Műbalhé

leleplezes bejegyzései

08-09-04

Ötmilliós vérdíj a Szilvásy-nyaraló megrongálóira

szilvasy györgyBencze József bruttó ötmillió forintot ajánlott fel annak, akik segít a rendőröknek elfogni azokat, aki szerda hajnalban megtámadták Szilvásy György, titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lesencefalui nyaralóját.

Az országos rendőrfőkapitány bruttó ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézrekeríteni a Szilvásy-nyaraló megrongálóit. Mint ismeretes, a Veszprém megyei Lesencefalun valakik feltehetően Molotov-koktélt dobtak Szilvásy György, titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter nyaralójának ajtajára.

A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtöki közleménye szerint az ügyben még nem született meg az igazságügyi szakértői vélemény, amely arra a kérdésre adna választ, hogy a rongálási nyomok hogyan és milyen összetételű anyagtól keletkezhettek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az eset kapcsán csupán annyit közölt, hogy a lesencefalui nyaraló ajtaján égésnyomokat fedeztek fel, a gyújtogatók szeptember 3-án, szerda hajnalban járhattak ott. Az ajtót valamilyen - egyelőre ismeretlen összetételű - gyúlékony anyaggal öntötték le. A bűncselekmény idején az épületben senki sem tartózkodott. Az okozott kár összegét még nem állapították meg, személyi sérülés nem történt. A Nemzeti Nyomozó Iroda rongálás miatt indított nyomozást.

Az egyik szomszéd a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának azonban azt mondta, hogy a hajnal kettőkor történt detonáció akkora volt, hogy a szemközti házban a vakolat is lehullott a falról. A közelben lakók véleménye szerint a házat hátulról közelíthették meg a támadók, mert a szomszédban éber kutyák vannak, az ebek azonban nem jelezték, hogy valaki járna a közelben. A robbanásra felriadt szomszédok benzinszagot éreztek a ház környékén.

A házra térfigyelő kamera van felszerelve. Azt, hogy a támadás idején működött-e, és ha igen, mit rögzített, egyelőre nem tudni.

 

 

 

 

Független Hírügynökség




08-03-14

"Gyurcsány Ferenc meggyilkolására is készen állnak"


Hétről hétre, újabb és újabb fegyvergyűjtőket kapcsol le a rendőrség. A napokban felgöngyölített veszprémi társaság második világháborús működő pisztolyokat, gépfegyvereket, sőt még egy aknavetőt is rejtegetett. A dolog azonban ennél bonyolultabb, az elmúlt hónapokban lebukott személyek mindegyike szélsőséges, kormányellenes nézeteket vallott. A STOP által megkérdezett, leszerelt terrorelhárító tiszt szerint megnőtt a rizikófaktor és komoly veszélyben vannak a kormánypárti politikusok, élükön Gyurcsány Ferenccel.

 
 
"Elindultunk egy úton, amelynek egészen biztosan merénylet-kísérlet lesz a vége. Előbb vagy utóbb valaki 'hős' akar majd lenni és meghúzza a ravaszt, akár Gyurcsány Ferenc meggyilkolására is készen állnak!" - kezdte beszélgetésünket a nemrégiben leszerelt, saját biztonsági céget üzemeltető férfi, aki elmondása szerint jelenleg is ellát személyi védelmet olyan közéleti személyiségek körül, akik potenciális célpontjai lehetnek a radikális csoportoknak. Igaz, ezek egyelőre néhány Molotov-koktélos támadásnál nem mentek tovább.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan magas biztonsági fokozat elrendelve a köztársasági őrezrednél, mint az elmúlt egy évben.

"Ugye senki sem gondolja, hogy véletlen, hogy több fegyvert foglaltak le néhány hónap alatt büntetlen előéletű személyektől, mint azelőtt egy egész évben? A titkosszolgálatok teljes gőzzel működnek. Ott vannak a tüntetők között, a szélső jobbos médiumokban, de még a magyar gárda is televan velük"- folytatta a megdöbbentő tények sorolását a különleges kiképzést kapott exzsaru.

Már a népszavazás alkalmával, is eddig nem látott rendőri intézkedések, jóval nagyobb terület lezárások fogadták az utcára vonulókat, de mindez eltörpül a március 15-én várhatóakhoz.

A többezres létszámban kivonuló zsaruk a hírek szerint minden gyanús állampolgárt motozni fognak, és várhatóan megtelnek a rendőrségi fogdák is, hiszen a minden atrocitás nélkül lezajlott 9-ei tüntetésről is 6 embert ültettek az elsötétített mikrobuszba.

" Gyurcsány komoly veszélyben van. Olyan mértékű közutálatnak örvend, ami még feleségére és gyermekeire is veszélyes lehet" - zárta a beszélgetést a szakember, aki szerint ha ennél keményebb fellépést produkálnak a szolgálatok és a rendőrség az már a diktatúrára kezd majd hasonlítani.

A volt operatív nyomozó, Sándor István is hasonlóképpen gondolkodik a politikai eseményekről.

"Az, hogy megerősítették a politikusok védelmét, golyóálló gépjáműveket szereztek be, ez mind az operatív jelentések eredményeinek kiértékelése után történt, az elsőrendű lehetséges célpont nyilván a kormányfő" - fejtette ki Papa, aki jelenleg is hasonló területen, politikusokat érintő ügyben dolgozik. A szakember szerint az operatív beépült emberek egészen közel lehetnek a zavarkeltők legfelsőbb köreihez. Elképzelhető, hogy az ismertebb nevek közül, mint például Budaházy, Gonda, Toroczkai, Tomcat is kapcsolatban
áll a hatóságokkal."

