Műbalhé

marcius bejegyzései

08-02-15

gagyiterror


Összeesküvés-gyakorlat
Gyurcsány Ferencnek sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében
CSONTOS JÁNOS

Korábban nem hittem az összeesküvés-elméletekben, ám elbizonytalanodtam, amikor Debreczeni József könyvét, Az új miniszterelnököt olvasgattam. Gyurcsány Ferenc íródeákja engedelmesen körmölte, amit a nagy ember diktált. Fletó ömlengve dicsekedett a politikai észkombájn szerepében tetszelegve, Debreczeni meg nem szólt rá, hogy "főnök, ez kontraproduktív lesz". A nyilván aggályosán egyeztetett egyik szövegrész - műfajára nézve önfeljelentés - a következő.
"A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. (...) Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Szóval, miután rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik, odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok, és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a külföldiek magyarországi munkavállalását. (...) A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése." Foglaljuk össze: a paktum megtámadása - a fekete december 5. előjátéka - a gyurcsányi stáb kreálmánya. Nem meggyőződés, hanem politikai haszon szülte az akciót. Medgyessy ma utazó nagykövet, Kovács uniós biztos. Gyurcsány bevallja, hogy a 23 millió román munkavállaló beáramlásával alaptalanul keltettek félelmet, gátlástalanul idegengyűlöletre játszottak. Az összeesküvés sikeresnek bizonyult.

A másik szövegrész az úgynevezett "köteles beszédről" fecseg. "Két ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi csináltuk, meg a köteles akciót is. (...) Kövér mondja, amit mond. Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle. Elsikkad, egy hír a sok közül. (...) Ügy tűnik, hogy elveszítjük a választást. Összehívok magamhoz öt embert. (...) Klára meg én, és jön Gál Zoli meg még két ember. (...) És azon a pénteken, ott, nálunk úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (...) És akkor elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a sztori-boardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt megcsinálni. (...) És kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldal-rá hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés."

Foglaljuk össze: kitalálták a semmiből, és összerakták. Gál J. Zoltán mára kegyvesztett (hivatalosan babát pelenkáz), Szili Katalin pedig Gyurcsány egyetlen potenciális pártbéli kihívója: igazán bölcs dolog volt még idejében kompromittálni. (Nyilván Debreczeninek is kedvére volt az oldalvágás.) Ám a lényeg az: a választásokat ezzel a kis PR-hazugsággal visszahozták a sírból; az összeesküvés sikeresnek bizonyult.

Vegyük hozzá most ehhez a zártkörű őszödi beismerést, hogy a hazugság a gyurcsányi politika anyanyelve, s vizsgáljuk ennek tükrében az elmúlt másfél esztendő több mint furcsa történéseit a jelennel bezárólag. Szögezzük le: ez a féktelenül kreatív (szerény véleményem szerint gátlástalan és bomlott) elme, a machiavellizmus immorális végpontja kormányra került, és innentől pénz, paripa, fegyver rendelkezésére állt, hogy történelmi konstrukcióit immár a végrehajtó hatalom fedezékéből ültesse át a gyakorlatba. Összeesküvés-elmélet helyett összeesküvés-gyakorlat lett az osztályrészünk. Meggyőződésem, hogy az idézett két akció mintájára tákolt forgatókönyvvel jutott hatalomra Medgyessy megpuccsolása árán; s a 2006-os orbitális kampányhazugság-rendszer is tudatos összeesküvés volt a jóhiszemű demokrácia ellen. A társadalom ezzel szembesült 2006. szeptember 19-én. A politikai bűnözés ezen a napon lépett át a köztörvényes bűnözés felségterületére: a tévéostrom megmagyarázhatatlan eseménysora ugyanis felveti a gyurcsányi összeesküvés-gyakorlat ily természetű folytatódását. Magyarán: sajnálatos módon feltételeznem kell, hogy a Magyar Televízió ostromának ideája is a gyurcsányi stábértekezletek bolymelegében született meg. Ne feledjük: a székházat védő rendőröket odadobták, miközben a szomszédos utcákban temérdek rendőr várakozott tétlenül. Gyurcsány elszólta magát, hogy kapcsolatban állt a karhatalommal: feltehetőleg kézivezérelte őket. Csakis neki állt érdekében, hogy tudatos választási csalásáról (a választók megcsalásáról) a megrendült közbiztonságra terelődjék a figyelem. A főrendőröket ő és a tévéostromból választási klipet gyártó Demszky Gábor kitüntette; igaz, már a 2006. október 23-i rendőrterrort követően. Később abban is elbizonytalanodhattunk az ügyészségi szóvivő elszólása folytán, hogy valóban a vétkes rendőrök álltak-e a bíróság színe elé. Az összeesküvés-gyakorlat látszólag itt tetőzött.

