és újabb, politikusok elleni támadásokat jósoltak biztonsági szakértők a Blikknek.
A hatóságok ugyan optimisták, az azonban tény, hogy a rendszerváltás óta csupán egy politikai támadást elkövetőt ítéltek el. Rusznák Imre fővárosi politikust 1997-ben verték meg egy baseballütővel. A férfit elfogták, megbízóját viszont nem árulta el. Azóta sem tudni, hogy kik gyújthatták fel az Országház és a Mátyás templom ajtaját, vagy, hogy kik robbantottak Torgyán József és Szájer József lakásánál.
Az utóbbi hónapokban verték meg Csintalan Sándort, és dobtak Molotov-koktélt több MSZP-s képviselő házára. Ezeket egy magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállat magára. A lap szerint rendőri körökben egyébként arról beszélnek, hogy a most már terrorcselekménnyé minősített esetek elkövetőit csak a "vakszerencsének" köszönhetően tudnák elfogni.
Tarjányi Péter, biztonsági szakértő is borúlátó. Szerinte a "terroristatanoncok" még nem profik, de egyre szervezettebbek - írja a Blikk.
Csintalan Sándor elismerte, hogy Simon Peresz Magyarország fölvásárlásáról szóló beszédének nyilvánosságra hozatala után a Hír Tv-ben Hering Józsefre is vonatkoztatta azon kijelentését, miszerint bizonyos csoport Magyarországon Gyurcsány Ferenc megtámogatására őspatkányként terjeszti a gyűlölet kórját. Büntetőjogi felelősségét viszont tagadta, mondván hogy Hering Józsefnek közszereplőként el kell tűrnie az ilyen jellegű véleménynyilvánításokat.
Csintalan Sándor február 7-én az ismert színpompás fejfedőjével a kobakján, illetve egy rendőr törzszászlós és főtörzsőrmester, valamint Futó Barnabás ügyvéd szoros kíséretében érkezett meg személyes meghallgatásra a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. A bíróság megkérdezte a Hír Tv műsorvezetőjétől, hogy az ügyvédjén kívül kit tisztelhet a két kísérőben, mert a meghallgatás nem nyilvános. Csintalan egy magasrangú rendőrtisztre hivatkozva ragaszkodott a két testőr jelenlétéhez, mondván, hogy veszélyben van.
Csintalan Sándor a bíróság kérdésére válaszolva azt elismerte, hogy 2007. november 7-én, majd a másnapi ismétlésben a Hír Tv Vonalban című műsorában a Simon Peresz Magyarország fölvásárlására vonatkozó beszédével kapcsolatban Hering Józsefre is értette a gyűlöletet terjesztő őspatkány kijelentését. Csintalan, mint emlékezetes, a betelefonálós műsorban a nézők kérdéseire válaszolva azt állította, hogy Simon Peresz nem beszélt hazánk felvásárlásáról s ha ez mégis igaz, akkor ő kasztráltatja magát és nyilvánosan megeszi a cipőjét a Hősök terén. Nos, ezt a lakomát kérték tőle számon a betelefonálók, mire az MSZP egykori alelnöke tévedésének (vagy talán a nagyközönség szándékos félrevezetésének) palástolására fölépített egy csinos kis összeesküvés-elméletet. A feljelentett elmondta, Hering József újságíró s ezért közszereplőként - akárcsak neki - el kell tűrnie az általa véleménynyilvánításnak nevezett kijelentéseket.
Csintalan Sándor Hír Tv-beli megnyilatkozása szerint Magyarországon egy kis számú, küldött emberekből álló, szélsőséges, nyíltan náci csoport az antiszemitizmus szításával - ilyen Peresznek a szerinte el sem hangzott kijelentésének a közzététele - Gyurcsány Ferenc és az őt támogató politikai centrum malmára hajtja a vizet, nekik segít az úgynevezett zsidó kártya lehúzásában. Csintalan a veszedelmes, a különféle internetes, nyíltan náci portálokon megnyilatkozó csoport tagjai közül a Hír Tv nagy nyilvánossága előtt egyedül Hering Józsefet nevezte meg.
Csintalan Sándor védekezésül azt is kijelentette, hogy a Hering Józsefet is megnevező kijelentése Hír Tv-ben a véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, ezért sem ismeri el a büntetőjogi felelősségét, s a megrágalmazott újságíró ügyvédje által írt, s a lehetséges kiegyezésre vonatkozó levelet pedig egyenesen a szemétkosárba dobta... Hering József elmondta, hogy Csintalan Sándor annak az MSZMP-nek volt az oszlopos tagja, amelynek belügyminisztériuma őt az Antall-kormány hivatalba lépésig még turistaként sem engedte a hazája, Magyarország területére lépni, s most őt ez az egykori pártfunkcionárius illeti dehonesztáló jelzőkkel. A megbékülés tehát elmaradt, a bírósági per nemsokára folytatódik.
Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen. A politikus szerint a tehetetlenség azt a gyanút is keltheti, hogy ezen ügyek mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék is lehet.
• A rendőrség védelmet ajánl az országgyűlési képviselőknek
• Veszélyben a parlamenti képviselők? Gyurcsány intézkedett
„Megmagyarázhatatlan, hogy az elmúlt években a terrorgyanús ügyekben a rendőrség mindig tehetetlen maradt” – jelentette ki Lázár János. A 2006-os országgyűlési választások előtt szlovák terrorfenyegetésről szóltak a hírek, az önkormányzati választások előtt rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatokról hallhattunk. A mai napig nem tudjuk, kik álltak e fenyegetések mögött, ahogy azt sem, kik lőttek a Teve utcai rendőrpalotára – fogalmazott a politikus.
A rendőrség az utóbbi években a kormányzat által terrorgyanúsnak minősített ügyekben soha nem jutott az igazság közelébe. Ennek két oka lehet: vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – vélte a Fidesz rendészeti szakpolitikusa. „Vagy nem akarják elfogni az elkövetőket – valószínűleg azért, mert fölmerülhet, hogy az elkövetések mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék húzódik meg –, vagy a magyar rendőrség képtelen a terrorgyanús ügyeket a helyén kezelni – mondta Lázár János. – Ez a teljes alkalmatlanságról tesz tanúbizonyságot” – tette hozzá.
A képviselő szerint ezek az események elterelik az ország valós gondjairól a figyelmet, sőt a rendőrség tehetetlensége maroknyi csoportokat is fölbátoríthat, hiszen azt látják, terrorgyanús ügyekben a hatóság évek óta tehetetlen. „Az adófizetők nem azért tartják a magyar rendőrséget, nem azért fizetnek ilyen magas adókat, hogy a rendőrség félelmet keltsen, hanem azért, hogy megvédje őket, és garantálja biztonságukat” – hangsúlyozta a képviselő. „Nem nyilatkozatokra, nem beszédre, nem sok dumára van szükség, ami a mai időszakban jellemzi a rendőrséget, hanem sokkal inkább cselekvésre” – fogalmazott.
Lázár János felszólította a rendőrséget és a rendőrség vezetőit, hogy az emberek biztonságának garantálásával „végre lássák el alapvető feladatukat”, s derítsék fel, mi áll az esetek hátterében, legyen az akár provokáció, akár az embereket megfélemlíteni kívánó szélsőséges csoport. Kérdésre válaszolva közölte, megfontolja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását.
Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Lázár János szerint az a baj, hogy a rendőrség nem teszi a dolgát, míg Balsai István fideszes képviselő szerint az a baj, hogy a rendvédelmi szervek teszik a dolgukat. Emlékeztetett rá, hogy Balsai István pénteken azt követelte, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret és javasolta, hogy az a képviselő, aki fél, mondjon le mandátumáról. El kellene döntenie a Fidesznek, milyen politikát követ - vélekedett a szóvivő.
Mint ismeretes,
négy szocionista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre
virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény(!)
miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség
vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a
hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
Az
MSZP-frakció kommunikációs osztálya kinyilatkoztatta, a
Molotov-koktélos támadás mellett egyes képviselők fehér port tartalmazó
borítékot kaptak, így például Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője,
volt cenzor. Ugyancsak érkezett fehér port tartalmazó boríték a
Képviselői Irodaházba a frakció címére és az MSZP Vérmező úti központi
irodaházába. Az MTI kérdésére a frakció sajtóosztályán elmondták, az
utóbbi két napban megszaporodtak a képviselőknek címzett telefonos
fenyegetések, amelyek az egészségbiztosítási törvény hétfői
zárószavazásával vannak összefüggésben.
Arra a kérdésre, hogy
pontosan kiknek a házára, lakására dobtak Molotov-koktélt, illetve
hányan kaptak fehér port tartalmazó borítékot vagy fenyegető
telefonhívást az MSZP parlamenti képviselői közül, nem tudtak pontos
tájékoztatást adni, azaz nem mondtak neveket és számot sem. Vidéki és
budapesti képviselők egyaránt részesei voltak a fenyegetéseknek -
tették hozzá.
Dunaújváros Online: Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte támadás
A
Dunaújváros Online szerint Dér Zsuzsanna és Kálmán András házát érte
támadás. A Molotov-koktélok Dér Zsuzsannánál anyagi kárt okoztak, míg
Kálmán Andrásnál nem gyulladtak fel.
Szolnok Jászkun online: Herbály Imre kunhegyesi házára is dobtak Molotov-koktélt
A
Szolnok Jászkun online közlése szerint nagy valószínűséggel a
kunhegyesi Herbály Imre kertjébe is dobtak a Molotov-koktélt. A
karcagi, a kunhegyesi és a megyei rendőrfőkapitányságon az internetes
portálnak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták a hírt.
(Híradó - FH - MTI - kuruc.info)