STOP



08-02-26

Cukrot, lisztet, öngyújtótöltőt foglaltak le a NNI szuper ügynökei "bizonyíték" gyanánt + VIDEÓ

Cukrot, lisztet, öngyújtótöltőt foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda szuper ügynökei "bizonyíték" gyanánt + VIDEÓ

Alábbi videóban (szerkesztőnkhöz jutatta el egy humoros magyar forradalmi szakács csapat) láthatóak az elgyötört hazánkban jelenleg legveszélyesebbnek tekinthető forradalmi alapanyagok, valamint a forradalminak nevezhető végeredmény.
Jó étvágyat hozzá, az elvtársaknak pedig további jóízű rettegést kívánunk!


Tomcat beszámolója a politikai rendőrségként üzemelő, mocskos "Nemzeti" Nyomozóiroda elqrt akciójáról. A Hazafiakat elrabolva cukrot, lisztet, körömlakk lemosót, számítógépeket, mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrbűnözők. Törvénytelen fellépésük totális csődnek bizonyult, a magyarokat kénytelenek voltak szabadon engedni - egyébként jogállamban elfogadhatatlan módon, nem gyanúsítottakat, hanem, tanúkénti meghallgatásra hurcoltak el hajnalban, bilincsbe verve, csőre töltött fegyverekkel tisztességes embereket, miközben tanút idézni szoktak. A mobilokat és a gépeket még nem adták vissza, az adónkból cigány módra élősködő, a bűnüldözésre immár totálisan szaró, a bűnözőkormányt védelmező hulladék csicskák. A szarzsákok még fenyegetőztek is, kijelentették, hogy ügyvédre nincs szükség. Az elhurcoltak természetesen kártérítésért perelhetnek. Mint a blogger is írja alább, nyilvánvaló volt a március 15-e előtti megfélemlítő szándék. Alább két érdekes interjú hangfelvétele egy áldozattal és ügyvédjével.

A Nemzeti Nyomozó Iroda büszke közleményben tudatta a világgal, hogy ma hajnalban sikerült elfogniuk a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg több tagját. A közlemény nem úgy fogalmaz, hogy "valószínű tagjait" vagy "lehetséges, hogy kapcsolatban állnak", hanem így: több tagját. Nyilván helyre kis tagsági igazolványt találtak náluk, a lakásukon pedig titokzatos, a hetvenes évek James Bond-filmjeit idéző szuperszámítógépek villogtak, épp a magyaroknyilai felhasználónévvel bejelentkezve egy titkos haditerveket tartalmazó központba.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ugyanakkor közölte, hogy két tagjukat és egy szimpatizánsukat letartóztatták Szegeden, és gyakorlatilag eltüntették őket, senki sem tudja, miért és hová vitték őket. Délutánra kiderült, hogy Budapesten és más városokban is főleg Jobbik-tagokat hurcoltak el, és valamennyiüket az Andrássy út 60 alatt működő NNI-központba szállították. Minden helyszínen kommandósokat vetettek be, akik csőre töltött fegyverrel törtek rá a békésen alvó családokra. Természetesen mindez "szükséges és arányos" intézkedés volt.
A Jobbik szervezési igazgatójának, Szilvási Péternek a Bombagyár számára adott délutáni tájékoztatása szerint az erőszakos házkutatások során minden helyszínen cukrot és lisztet foglaltak le (nem vicc!), illetve az összes fellelhető mobiltelefont és számítógépet elvitték. Az NNI közleménye szerint "gyúlékony anyagokat" is lefoglaltak, ez gyakorlatilag minden ilyesmit jelent, amit fel tudtak kutatni. Az egyik lakásban még a fűnyíróból is leengedték a benzint, volt, ahol egy öngyújtótöltőt, s volt, ahol egy üveg körömlakk-lemosót vittek el.
A letartóztatottak ma estig őrizetben voltak, végül érdemi kihallgatás és gyanúsítás nélkül szabadon engedték őket. Egyértelműen a "szokásos" március 15-e előtti rendőrségi erőfitogtatásról van szó, amivel a nemzeti radikális érzelmű állampolgárokat próbálják megfélemlíteni.

Az anyag kivonat. Forrás: Tomcat és a Kuruc.Info
Szerkesztő: Rózsa-Flores Eduardo



08-02-16

Pánik van elvtársak?

Forró márciust

és újabb, politikusok elleni támadásokat jósoltak biztonsági szakértők a Blikknek.


A hatóságok ugyan optimisták, az azonban tény, hogy a rendszerváltás óta csupán egy politikai támadást elkövetőt ítéltek el. Rusznák Imre fővárosi politikust 1997-ben verték meg egy baseballütővel. A férfit elfogták, megbízóját viszont nem árulta el. Azóta sem tudni, hogy kik gyújthatták fel az Országház és a Mátyás templom ajtaját, vagy, hogy kik robbantottak Torgyán József és Szájer József lakásánál.

Az utóbbi hónapokban verték meg Csintalan Sándort, és dobtak Molotov-koktélt több MSZP-s képviselő házára. Ezeket egy magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállat magára. A lap szerint rendőri körökben egyébként arról beszélnek, hogy a most már terrorcselekménnyé minősített esetek elkövetőit csak a "vakszerencsének" köszönhetően tudnák elfogni.

Tarjányi Péter, biztonsági szakértő is borúlátó. Szerinte a "terroristatanoncok" még nem profik, de egyre szervezettebbek - írja a Blikk.




08-02-15

gagyiterror


Összeesküvés-gyakorlat
Gyurcsány Ferencnek sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében
CSONTOS JÁNOS

Korábban nem hittem az összeesküvés-elméletekben, ám elbizonytalanodtam, amikor Debreczeni József könyvét, Az új miniszterelnököt olvasgattam. Gyurcsány Ferenc íródeákja engedelmesen körmölte, amit a nagy ember diktált. Fletó ömlengve dicsekedett a politikai észkombájn szerepében tetszelegve, Debreczeni meg nem szólt rá, hogy "főnök, ez kontraproduktív lesz". A nyilván aggályosán egyeztetett egyik szövegrész - műfajára nézve önfeljelentés - a következő.
"A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. (...) Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Szóval, miután rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik, odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok, és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a külföldiek magyarországi munkavállalását. (...) A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése." Foglaljuk össze: a paktum megtámadása - a fekete december 5. előjátéka - a gyurcsányi stáb kreálmánya. Nem meggyőződés, hanem politikai haszon szülte az akciót. Medgyessy ma utazó nagykövet, Kovács uniós biztos. Gyurcsány bevallja, hogy a 23 millió román munkavállaló beáramlásával alaptalanul keltettek félelmet, gátlástalanul idegengyűlöletre játszottak. Az összeesküvés sikeresnek bizonyult.