Akkor azonban jött a decemberi és februári gagyiterrorhullám, amit rögtön a rejtőzködő szélsőjobb nyakába igyekeztek varrni. Nem tudom, ki hogy van vele: nekem túlontúl átlátszó, hogy a Magyarok Nyilai nevezetű fantomszervezet, amelynek éppúgy bottal ütik a nyomát, mint a rendőrpalota géppisztolyos merénylőinek, előbb egy Hír TV-s műsorvezetőt ver meg, aztán meg a Hír TV-vel e-mailezget. Az is sajátos, hogy a Molotov-koktélok mindig valahogy úgy repülnek, hogy emberi életben vagy egészségben ne tegyenek kárt, viszont jó vágóképet szolgáltassanak a híradókban. Nem nagyon hiszek a különféle uniformisos gárdák spontán fellépésében sem, hiszen ha valami használ egy minden tekintetben vesztésre álló hatalmi klikknek, akkor az a fegyver nélküli egyenruhások öncélú parádézgatása. Pár hete debreceni közönségtalálkozómat néhány aktivistájuk alaposan tönkretette (még azt is vélelmezték, hogy talán nem is volnék magyar); csak akkor bizonytalanodtak el kicsit, amikor megkérdeztem: mitől olyan biztosak abban, hogy mégoly lelkes, de hebehurgya fellépésükkel nem valamiféle előttük is titkos akaratot szolgálnak?

Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúval: a fehér porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme? Vajon nem ugyanannak az amorális elitnek a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásáról van-e szó most is? Kinek volt az érdeke a politika militarizálása, a műfasiszták köztéri flangálása, a saját tábor megfélemlítése az egészségpénztár-törvény szavazása előtt? Gyurcsánynak sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében.

(Magyar Nemzet, 2008. február 13.)


08-02-12

Újabb Molotovok repültek


Két molotov-koktélt dobtak egy bőcsi volt maszopos családi házára vasárnap este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön. Az egyik kigyulladt, de rövid idő múlva kialudt, a másik nem gyulladt meg.

Lajti János vállalkozó a Független Hírügynökségnek kedden azt mondta: nem érti, kinek állt szándékában ily módon üzenni. 1989-től tagja az MSZP-nek, korábban képviselő-testületi tag is volt, és indult a legutóbbi polgármester-választáson, de nem nyert.

Azóta a közélettől visszavonultan él. Évtizedeken át a helyi sörgyár főrendésze volt, az utóbbi években pedig virágboltjai jelentik a megélhetését.

A miskolci rendőrkapitányságon közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozás.

Talán egy újabb szimbólikus eset? A múltbéli tettekért is felelni kell?

(FH-Szent Korona Rádió)




08-02-08

izgalmas hétvége...

Fejlemények: egymillióba kerülő koktél, por Lendvainak


Mint ismeretes, négy szocionista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény(!) miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
Az MSZP-frakció kommunikációs osztálya kinyilatkoztatta, a Molotov-koktélos támadás mellett egyes képviselők fehér port tartalmazó borítékot kaptak, így például Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, volt cenzor. Ugyancsak érkezett fehér port tartalmazó boríték a Képviselői Irodaházba a frakció címére és az MSZP Vérmező úti központi irodaházába. Az MTI kérdésére a frakció sajtóosztályán elmondták, az utóbbi két napban megszaporodtak a képviselőknek címzett telefonos fenyegetések, amelyek az egészségbiztosítási törvény hétfői zárószavazásával vannak összefüggésben.
Arra a kérdésre, hogy pontosan kiknek a házára, lakására dobtak Molotov-koktélt, illetve hányan kaptak fehér port tartalmazó borítékot vagy fenyegető telefonhívást az MSZP parlamenti képviselői közül, nem tudtak pontos tájékoztatást adni, azaz nem mondtak neveket és számot sem. Vidéki és budapesti képviselők egyaránt részesei voltak a fenyegetéseknek - tették hozzá.
Dunaújváros Online: Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás
A Dunaújváros Online szerint Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás. A Molotov-koktélok Dér Zsuzsannánál anyagi kárt okoztak, míg Kálmán Andrásnál nem gyulladtak fel.
 
Szolnok Jászkun online: Herbály Imre kunhegyesi házára is dobtak Molotov-koktélt
A Szolnok Jászkun online közlése szerint nagy valószínűséggel a kunhegyesi Herbály Imre kertjébe is dobtak a Molotov-koktélt. A karcagi, a kunhegyesi és a megyei rendőrfőkapitányságon az internetes portálnak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták a hírt.
(Híradó - FH - MTI - kuruc.info)



08-01-06

A sötétben bujkáló ellenforradalmárok akcióba léptek?

