Műbalhé

irnak bejegyzései

08-02-16

Pánik van elvtársak?

Forró márciust

és újabb, politikusok elleni támadásokat jósoltak biztonsági szakértők a Blikknek.


A hatóságok ugyan optimisták, az azonban tény, hogy a rendszerváltás óta csupán egy politikai támadást elkövetőt ítéltek el. Rusznák Imre fővárosi politikust 1997-ben verték meg egy baseballütővel. A férfit elfogták, megbízóját viszont nem árulta el. Azóta sem tudni, hogy kik gyújthatták fel az Országház és a Mátyás templom ajtaját, vagy, hogy kik robbantottak Torgyán József és Szájer József lakásánál.

Az utóbbi hónapokban verték meg Csintalan Sándort, és dobtak Molotov-koktélt több MSZP-s képviselő házára. Ezeket egy magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállat magára. A lap szerint rendőri körökben egyébként arról beszélnek, hogy a most már terrorcselekménnyé minősített esetek elkövetőit csak a "vakszerencsének" köszönhetően tudnák elfogni.

Tarjányi Péter, biztonsági szakértő is borúlátó. Szerinte a "terroristatanoncok" még nem profik, de egyre szervezettebbek - írja a Blikk.




08-02-10

Csintalan Sándort rendőrök kísérték a bíróságra

Csintalan Sándort rendőrök kísérték a bíróságra

Csintalan Sándor elismerte, hogy Simon Peresz Magyarország fölvásárlásáról szóló beszédének nyilvánosságra hozatala után a Hír Tv-ben Hering Józsefre is vonatkoztatta azon kijelentését, miszerint bizonyos csoport Magyarországon Gyurcsány Ferenc megtámogatására őspatkányként terjeszti a gyűlölet kórját. Büntetőjogi felelősségét viszont tagadta, mondván hogy Hering Józsefnek közszereplőként el kell tűrnie az ilyen jellegű véleménynyilvánításokat.

Csintalan Sándor február 7-én az ismert színpompás fejfedőjével a kobakján, illetve egy rendőr törzszászlós és főtörzsőrmester, valamint Futó Barnabás ügyvéd szoros kíséretében érkezett meg személyes meghallgatásra a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. A bíróság megkérdezte a Hír Tv műsorvezetőjétől, hogy az ügyvédjén kívül kit tisztelhet a két kísérőben, mert a meghallgatás nem nyilvános. Csintalan egy magasrangú rendőrtisztre hivatkozva ragaszkodott a két testőr jelenlétéhez, mondván, hogy veszélyben van.

Csintalan Sándor a bíróság kérdésére válaszolva azt elismerte, hogy 2007. november 7-én, majd a másnapi ismétlésben a Hír Tv Vonalban című műsorában a Simon Peresz Magyarország fölvásárlására vonatkozó beszédével kapcsolatban Hering Józsefre is értette a gyűlöletet terjesztő őspatkány kijelentését. Csintalan, mint emlékezetes, a betelefonálós műsorban a nézők kérdéseire válaszolva azt állította, hogy Simon Peresz nem beszélt hazánk felvásárlásáról s ha ez mégis igaz, akkor ő kasztráltatja magát és nyilvánosan megeszi a cipőjét a Hősök terén. Nos, ezt a lakomát kérték tőle számon a betelefonálók, mire az MSZP egykori alelnöke tévedésének (vagy talán a nagyközönség szándékos félrevezetésének) palástolására fölépített egy csinos kis összeesküvés-elméletet. A feljelentett elmondta, Hering József újságíró s ezért közszereplőként - akárcsak neki - el kell tűrnie az általa véleménynyilvánításnak nevezett kijelentéseket.