A másik szövegrész az úgynevezett "köteles beszédről" fecseg. "Két ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi csináltuk, meg a köteles akciót is. (...) Kövér mondja, amit mond. Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle. Elsikkad, egy hír a sok közül. (...) Ügy tűnik, hogy elveszítjük a választást. Összehívok magamhoz öt embert. (...) Klára meg én, és jön Gál Zoli meg még két ember. (...) És azon a pénteken, ott, nálunk úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (...) És akkor elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a sztori-boardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt megcsinálni. (...) És kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldal-rá hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés."

Foglaljuk össze: kitalálták a semmiből, és összerakták. Gál J. Zoltán mára kegyvesztett (hivatalosan babát pelenkáz), Szili Katalin pedig Gyurcsány egyetlen potenciális pártbéli kihívója: igazán bölcs dolog volt még idejében kompromittálni. (Nyilván Debreczeninek is kedvére volt az oldalvágás.) Ám a lényeg az: a választásokat ezzel a kis PR-hazugsággal visszahozták a sírból; az összeesküvés sikeresnek bizonyult.

Vegyük hozzá most ehhez a zártkörű őszödi beismerést, hogy a hazugság a gyurcsányi politika anyanyelve, s vizsgáljuk ennek tükrében az elmúlt másfél esztendő több mint furcsa történéseit a jelennel bezárólag. Szögezzük le: ez a féktelenül kreatív (szerény véleményem szerint gátlástalan és bomlott) elme, a machiavellizmus immorális végpontja kormányra került, és innentől pénz, paripa, fegyver rendelkezésére állt, hogy történelmi konstrukcióit immár a végrehajtó hatalom fedezékéből ültesse át a gyakorlatba. Összeesküvés-elmélet helyett összeesküvés-gyakorlat lett az osztályrészünk. Meggyőződésem, hogy az idézett két akció mintájára tákolt forgatókönyvvel jutott hatalomra Medgyessy megpuccsolása árán; s a 2006-os orbitális kampányhazugság-rendszer is tudatos összeesküvés volt a jóhiszemű demokrácia ellen. A társadalom ezzel szembesült 2006. szeptember 19-én. A politikai bűnözés ezen a napon lépett át a köztörvényes bűnözés felségterületére: a tévéostrom megmagyarázhatatlan eseménysora ugyanis felveti a gyurcsányi összeesküvés-gyakorlat ily természetű folytatódását. Magyarán: sajnálatos módon feltételeznem kell, hogy a Magyar Televízió ostromának ideája is a gyurcsányi stábértekezletek bolymelegében született meg. Ne feledjük: a székházat védő rendőröket odadobták, miközben a szomszédos utcákban temérdek rendőr várakozott tétlenül. Gyurcsány elszólta magát, hogy kapcsolatban állt a karhatalommal: feltehetőleg kézivezérelte őket. Csakis neki állt érdekében, hogy tudatos választási csalásáról (a választók megcsalásáról) a megrendült közbiztonságra terelődjék a figyelem. A főrendőröket ő és a tévéostromból választási klipet gyártó Demszky Gábor kitüntette; igaz, már a 2006. október 23-i rendőrterrort követően. Később abban is elbizonytalanodhattunk az ügyészségi szóvivő elszólása folytán, hogy valóban a vétkes rendőrök álltak-e a bíróság színe elé. Az összeesküvés-gyakorlat látszólag itt tetőzött.

Akkor azonban jött a decemberi és februári gagyiterrorhullám, amit rögtön a rejtőzködő szélsőjobb nyakába igyekeztek varrni. Nem tudom, ki hogy van vele: nekem túlontúl átlátszó, hogy a Magyarok Nyilai nevezetű fantomszervezet, amelynek éppúgy bottal ütik a nyomát, mint a rendőrpalota géppisztolyos merénylőinek, előbb egy Hír TV-s műsorvezetőt ver meg, aztán meg a Hír TV-vel e-mailezget. Az is sajátos, hogy a Molotov-koktélok mindig valahogy úgy repülnek, hogy emberi életben vagy egészségben ne tegyenek kárt, viszont jó vágóképet szolgáltassanak a híradókban. Nem nagyon hiszek a különféle uniformisos gárdák spontán fellépésében sem, hiszen ha valami használ egy minden tekintetben vesztésre álló hatalmi klikknek, akkor az a fegyver nélküli egyenruhások öncélú parádézgatása. Pár hete debreceni közönségtalálkozómat néhány aktivistájuk alaposan tönkretette (még azt is vélelmezték, hogy talán nem is volnék magyar); csak akkor bizonytalanodtak el kicsit, amikor megkérdeztem: mitől olyan biztosak abban, hogy mégoly lelkes, de hebehurgya fellépésükkel nem valamiféle előttük is titkos akaratot szolgálnak?

Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúval: a fehér porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme? Vajon nem ugyanannak az amorális elitnek a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásáról van-e szó most is? Kinek volt az érdeke a politika militarizálása, a műfasiszták köztéri flangálása, a saját tábor megfélemlítése az egészségpénztár-törvény szavazása előtt? Gyurcsánynak sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében.

(Magyar Nemzet, 2008. február 13.)