Már több, mint két napja, hogy nem tudjuk, ki küldözget liszteszacskókat postán

 

Gyanús port tartalmazó levelet kapott három országgyűlési képviselő a napokban, a küldemény egészségre káros anyagot nem tartalmazott - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI értesülését szombaton. A távirati iroda úgy tudja, hogy szocialista képviselők voltak a címzettek. Horváczy Emese közölte: az eset körülményeit a NNI még vizsgálja.

Újabb szocialista politikus kapott borítékban fehér port

Újabb szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot - erősítette meg az MTI értesülését Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője vasárnap. Az MTI előző nap adott hírt arról, hogy három szocialista országgyűlési képviselő gyanús port tartalmazó levelet kapott. A távirati iroda úgy tudja, a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak. A történtekről egyik érintett országgyűlési képviselő sem akart nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvánosságra hozni. Horváczy Emese az MTI-nek azt mondta, hogy az esetek körülményeit a NNI még vizsgálja.

Nemzeti Hirháló

MTI

jobbik.net


07-03-07

Frriss hírek

Hírek!!!


 

 

Állami intézményeket akartak megtámadni?

hírTV

A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy több hónapig tartó titkos nyomozás után öt olyan férfit állítottak elő a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 15-én állami intézményeket akartak megtámadni. A Híradó értesülései szerint az egyidejű házkutatások során légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást találtak. Mind az ötük ellen eljárást indítottak, de egyiküket sem vették őrizetbe. A rendőrök korábban már előállítottak két olyan férfit, akik az internetre felkerült felvételeken államellenes támadásokkal fenyegetőztek. Róluk később kiderült, a felvétel készítésekor ittasak voltak, egyikőjüket, az egykori rendőrt az Index újságírója itatta le, a másik pedig hajléktalan.

"Minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni"

Magyar Rádió

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni. Földi László a Magyar Rádióban arra a hírre reagált, miszerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én. A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség mára ígér tájékoztatást.

 




07-03-02

Hírféle

Az alábbi meghívó egy-két napja kering az interneten:

 

 

 
 Meghívó
Egy nap a szabadságért.

Kedves honfitársaink, barátaink és más nemzetek fiai.
A magyar nemzet, amely évszázadokon át, élő pajzskent védelmezte Európát, most igazan nagy bajba került. Saját véreink árultak el bennünket. Az ország és a nemzetünk az összeomlás szélére került. A globalizáció és az azt kiszolgáló érdekcsoportok bábjaként sodródik önmaga végzete fele. A helyzet megoldására tett bármilyen demokratikus próbálkozás kudarcot vallott. Ezért kérünk most benneteket, hogy meghívásunknak eleget téve szolidaritásotokkal segítsetek nemzetünket a hazugság és az elnyomás elleni tüntetéssorozaton, amely a magyar szabadság legszebb ünnepen
1848 marc. 15 enek 159-ik évfordulóján 2007 marc. 15 en veszi kezdetet. A YouTube médiatárban a "hungary police attack" alcímen láthatjátok, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Ezért arra kérünk benneteket, hogy hozzatok magatokkal a megfelelő felszereléseiteket és természetesen országaitok lobogóit. Így mutatva a világ elnyomóinak, hogy létezik még a nemzetek közti barátság és szolidaritás.
Tartsatok velünk és áldozzunk együtt a szabadság oltárán.

Köszönettel: A magyar nép

Invitation
A day for freedom

Dear compatriots, friends, and sons of other nations
The Hungarian nation, which has been defending Europe like a living shield for centuries, faces a severe threat now. Our fellow coutrymen have betrayed us. The country and our nation is on the verge of collapse now. She is drawn to towards her fate as the puppet of globalism and its servant interest groups. All democratic efforts to resolve the situation have failed. Therefore we ask you to accept our invitation, show your support and help us in the series of demonstrations, that start on the Hungarians’ most sacred holiday, March 15th, the 159th anniversary of the 1848 revolution. You can see for yourself by searching YouTube archives for „hungary police attack”, the task won’t be easy. For that reason, we ask you to bring your appropriate equipment, and flags to represent your countries, to show the world that solidarity and friendship between peoples do exist. Join us, and let’s pay that sacrifice for freedom together.




Hoppá!

Fegyverkezés? Lőgyakorlatok?

Az alábbi képeket pár órája juttaták el hozzánk. Ezeken kétégtelenül gyakorlatozó fegyveresek láthatók, de még milyen fegyverekkel! Szilvásy elvtárs talán nem is beszélt akkora hülyeségeket?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotókért nem vállaljuk a felelősségét. De, miután  egy demokráciában mindenkinek joga van az információhoz...íme! 