Csintalan Sándor Hír Tv-beli megnyilatkozása szerint Magyarországon egy kis számú, küldött emberekből álló, szélsőséges, nyíltan náci csoport az antiszemitizmus szításával - ilyen Peresznek a szerinte el sem hangzott kijelentésének a közzététele - Gyurcsány Ferenc és az őt támogató politikai centrum malmára hajtja a vizet, nekik segít az úgynevezett zsidó kártya lehúzásában. Csintalan a veszedelmes, a különféle internetes, nyíltan náci portálokon megnyilatkozó csoport tagjai közül a Hír Tv nagy nyilvánossága előtt egyedül Hering Józsefet nevezte meg.

Csintalan Sándor védekezésül azt is kijelentette, hogy a Hering Józsefet is megnevező kijelentése Hír Tv-ben a véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, ezért sem ismeri el a büntetőjogi felelősségét, s a megrágalmazott újságíró ügyvédje által írt, s a lehetséges kiegyezésre vonatkozó levelet pedig egyenesen a szemétkosárba dobta... Hering József elmondta, hogy Csintalan Sándor annak az MSZMP-nek volt az oszlopos tagja, amelynek belügyminisztériuma őt az Antall-kormány hivatalba lépésig még turistaként sem engedte a hazája, Magyarország területére lépni, s most őt ez az egykori pártfunkcionárius illeti dehonesztáló jelzőkkel. A megbékülés tehát elmaradt, a bírósági per nemsokára folytatódik.

Bobay József - Nemzeti Hírháló


07-02-22

A hallgatólagos tűzszünet idejére..

Íme néhány karikatúra,

amíg kedves pályázóink újabb remekművekkel tisztelnek meg minket,

vagy amíg a kormány nem próbál újabb bicskanyitogató hülyeséget lenyeletni velünk. Emberek! Munkára fel! Reméljük már az utolsó simításokat végzik legújabb fenyegető üzeneteiken.

 

 




07-02-19

XI. pályamű

A Gyurcsány-kormány visszafenyeget

Örülünk, hogy a legmagasabb és legilletékesebb körökben is felfedezték a honlapunk által kínált lehetőségeket. A pártatlanság szellemében természetesen közöljük az ő üzenetüket is, amely azonban sok tartalmi újdonsággal nem szolgál - mondanivalójuk összes ténye elhangzott már az országos médiában.

  • Látszik hogy igen tehetséges terroristákról van szó, a símaszkok, a hangszintetizátor és a zászlók használata tökéletes
  • A bemutatkozás egy terrorvideó esetében szervezetünk nevének elmondását jelenti, saját nevünket elárulni, sőt névtáblákra kiírni gyerekes hiba, és ügyeljünk az esetlegesen árulkodó beszédhibákra vagy a túlzott gesztikulálásra. Reméljük a kollégák időben el tudnak menekülni a felelősségrevonás elől
  • Ron Werbernek csak javasolni tudjuk, hogy szerezzen be néhány nyakkendőt a kilencvenes évek és napjaink stílusában, ezt nem a profi terrorizmus, csupán a jó ízlés szabályai követelik meg

Összességében remek videó, aggályra csak az adhat okot, hogy a D-209 kágébés és Ron Werber moszados tapasztalatai miatt felmerül a profizmus gyanúja, ami pedig szigorúan amatőr pályázatunk szabályaival összeegyeztethetetlen.

 




07-02-16

Figyelnek ránk....

TV2 napló és Mi 

Alkotógárdánkat ma e-mailben keresték meg a TV2 Napló munkatársai. Tudakozódtak szándékaink felől, valamint érdeklődtek nem tartjuk-e veszélyesnek ennek a blog-nak a szerkesztését. Szívélyes válaszban részesítettük őket. Remélhetőleg, hamarosan korszakalkotó kezdeményezésünk helyet kap az országos médiában is.

A Műbalhé szerkesztői




VI. pályamű

Ungarische betyaren!!! Vége a játéknak!!