08-02-11

Lendvai és a "fehér porok"

Lendvait a fehér porok megerősítették a mai szavazásban


Bárkik legyenek is az úgynevezett Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjai, nem félünk tőlük - közölte Lendvai Ildikó a Klubrádió reggeli műsorában. Az MSZP frakcióvezetője arról beszélt, hogy nem félnek, de sok mindent féltenek - többek között a parlament "demokratikus és normális működését". Mint mondta, "politikai radikálisok egy eszelős csoportja" a képviselők szavazatát akarja befolyásolni fizikai és lelki nyomással.

Az MSZP frakcióvezetője beszélt arról is, hogy tudomásukra jutott egy olyan akció is, melynek keretében ismeretlenek védtelen idős embereket rémisztgetnek. Felhívják őket telefonon, kikérdezik őket egészségügyi állapotukról, majd azt mondják nekik, hogy a törvény megszavazását követően ők az új rendszerből ki fognak maradni, és senki nem fog róluk gondoskodni - ismertette a frakcióvezető. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: ez az igazi terrorizmus, csak nem jogi, hanem emberi szempontból.

Mint mondta az elmúlt időszak cselekedetei - a fehér por, a képviselők házára dobott Molotov- koktélok és a fenyegető telefonhívások - csak még jobban megerősítették a képviselőket abban, hog megszavazzák az új egészségbiztosítási törvényt.

Klubrádió-Barikád.hu



Rendőrpalota - váratlan nyom?

Fordulat a Rendőrpalota ügyében -

egyelőre titkolóznak
HavariaPress
Hirszerzo.hu


Váratlan nyomra bukkant a Nemzeti Nyomozó Iroda a Teve utcai Rendőrpalotát ért tavalyi támadás ügyében - értesült a HavariaPress.

A rendőrség a nyomozás új eredményeire hivatkozva kérte a Legfőbb Ügyészségtől a nyomozás határidejének meghosszabbítását. A vádhatóság elfogadta a rendőrség indokait, és május 13-ig meghosszabbították a nyomozás határidejét. Azt azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda egyelőre titkolja, milyen új és reménykeltő nyomra bukkantak azt követően, hogy az elmúlt időszakban hónapokon át úgy tűnt: holtpontra jutott az ügy felderítése.

2007. február 13-án hajnali fél egy után néhány perccel egy géppisztolyból lövéseket adtak le az ORFK Teve utcai épületére. Személyi sérülés nem történt, viszont több ablak is betört: a kár 27 millió forint volt. A tettesek kilétéről azóta semmit sem lehet tudni, habár az eredetileg ötmillió forintos nyomravezetői díjat időközben tízmillió forintra emelték fel. A nyomozó hatóság annyit állapított meg, hogy a lövéseket a Déryné köz és az Angyalföld utca kereszteződéséből, a József Attila Színház művészbejárata közeléből adták le.

Az is kiderült: a lőfegyverrel sem azelőtt, sem azóta nem követtek el bűncselekményt, sem Magyarországon, sem külföldön. A nyomozás során a szomszédos épületek hatszáz lakásának lakóit, taxisokat és az Árpád hídi aluljáróban élő hajléktalanokat is kihallgatták, de mindeddig a tőlük kapott információk ugyanúgy eredménytelenek voltak, mint az ingyenesen hívható telefonszámokra 2007 végéig beérkezett, összesen 132 lakossági bejelentés.




08-02-10

Csintalan Sándort rendőrök kísérték a bíróságra

Csintalan Sándort rendőrök kísérték a bíróságra

Csintalan Sándor elismerte, hogy Simon Peresz Magyarország fölvásárlásáról szóló beszédének nyilvánosságra hozatala után a Hír Tv-ben Hering Józsefre is vonatkoztatta azon kijelentését, miszerint bizonyos csoport Magyarországon Gyurcsány Ferenc megtámogatására őspatkányként terjeszti a gyűlölet kórját. Büntetőjogi felelősségét viszont tagadta, mondván hogy Hering Józsefnek közszereplőként el kell tűrnie az ilyen jellegű véleménynyilvánításokat.

Csintalan Sándor február 7-én az ismert színpompás fejfedőjével a kobakján, illetve egy rendőr törzszászlós és főtörzsőrmester, valamint Futó Barnabás ügyvéd szoros kíséretében érkezett meg személyes meghallgatásra a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. A bíróság megkérdezte a Hír Tv műsorvezetőjétől, hogy az ügyvédjén kívül kit tisztelhet a két kísérőben, mert a meghallgatás nem nyilvános. Csintalan egy magasrangú rendőrtisztre hivatkozva ragaszkodott a két testőr jelenlétéhez, mondván, hogy veszélyben van.

Csintalan Sándor a bíróság kérdésére válaszolva azt elismerte, hogy 2007. november 7-én, majd a másnapi ismétlésben a Hír Tv Vonalban című műsorában a Simon Peresz Magyarország fölvásárlására vonatkozó beszédével kapcsolatban Hering Józsefre is értette a gyűlöletet terjesztő őspatkány kijelentését. Csintalan, mint emlékezetes, a betelefonálós műsorban a nézők kérdéseire válaszolva azt állította, hogy Simon Peresz nem beszélt hazánk felvásárlásáról s ha ez mégis igaz, akkor ő kasztráltatja magát és nyilvánosan megeszi a cipőjét a Hősök terén. Nos, ezt a lakomát kérték tőle számon a betelefonálók, mire az MSZP egykori alelnöke tévedésének (vagy talán a nagyközönség szándékos félrevezetésének) palástolására fölépített egy csinos kis összeesküvés-elméletet. A feljelentett elmondta, Hering József újságíró s ezért közszereplőként - akárcsak neki - el kell tűrnie az általa véleménynyilvánításnak nevezett kijelentéseket.

Csintalan Sándor Hír Tv-beli megnyilatkozása szerint Magyarországon egy kis számú, küldött emberekből álló, szélsőséges, nyíltan náci csoport az antiszemitizmus szításával - ilyen Peresznek a szerinte el sem hangzott kijelentésének a közzététele - Gyurcsány Ferenc és az őt támogató politikai centrum malmára hajtja a vizet, nekik segít az úgynevezett zsidó kártya lehúzásában. Csintalan a veszedelmes, a különféle internetes, nyíltan náci portálokon megnyilatkozó csoport tagjai közül a Hír Tv nagy nyilvánossága előtt egyedül Hering Józsefet nevezte meg.