 




Szolgálati közlemény

Ez az üzenet a Jobbik.net-en jelent meg, a témája miatt valószínűleg itt is érdeklődésre tarthat számot:

ne bántsuk egymást..

A MAGYAR RENDŐRHÖZ 

______________________________ 

Tudom, hittél abban, hogy a magyar nem bántja a magyart. Hallottam tőled a Szabadság-Hídon.
Tudom, hogy megijedtél és félni kezdtél összevert társaidat látva a TV ostroma után.
Tudom, hogy bűntudat bánt, amiért hagytad összeveretni őket, és te végignézted pár száz méterről, a Nádor utcából ezredmagaddal..
Tudom, azóta már tudod, hogy ez ”csak politika” volt.
Tudom, útálod  Gergényit és suttyónak tartod…Tőled tudom.

Tudom, hogy október 23-án a szíved bosszúért kiáltott a TV-nél megsérült bajtársaidért. Szépnek tartom a bajtársiasságod, de akkor, ott melléjük állni még a parancs ellenére is, szebb és igazabb lett volna.
Tudom, már azt is tudod, hogy játszik veled a politika…
Tudom, azt gondolod, hogy most a bosszúban rajtunk, tüntetőkön a sor. Hisz nekünk nem csupán bajtársainkat, de szüleinket, gyermekeinket, szerelmeinket, barátainkat vertétek véresre, aláztátok meg, vagy tettétek egy életre nyomorékká.
Én ezért nem ítéllek meg, mert ítélkezni  Isten dolga. De megkérdezlek: te megérdemelnéd a kegyelmet?
Tudod, gaztetteid ellenére még mindig közénk tartozol, és mi még mindig vigyázunk rád.
Ha nem így lenne, már rég halott lennél; ha csak a vízágyú kezelőszemélyzetére a TV-nél vagy a Deák téri tank lehetőségeire gondolok.

Magyar nem ölhet Magyart!

Azt is tudom már, hogy ismét ott vannak köztetek az ügyeletes szócsövek. Laktanyákban, folyosókon, irodákban; ahogy mindig is megjelentek az események előtt. Mindenre van kész válaszuk, és sugárzik belőlük az indulat és a gyűlölet. Te pedig átadod magad az érzésnek. Kiállni a saját elveidért sosem volt erősséged, ezért lettél rendőr. (Ne érts félre! Nem megbántani akarlak, de ez így van;… ilyennek is kell lennie.) Zuhansz a gyűlölettel, és a szócsövek elérik, hogy mire az utcára érsz, már nem is látsz, csak pusztítani akarsz. Csontot törni, elpusztítani a nyomorod “okát”, engem, aki miatt hetek óta nem láttad a gyermeked, szerelmed.

Biztosan én vagyok az oka?
A ügyeletes szócsövek persze ezt mondják. Ők mindent meg tudnak magyarázni.

DE ÉN NEM NEKIK ÍRTAM EZT A LEVELET.

Ez a levél hozzád szól, Magyar Rendőr!

Hozzád, aki megérted, hogy miért nem félek a viperádtól és miért nem maradok majd aznap otthon. Elárulok valamit.  Járja köztünk egy mondás: “Aznap még a fájdalom is édes.”
Tudom, hogy ugyanúgy szereted a hazád, mint én, és megvéded az indulatoktól. Ez így helyes! Tedd!
Azt is tudom, hogy sok társaddal együtt legszívesebben a túloldalon állnál aznap.
Ezért ne is várd tőlem, hogy otthon maradjak, mert érted is megyek az utcára aznap százezred magammal. Nem szeretném, hogy csalódj bennem, és így önmagadban.
Helyetted is átélem majd `48 eszméit, belélegzem a szabadság előszelének szemet és torkot maró illatát.
Eléd állok majd egyenes derékkal és magasra emelt fővel. Szemben az elnyomás eszközével:Veled.

…Tudom, az élet néha furcsa.

Én nem azt akarom, hogy tagadj parancsot vagy ne légy “lojális a céghez”.
Arról sem beszélek, hogy ne lépj fel ellenem, ha olyat tennék, amivel megszegem a törvényt.
De az esküdet ne felejtsd el!
Szolgáld a törvényt, a rendet, és védd az életet.
Ha így teszel, én is vigyázni fogok rád!

Közel a nap, mikor megmérettetik majd hit és erény. Én a szabadságban hiszek, a te erényed pedig a rend. Egyik sem ér semmit a másik nélkül.

Ezért egy dolgot kérek tőled, Magyar Rendőr!
Mielőtt megütsz, nézz majd a szemembe, és lelkiismereted szerint cselekedj, mert az a legmagasabb törvény!

Ne akard elpusztítani a saját vágyaid!

Legjobbakat

A Tüntető