Végre leleplezödőtt ki áll az egész háttérében, ez a kalap akár Szilvásy-t is takarhatta...Bár nem...ez inkább csak egy rendes magyar parasztgyerek aki jól megaszonta! Az üzenet világos, a töltényhüvely világos hogy töltényhüvely, és világos, hogy egy töltényhüvely is fegyverként használható, különösen akkor, ha nem mellékelnek hozzá vazelint...Brokeback Mountain (Túl a barátságon) magyar módra! Hajrá "más" betyárok!

Kérdes: ha ez a 3. közleménye a MFB-nek, hova tűnt az első kettő? 

Figyelemre méltó, sőt gyanús, ahogyan elhatárolodni probál Fantomastól és Lópici Gáspártól! NBH figyelem: ez a leggyanúsabb momentum ebben az anyagban!

 

Megjegyzéseink:

  •  a MFB cybercowboy-a nem rejtette el teljesen az arcát, a fogazatáról -és nem csak a halála után- bárki fölismerhető
  • nem ártana a szöveget előre megszerkeszteni, az improvizálás itt nem segít
  • ha webkamerával felvételt készítünk, kapcsoljuk ki előtte a hangszórókat

A Műbalhé csapata erre a munkára 4 pontot ad, mert a formai hibák ellenére, szellemes és eredeti, a következő munkához inkább használjon símaszkot -a kalap maradhat!
Ajándékunk a vidéki versenyzőnek:





LINK!!!

 

http://w.blog.hu/2007/02/12/heads_up

 

Részünkről: No comment!




Lebukott a lusta versenyzőnk!

Szóval innen van a szöveg!

Erre annyi a reakciónk: nem csalódtunk, más csótányt képzeltünk el terrorvideó ellenes terrorvideó akció mögött ámde a Tóta W Árpád teljes mértékben megfelel: mint csótány!Annyi megint, röviden, az üzenetünk: Árpi! Beszélj a saját nevedben! Önteltségében hányásba fúlt  majomcsaládból származol! A nemzetet pedig hagyd békében!
Tóta W Árpád 
Hányásába fúlt nemzet vagyunk.

A magyar állampolgár eleve elég tudatlan. A tömegek pletykalapokból és a kereskedelmi tévék álhíradóiból tájékozódnak, de külföldi híreket a magát műveltnek tartó közép- és felső osztály se szívesen fogyaszt – már azon kívül, hogy Anna Nicole Smith belefulladt a hányásába. Egy 9/11, meg az iraki háború, az persze megüti már a Blikk-szerkesztő ingerküszöbét is, de ezek is csak bulvárhírként, önmagukon túl nem mutató színes anyagként kerülnek a lapba. Néhány elkötelezett külpolitikai újságíró – az Index külpolrovata, meg a Hírszerző – heroikus küzdelmet folytat, hogy valahogy a közönség fülébe ordítsa: van világ, bazmeg!

Elfut a düh, ha arra gondolok, hogy mi itt legalább tizenhat éve reszeljük a fingot: hogy mit gondoljunk Trianonról, meg a kommunistákról, trikolórról és árpádsávról, és hova tegyük a Szent Koronát, és kihantolunk és újratemetünk. Mindig, minden áldott napon van valami faszság, valami teljesen elrugaszkodott pszeudohír, a szimbolikus politikai keringő újabb kűrje. Kurva jó játék volna egyébként, hobbinak elmenne. Ha közben a világ megállna a pálya szélén, és bevárna minket.

De nem teszi.

Tizenöt év alatt a világ megváltozott. Kiderült például, hogy van klímaváltozás. Felemelkedett, és minden percben tovább emelkedik Kína. Oroszország elnöke már nem a magatehetetlen Jelcin, a vörös birodalom végül nem fulladt bele a hányásába. Kitört viszont a civilizációs világháború, és mi amúgy benne is vagyunk; azok is, akik nem hisznek a világháborúban. Ráadásul egy olyan államszövetség, az Európai Unió oldalán, amely azonban nagyon is jó eséllyel fog belefulladni a saját hányásába. Nem baj, pont nekünk való.