Csintalan Sándor védekezésül azt is kijelentette, hogy a Hering Józsefet is megnevező kijelentése Hír Tv-ben a véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, ezért sem ismeri el a büntetőjogi felelősségét, s a megrágalmazott újságíró ügyvédje által írt, s a lehetséges kiegyezésre vonatkozó levelet pedig egyenesen a szemétkosárba dobta... Hering József elmondta, hogy Csintalan Sándor annak az MSZMP-nek volt az oszlopos tagja, amelynek belügyminisztériuma őt az Antall-kormány hivatalba lépésig még turistaként sem engedte a hazája, Magyarország területére lépni, s most őt ez az egykori pártfunkcionárius illeti dehonesztáló jelzőkkel. A megbékülés tehát elmaradt, a bírósági per nemsokára folytatódik.

Bobay József - Nemzeti Hírháló


Kormányzati körök a „terror” mögött?

Lázár: Elfogadhatatlan a rendőrség tehetetlensége

MNO

Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen. A politikus szerint a tehetetlenség azt a gyanút is keltheti, hogy ezen ügyek mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék is lehet.

A rendőrség védelmet ajánl az országgyűlési képviselőknek
• Veszélyben a parlamenti képviselők? Gyurcsány intézkedett

„Megmagyarázhatatlan, hogy az elmúlt években a terrorgyanús ügyekben a rendőrség mindig tehetetlen maradt” – jelentette ki Lázár János. A 2006-os országgyűlési választások előtt szlovák terrorfenyegetésről szóltak a hírek, az önkormányzati választások előtt rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatokról hallhattunk. A mai napig nem tudjuk, kik álltak e fenyegetések mögött, ahogy azt sem, kik lőttek a Teve utcai rendőrpalotára – fogalmazott a politikus.
A rendőrség az utóbbi években a kormányzat által terrorgyanúsnak minősített ügyekben soha nem jutott az igazság közelébe. Ennek két oka lehet: vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – vélte a Fidesz rendészeti szakpolitikusa. „Vagy nem akarják elfogni az elkövetőket – valószínűleg azért, mert fölmerülhet, hogy az elkövetések mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék húzódik meg –, vagy a magyar rendőrség képtelen a terrorgyanús ügyeket a helyén kezelni – mondta Lázár János. – Ez a teljes alkalmatlanságról tesz tanúbizonyságot” – tette hozzá.
A képviselő szerint ezek az események elterelik az ország valós gondjairól a figyelmet, sőt a rendőrség tehetetlensége maroknyi csoportokat is fölbátoríthat, hiszen azt látják, terrorgyanús ügyekben a hatóság évek óta tehetetlen. „Az adófizetők nem azért tartják a magyar rendőrséget, nem azért fizetnek ilyen magas adókat, hogy a rendőrség félelmet keltsen, hanem azért, hogy megvédje őket, és garantálja biztonságukat” – hangsúlyozta a képviselő. „Nem nyilatkozatokra, nem beszédre, nem sok dumára van szükség, ami a mai időszakban jellemzi a rendőrséget, hanem sokkal inkább cselekvésre” – fogalmazott.
Lázár János felszólította a rendőrséget és a rendőrség vezetőit, hogy az emberek biztonságának garantálásával „végre lássák el alapvető feladatukat”, s derítsék fel, mi áll az esetek hátterében, legyen az akár provokáció, akár az embereket megfélemlíteni kívánó szélsőséges csoport. Kérdésre válaszolva közölte, megfontolja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását.
Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Lázár János szerint az a baj, hogy a rendőrség nem teszi a dolgát, míg Balsai István fideszes képviselő szerint az a baj, hogy a rendvédelmi szervek teszik a dolgukat. Emlékeztetett rá, hogy Balsai István pénteken azt követelte, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret és javasolta, hogy az a képviselő, aki fél, mondjon le mandátumáról. El kellene döntenie a Fidesznek, milyen politikát követ - vélekedett a szóvivő.

MNO 




A "magyarok nyilai" koktéljai

A „magyarok nyilai” vállalták a Molotov-koktélos támadásokat
Csintalan megverői a „nem” gomb helyére figyelmeztetnek


Csintalan Sándor támadói vállalták a pénteki Molotov-koktélos akciókat. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg e-mailben közölte: „a péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb”.

A levélhez egy fotót is csatoltak, amelyen egy családi ház és az udvarán feltehetőleg egy égő Molotov-koktél látható. Most azonban egy másik címről küldték az e-mailt, mint korábban a Hír TV műsorvezetőjének megverését vállaló levelüket.
molotov, mszp
A „magyarok nyilai” által küldött kép

Pénteken hajnalban öt vidéki, egyébként kevéssé ismert szocialista országgyűlési képviselő házára vagy lakásába dobtak Molotov-koktélt. Az országos rendőrfőkapitány ötmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a támadókat. A pártszékházak környékén megerősítik a járőrszolgálatot, és minden képviselőnek személyes védelmet ajánlottak fel, de eddig ezt még senki nem kérte. A rendészeti miniszter elismerte, korábban nem minősítették a hatóságok azonnal terrorcselekménynek a hasonló támadásokat.

(Hír TV)


08-02-08

izgalmas hétvége...

