelés (vagy igen?)
nem fenyegetnek meg senkit (vagy igen?)
A Műbalhé csapata erre pályaműre 1,5 pontot ad, és figyelmeztetünk mindenkit, egyre alacsonyabban fogjuk értékelni azokat a beérkezett anyagokat amelyek már létrehozott művek képanyagát használják fel.
Erre annyi a reakciónk: nem csalódtunk, más csótányt képzeltünk el terrorvideó ellenes terrorvideó akció mögött ámde a Tóta W Árpád teljes mértékben megfelel: mint csótány!Annyi megint, röviden, az üzenetünk: Árpi! Beszélj a saját nevedben! Önteltségében hányásba fúlt majomcsaládból származol! A nemzetet pedig hagyd békében!
Tóta W Árpád
Hányásába fúlt nemzet vagyunk.
A magyar állampolgár eleve elég tudatlan. A tömegek pletykalapokból és a kereskedelmi tévék álhíradóiból tájékozódnak, de külföldi híreket a magát műveltnek tartó közép- és felső osztály se szívesen fogyaszt – már azon kívül, hogy Anna Nicole Smith belefulladt a hányásába. Egy 9/11, meg az iraki háború, az persze megüti már a Blikk-szerkesztő ingerküszöbét is, de ezek is csak bulvárhírként, önmagukon túl nem mutató színes anyagként kerülnek a lapba. Néhány elkötelezett külpolitikai újságíró – az Index külpolrovata, meg a Hírszerző – heroikus küzdelmet folytat, hogy valahogy a közönség fülébe ordítsa: van világ, bazmeg!
Elfut a düh, ha arra gondolok, hogy mi itt legalább tizenhat éve reszeljük a fingot: hogy mit gondoljunk Trianonról, meg a kommunistákról, trikolórról és árpádsávról, és hova tegyük a Szent Koronát, és kihantolunk és újratemetünk. Mindig, minden áldott napon van valami faszság, valami teljesen elrugaszkodott pszeudohír, a szimbolikus politikai keringő újabb kűrje. Kurva jó játék volna egyébként, hobbinak elmenne. Ha közben a világ megállna a pálya szélén, és bevárna minket.
De nem teszi.
Tizenöt év alatt a világ megváltozott. Kiderült például, hogy van klímaváltozás. Felemelkedett, és minden percben tovább emelkedik Kína. Oroszország elnöke már nem a magatehetetlen Jelcin, a vörös birodalom végül nem fulladt bele a hányásába. Kitört viszont a civilizációs világháború, és mi amúgy benne is vagyunk; azok is, akik nem hisznek a világháborúban. Ráadásul egy olyan államszövetség, az Európai Unió oldalán, amely azonban nagyon is jó eséllyel fog belefulladni a saját hányásába. Nem baj, pont nekünk való.
Arról alig volt itt vita, hogy hol állunk mi a világban. Szabadnapos bölcsészek témája, hobbi. Kampánytéma nem volt a külpolitikánk, még érintőlegesen sem. Utoljára talán a kettősállampolgárságos népszavazáson. Hogy a tisztelt magyar embernek milyen autó lesz a segge alatt, az a jó kampánytéma. Nem az, hogy például lesz-e egyáltalán benzin tíz év múlva. Vagy hogy lesz-e még seggünk.
1957-ben a proletariátus is a szputnyikról beszélt. A kocsmában. Nagyon jól tudták, hogy ettől nekik nem lesz több töpörtyűjük holnap, de értették, hogy ez mégis fontos, ha másért nem, azért, mert akkor a mi oldalunk erősebb. Amikor én kisgyerek voltam, alsó tagozatban a középhatótávolságú Pershing-rakétákról dumcsiztunk. Nem Győzikéről. Az Alfa Holdbázisról igen, de azért a rakétákról se feledkeztünk meg. Nemigen láthattuk saját szemünkkel, mégis tudtuk, hogy van világ.
Ma, azt hiszem, nem tudjuk. Úgy teszünk, mintha a legkevésbé sem volna fontos, ki lesz a francia vagy az orosz vagy az amerikai elnök. Mintha Irán csak a mesében létezne, mintha a Kárpátok megvédenének minket a külvilágtól; mintha a terrorizmus ellen kordonnal lehetne védekezni. Úgy játsszuk az eszünket, mintha figyelne ránk valaki.