Arról alig volt itt vita, hogy hol állunk mi a világban. Szabadnapos bölcsészek témája, hobbi. Kampánytéma nem volt a külpolitikánk, még érintőlegesen sem. Utoljára talán a kettősállampolgárságos népszavazáson. Hogy a tisztelt magyar embernek milyen autó lesz a segge alatt, az a jó kampánytéma. Nem az, hogy például lesz-e egyáltalán benzin tíz év múlva. Vagy hogy lesz-e még seggünk.

1957-ben a proletariátus is a szputnyikról beszélt. A kocsmában. Nagyon jól tudták, hogy ettől nekik nem lesz több töpörtyűjük holnap, de értették, hogy ez mégis fontos, ha másért nem, azért, mert akkor a mi oldalunk erősebb. Amikor én kisgyerek voltam, alsó tagozatban a középhatótávolságú Pershing-rakétákról dumcsiztunk. Nem Győzikéről. Az Alfa Holdbázisról igen, de azért a rakétákról se feledkeztünk meg. Nemigen láthattuk saját szemünkkel, mégis tudtuk, hogy van világ.

Ma, azt hiszem, nem tudjuk. Úgy teszünk, mintha a legkevésbé sem volna fontos, ki lesz a francia vagy az orosz vagy az amerikai elnök. Mintha Irán csak a mesében létezne, mintha a Kárpátok megvédenének minket a külvilágtól; mintha a terrorizmus ellen kordonnal lehetne védekezni. Úgy játsszuk az eszünket, mintha figyelne ránk valaki.



07-02-15

PANDUR PÁNIK

Az interneten szerdán megjelent új videóról kiderült, hogy heccből készült. A rendőrség mégis lőfegyverrel való visszalélés miatt keresi a fegyveres harccal fenyegetőző készítőket. Úgy tudjuk, a rendőrök attól tartanak, hogy egyre több terrorfenyegetést ígérő házi videó jelenik meg, melyek után a rendőrségnek akkor is nyomoznia kell, ha azok komolytalanok.

A hvg.hu internetes portál szerint egyébként a világhálóról letölthető beszédszintetizátorral készítették a videofelvételt. Szentendrei Angéla, a BRFK helyettes szóvivője annyit mondott, hogy a rendőrség vizsgálatot indított. A múlt héten közzétett felvételen ketten szerepelnek, mindkettőjüket azonosították. Egyiküket, egy 38 éves vecsési férfit, szerdán el is fogták. Társa ellen országos körözést rendeltek el.

MR




III. pályamű

Testvérharc a nemlétező magyar (?) terrorszervezetek között

(nemlétezőt írunk, mert mi is tudunk dolgokat dolgokról...)

Minden jel szerint, vatikáni illetőségű (pápai címer a háttérben!!!) vagy lehet, hogy pápai gyerekek műve (Francisco El Quro is ott bújt ki a földből) ez az új, az interneten megjelent videó.

 

  • Formai követelményeknek megfelel
  • Sem követelés sem "igazi" fenyegetés nem hangzik el
  • Igaz lehet a "titkosszolgálati kapcsolatokra" vonatkozó maszlag, ellenkező esetben, szőrnyű hiba, hogy az illető kamu terroristának fedetlen a fél arca.
  • Nem értjük a vatikáni, pápai címer és az öntödei munkás szobrocska közti összefüggést (ha van, akkor akár ez lehet Francisco El Quro családi címerének választott két eleme, az egésznek jelentése -a gyengébbek kedvéért: a pápai proli)



Válasz a Magyar Nemzeti Forradalmi Itéletvégrehajtó Ezred első közleményére

Újabb fenyegető videó a YouTube-on

Anarki

Úgy tűnik, a hagyományos fórumok (nyomtatott sajtó, rádió, televízió) már nem elegendőek a különböző földalatti szervezeteknek, amelyek a legfejlettebb technikai eszközöket használják fel arra, hogy üzengessenek egymásnak és esetleges szimpatizánsaiknak. Újabb megdöbbentő felvétel a YouTube-on.