Fejlemények: egymillióba kerülő koktél, por Lendvainak


Mint ismeretes, négy szocionista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény(!) miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
Az MSZP-frakció kommunikációs osztálya kinyilatkoztatta, a Molotov-koktélos támadás mellett egyes képviselők fehér port tartalmazó borítékot kaptak, így például Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, volt cenzor. Ugyancsak érkezett fehér port tartalmazó boríték a Képviselői Irodaházba a frakció címére és az MSZP Vérmező úti központi irodaházába. Az MTI kérdésére a frakció sajtóosztályán elmondták, az utóbbi két napban megszaporodtak a képviselőknek címzett telefonos fenyegetések, amelyek az egészségbiztosítási törvény hétfői zárószavazásával vannak összefüggésben.
Arra a kérdésre, hogy pontosan kiknek a házára, lakására dobtak Molotov-koktélt, illetve hányan kaptak fehér port tartalmazó borítékot vagy fenyegető telefonhívást az MSZP parlamenti képviselői közül, nem tudtak pontos tájékoztatást adni, azaz nem mondtak neveket és számot sem. Vidéki és budapesti képviselők egyaránt részesei voltak a fenyegetéseknek - tették hozzá.
Dunaújváros Online: Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás
A Dunaújváros Online szerint Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás. A Molotov-koktélok Dér Zsuzsannánál anyagi kárt okoztak, míg Kálmán Andrásnál nem gyulladtak fel.
 
Szolnok Jászkun online: Herbály Imre kunhegyesi házára is dobtak Molotov-koktélt
A Szolnok Jászkun online közlése szerint nagy valószínűséggel a kunhegyesi Herbály Imre kertjébe is dobtak a Molotov-koktélt. A karcagi, a kunhegyesi és a megyei rendőrfőkapitányságon az internetes portálnak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták a hírt.
(Híradó - FH - MTI - kuruc.info)



08-01-08

Poros napok...szakadt ország

Szakadt országban...poros napok... 

Szív küldi szívnek, szívesen...MÁR KILENC BORÍTÉK ÉRKEZETT


Újabb öt szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot, így már összesen kilenc MSZP-s képviselőnek címeztek ilyen küldeményt az elmúlt napokban. Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, számukra az a fontos, hogy azok, akik ilyet tesznek, minél hamarabb lebukjanak.

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője megerősítette, hogy érkeztek fehér port tartalmazó borítékok szocialista képviselők címére. A távirati iroda értesülései szerint a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak.

A történtekről egyik érintett országgyűlési képviselő sem akart nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvánosságra hozni.

Horváczy Emese tájékoztatása szerint az NNI a körülmények tisztázására a vizsgálatot megindította, ennek során megállapították, hogy valamennyi küldeményt ugyanazon a helyen, Budapesten adták fel. A további vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy ki és milyen céllal küldte a leveleket a politikusoknak - tette hozzá.

A szocialista párt a fenyegetőzés minden formáját elítéli

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, a szocialista párt a fenyegetőzés minden formáját elítéli, függetlenül attól, hogy ez kormánypárti vagy ellenzéki képviselőket érint vagy bárki mást. Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban történetek olyan események, amelyek után finoman szólva sem volt szolidáris a politika a megtámadottakkal szemben. Utalt arra, hogy rálőttek Hiller Istvánnak, az MSZP alelnökének házára, illetve Molotov-koktélt dobtak több politikus házára.

A szocialista párt szóvivője közölte, a megfenyegetett képviselőikre bízták, nyilatkoznak-e az ügyről. Hozzátette: az MSZP számára az a fontos, hogy azok, akik ilyet tesznek, minél hamarabb lebukjanak. Nyakó István azzal kapcsolatban nem kívánt találgatni, miért kapták a borítékokat a megfenyegetett politikusok.

MTI/mszp.hu



08-01-06

A sötétben bujkáló ellenforradalmárok fenyegetőznek?

Most jutott a tudomásunkra, az alábbi anyag. Blogunk létrejötte óta ez az első alkalom, hogy lemaradtunk valamiről… előfordul…

Rózsa-Flores Eduardo: A Magyar Nemzeti Főtanács Ítéletéről

Nos, akkor beszéljünk nyíltan: „V mint Vendetta” avagy a Magyar Nemzeti Főtanács Ítélete

Kérdéseim vannak:
Miért van az, hogy mindig az az érzésem itten, kicsiny hazánkban, hülyének néznek minket?
Emlékeznek még Szilvási kancellár terrorista kamuira? Nem sorolom az „eseteket”, de volt már itt minden: „Szlovák terroristák”, „arab focisták”, „Mars-béli maffia”, „a vasorrú baba”.
Volt Forradalmi Ítéletvégrehajtó micsoda (érdemes fellátogatni a „Műbalhé” c. blogba: http://mubalhe.freeblog.hu/ )

Ám mégis, jelen alapkérdéseim: alább (részleteiben) közlésre kerülő „Ítélet’ tartalmáról, annak megfogalmazó (i) -járól miért nem szerezhettünk eddig tudomást? Miért nem tájékoztatják a közvéleményt az illetékes „elvtársak”, amikor ez lenne egyik elsődleges dolguk? (Jaaa, hogy a kérdésben a válasz is benne van?)
Így állunk. Itt elszabadult a káosz, és határozott véleményem az, hogy vagy nem akarják –nem tudnák- útját állni, vagy nem tudnák –nem akarják-….

Tudomásom szerint eddig két internetes cím hozta le a hírt és maga az ítéletet:

http://api01.extra.hu/G-2007.11.12.html
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=8981

A Magyar Nemzeti Főtanács ítéletének teljes szövegét a következő cím alatt olvasható:

http://vmintvendetta.blogspot.com/

Részletek:

"2007. október 17.
Magyar Nemzeti Főtanács Ítélete

Magyar Nemzeti Főtanács

A Magyar Nemzeti Főtanács a rendkívüli helyzetre való tekintettel, zárt tárgyaláson, a vádlottak távollétében meghozta következő ítéletét

Ítélet

A magyar nemzet nevében!

A Magyar Nemzeti Főtanács Bírósága XY-t bűnösnek találta nemzetellenes tevékenység és hazaárulás bűntettében, ezért halálbüntetésre, mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítéli."

És következik a többi név...
Elég sok.
Impozáns névsor. És kőkemények az ítéletek.

A blog bejegyzés végén ez áll:

(idáig a nevek, azaz az ítélet-névsor)

"...

Ezen kívül:

A jelenlegi illegitim Országgyűlés valamennyi további tagját a Magyar Nemzeti Főtanács teljes vagyonelkobzásra és tizenöt év a közügyektől való eltiltásra ítéli.

Indoklás

A fenti vádlottak a magyar nemzet ellen nagy bűnöket követtek el, de a nemzet egy része is meg van fertőzve. A nemzet joggal elvárhatja, hogy az ellene elkövetett bűnöket megtorolják, mert különben elveszti bizalmát a születő új rendszerrel szemben.
A demokrácia hangoztatásával annyiszor megcsalták, hogyha a nemzet, de egyszersmind a demokrácia elleni bűnök megtorlatlanul maradnak, akkor joggal hihetik, hogy minden maradt a régiben. A bűnök megtorlása és a bűnösök megbüntetése tehát egyszersmind a gyógyítás eszköze is. A fertőzés eltüntetése.
Ennek a felelősségre vonásnak kérlelhetetlennek és igazságosnak kell lennie, annak ellenére, hogy érezzük: ezeknek a bűnöknek elkövetői nem várhatnak igazságot, csak megtorlást. Ezeknek az ügyeknek elbírálása nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés. Ebből okszerűen következik, hogy a rendes bíróságok nem alkalmasak ezeknek az eljárásoknak a lefolytatására, sem pedig az eddigi jogszabályok arra, hogy ezek alapján bírálják el az ügyeket

Az ország nyugalma érdekében szükség van arra, hogy a bűnös minél előbb elnyerje méltó büntetését.
A kiszabott ítélet ellen az elítélt egyáltalán nem élhet fellebbezéssel.

Hogy mindazok, akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei,
mielőbb elnyerjék büntetésüket, a Magyar Nemzeti Főtanács a nemzetbíráskodás megvalósítása tárgyában a következőket rendeli:

Általános rendelkezések

1. § A jelen rendeletben körülírt bűncselekmények az esetben is büntethetők, ha a cselekmény a rendelet életbe léptekor már befejeztetett, s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt.
2. § A nemzetbíróság jogköre kiterjed a polgári egyénekre és a fegyveres erő tagjaira, ideértve a rendőrséget és a titkosszolgálatokat, a magyar állam területén elfogott vagy a magyar államnak kiadott egyénekre, tekintet nélkül azok állampolgárságára.
A magyar állam területén kívül elkövetett bűncselekmény tekintetében, valamint a netán kiadatás alá kerülő bármely bűntettessel szemben, a nemzetbíróság jogköre mindaddig fennáll, amíg a tettes kiadása elrendelve nincs.

3. § A nemzetbíróság által kiszabható büntetések:
1. halál, (A halálbüntetést kötél, golyó által vagy lincselés útján kell végrehajtani.)
2. fegyház,
3. kényszermunka

(A kényszermunka kiszabható életfogytig vagy határozatlan időre. Ez utóbbi esetben az időtartam és a szabadulás feltételei tekintetében a szigorított dologházra vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A kényszermunka munkatáborokban hajtandó végre.)

- életfogytig tartó kényszermunka, testi alkalmatlanság esetében életfogytig tartó fegyház
vagy
- kényszermunka, amelynek legrövidebb tartama tíz évnél kevesebb nem lehet, testi alkalmatlanság esetében tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyház.

4. vagyonelkobzásig terjedhető pénzbüntetés,
5. állásvesztés, vagy foglalkozástól való eltiltás,
6. politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése,

4. § Nemzetellenes bűntettben bűnös:
1. a minisztériumnak, az országgyűlésnek az a tagja vagy az a vezető állást betöltő közalkalmazott, ki a nép érdekeit súlyosan sértő jogszabály kezdeményezője volt, vagy annak meghozatalában tudatosan részt vett.

A kegyelmezés joga a Magyar Nemzeti Főtanácsot illeti

Az ítélet kihirdetésének napján lép érvénybe

Záró rendelkezés

A Magyar Nemzeti Főtanács, mint bíróság a megfelelő jogi körülmények kialakulásáig az ítéletek végrehajtását a nemzet polgárainak kezébe helyezi. Az ítéletek végrehajtásából fakadó cselekedetekre általános közkegyelmet hirdet.

Kelt Budapesten, 2007. október 16"

Forrás: www.jobbik.net




A sötétben bujkáló ellenforradalmárok akcióba léptek?

Már több, mint két napja, hogy nem tudjuk, ki küldözget liszteszacskókat postán

 

Gyanús port tartalmazó levelet kapott három országgyűlési képviselő a napokban, a küldemény egészségre káros anyagot nem tartalmazott - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI értesülését szombaton. A távirati iroda úgy tudja, hogy szocialista képviselők voltak a címzettek. Horváczy Emese közölte: az eset körülményeit a NNI még vizsgálja.

Újabb szocialista politikus kapott borítékban fehér port

Újabb szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot - erősítette meg az MTI értesülését Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője vasárnap. Az MTI előző nap adott hírt arról, hogy három szocialista országgyűlési képviselő gyanús port tartalmazó levelet kapott. A távirati iroda úgy tudja, a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak. A történtekről egyik érintett országgyűlési képviselő sem akart nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvánosságra hozni. Horváczy Emese az MTI-nek azt mondta, hogy az esetek körülményeit a NNI még vizsgálja.

Nemzeti Hirháló

MTI

jobbik.net


07-12-28

Magyar vér

Leleplezzük a kuruc-összeesküvést:

Magyar Vér!

Birtokunkba jutott egy rejtett-kamerás felvétel, amin a kuruc-összeesküvés, másnéven Magyar Vér! szervezi akcióit. Csak erős idegzetűeknek!!!



(A videót és a szöveget egy igen radikális ultra-joboldali, szélsőséges és radikális internetes portáltól vettük át.

Megjegyzés tőlünk, azaz Műbalhé.freeblog.hu-tól:
Én már nem értek itt semmit vazze!)




07-12-15

Jelentkeztek Csintalan Sándor támadói

A magyarok nyilaitól.... 

 Ez már nagyon ciki emberek! Ez az ország kezd rossz poén lenni

Jelentkeztek Csintalan Sándor támadói

 
MNO
Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljutatott elektronikus levélben. A közleményben az áll, vascsővel támadtak rá a Hír Televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek szánták, állításuk szerint nem akarták megölni Csintalan Sándort.

A levél szerint Csintalan Sándor a mai politikai elit tipikus figurája, minden pártnak volt már a tagja, bűnözőkkel tartja a kapcsolatot. A levél feladói azt is megerősítik, hogy vascsővel verték meg a műsorvezetőt, és kitérnek arra is, hogy azért nem kapott többet, mert ez csak figyelmeztetés volt. A levél írói szerint a verés alatt egy mondat sem hangzott el.

A levél valóságtartamának bizonyítékául két fényképet is mellékeltek. Mindkettőn egy slusszkulcs látható, amelyről azt állították, Csintalan Sándor autójának kulcsa. Ezt Csintalan Sándor meg is erősítette a Hír Televíziónak. Az e-mail-t a televízió bejelentette a rendőrség hivatalos segélyhívó számán.

(hírTV)




07-10-31

ORFK helyreigazit

Ezek itt szórakoznak velünk! A rendőrség (ORFK) helyreigazitása - nem lett volna egyszerübb ha újra belelőnek a saját palotájukba?

A közlemény

Helyreigazítás
(2007.10.31. szerda 13:59 www.police.hu)

A 2007. október 26-án kelt közleményünket az alábbiak szerint módosítjuk:
Egy magát a Magyar Nemzeti Front tagjának feltűntető ismeretlen személy több kormányzati szervhez e-mailben egy olyan fenyegető tartalmú közleményt juttatott el, mely azt tartalmazta, hogy meghatározott időn belül fizessenek ki részükre több 10 millió forintot. Amennyiben ez nem történik meg, politikai tartalmú követeléseiket eljuttatják a sajtóhoz és naponta robbantásos terror cselekményeket hajtanak végre.

A rendőrség a szükséges és összehangolt intézkedéseket haladéktalanul megtette, az előzetes ellenőrzések a bejelentés alaposságát (komolyságát) nem támasztják alá, de a rendőrség a valós veszély elhárulását követően is fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását.

Az ügyben az elkövető(k) felderítése érdekében nyomozást folytatunk.

ORFK Szóvivői Iroda

A korábban kiadott közlemény szövege:

Gyurcsány turbóra kapcsolt - már megint robbantással fenyegetőznek




07-03-07

Frriss hírek

Hírek!!!


 

 

Állami intézményeket akartak megtámadni?

hírTV

A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy több hónapig tartó titkos nyomozás után öt olyan férfit állítottak elő a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 15-én állami intézményeket akartak megtámadni. A Híradó értesülései szerint az egyidejű házkutatások során légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást találtak. Mind az ötük ellen eljárást indítottak, de egyiküket sem vették őrizetbe. A rendőrök korábban már előállítottak két olyan férfit, akik az internetre felkerült felvételeken államellenes támadásokkal fenyegetőztek. Róluk később kiderült, a felvétel készítésekor ittasak voltak, egyikőjüket, az egykori rendőrt az Index újságírója itatta le, a másik pedig hajléktalan.

"Minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni"

Magyar Rádió

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni. Földi László a Magyar Rádióban arra a hírre reagált, miszerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én. A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség mára ígér tájékoztatást.

 




07-03-02

XVIII. pályamű

Terroristák konyhája - az igazi Gerilla Grill!

Az alábbi mű készítője egy titkos receptet oszt meg velünk. Nem, nem pokolgépről van szó!

Követelés, fenyegetés, a szervezet neve nem hangzik el, sőt az is csak a szöveg közepén derül ki hogy mit készítünk egyáltalán (krumplit répával). Így fenyegető üzenetként a produkció nem értékelhető, azonban a finomságokat és az eredeti ötletet mindenképpen díjazni kell.

A titokzatos szakács kiléte felismerhetetlen, nagyon helyes! Azt hiszem Laci bácsit és Buday mestert kizárhatjuk a testalkat alapján, sőt, Stahl Judit sem nagyon férne már bele ebbe a kategóriába.. Talán Lázár megint vegetáriánus hetet tart a Receptklubban?




XVII. pályamű

Bürokrácia anarchista módra

 

Hiába, amelyik terrorszervezet mögött nem állnak dúsgazdag szaúdi olajsejkek, annak nehéz összegyújtenie a napi semtexre valót. Szerencse hogy erre is létezhet megoldás: A terroristáknak közhasznú szervezetté kell alakulniuk! (Megjegyzés: Még jobb a ha mindjárt vallást alapítanak vagy egyéb kiemelten közhasznú alapítvánnyá minősíttetik magukat, mert így nem csak az 1%-okra számíthatnak, hanem az adakozók az összeg dupláját írhatják le az adóalapból - vagy az adóból? Már nem emlékszem)

  • A követelés világos, nem is kérnek teljesíthetetlen dolgot: 1%-ot bárki rászánhat arra hogy a gyerekeit megtanítsák megfelelő módon kábítószerezni
  • A fenyegetés (tudunk egy-két dolgot..) már-már klasszikus, de ki tudja, hátha tényleg..?
  • A terroristák megfogadták sok tanácsunkat (A háttérbeli cannabiszos zászló helyett inkább könyveket tettek az előtérbe, de ez jó pótmegoldás), gondoskodtak felismerhetetlenségükről is, bár az adószám eléggé megnöveli a lebukás rizikóját..
Az elképzelés nagyon eredeti, bár ismét nem klasszikus fenyegető üzenetről van szó, hat pontot mindenképpen megér



Régebbiek | Végére »