Mindeddig ismeretlen magyar szervezet, az Univerzális Egység Hazafias Szövetsége Brigádok fenyegető videója került fel a napokban a népszerű YouTube videómegosztó szájtra. A felvételen látható felszólítás válasz a Magyar Nemzeti Forradalmi Ítéletvégrehajtó Ezred első közleményére, amely azzal fenyegetett: ha a kormány február 9-hez képest két napon belül nem mond le, a szervezet akár fegyverrel is kész megvalósítani céljait.

A most nyilvánosságra került, rossz minőségű felvételen egy láthatóan elszánt, maszkot viselő, világos szemű férfi olvassa fel az ismeretlen szervezet azonnali válaszát a korábbi közleményre. Az Univerzális Egység Hazafias Szövetsége Brigádok képviselője azt állítja: "semmilyen eszköztől nem riadunk vissza, hogy céljainkat elérjük". Pontosan meg nem nevezett titkosszolgálati kapcsolataira és a "hatalom letéteményeseivel" fennálló szövetségére hivatkozva a szervezet azt állítja, hogy "tud egy-két dolgot egy-két dologról", és azzal fenyeget, hogy ha követeléseit nem teljesítik, megteszi a "szükséges és határozott intézkedéseket".

Szakértők szerint a szervezet képviselője mögött a falon látható tárgy nem más, mint egy mindezidáig azonosítatlan ország zászlaja. Az asztalra helyezett fegyverek, egy gépkarabélynak látszó tárgy és egy kisebb, valószínűleg .22-es kaliberű maroklőfegyver mellett egy férfi - valószínűleg öntödei munkás - szobra látható, egy rosszul kivehető, feltehetően Lenint ábrázoló kisebb szobor társaságában.




Szégyen: HVG-egyre inkább csak a kormány propaganda szócsöve!

Fenyegető videó
Miklós hangjával rémisztgetik Gyurcsányékat


Egy internetről letölthető programmal készítették azt a videofelvételt, amelyen egy Kalasnyikovval felfegyverkezett ismeretlen a kormányt és a rendőrséget fenyegeti – tudta meg a hvg.hu.
A felvétel készítői a SpeakBoard nevű beszédszintetizátort használták. A program segítségével magyar nyelven, természetes hangzású női (Kriszta), vagy férfihangon (Miklós), tudja felolvastatni Word dokumentumait, e-mailjeit, az interneten található weblapokat, pdf dokumentumokat és egyéb szöveges állományokat. A fenyegető videó készítői a Miklós fantázianevű hangmintát használták. Hasonló beszédszintetizátor a Világhalló is, amelyet letöltés nélkül, ingyen is kipróbálhat bárki.
A nem egészen kétperces felvételen a maszkos férfi a Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred nevében bejelenti: szervezetük mostantól operatív szakaszába lépett és amennyiben a kormány február 9-hez képest két napon belül nem mond le, fegyvereiket is használni fogják. A felvételt egy videofájlokat tároló külföldi honlapra tették fel. A közleményt felolvasó férfi előtti asztalon egy automata lőfegyver látható. "Fegyvereink azért vannak, hogy használjuk is őket, ne kényszerítsenek rá" - hallható egyebek között a felolvasott közleményben. A fenyegetőző azt állítja, hogy több száz, fegyverekkel és megfelelő kiképzéssel rendelkező férfi áll készen, és megteszik a szükséges lépéseket, ha nem teljesítik követeléseiket. A férfi arról beszél, hogy „a magyar nép első és tényleges számon kérő ítéletvégrehajtó fegyveres szervezete” nem várhat tovább, „eljött a cselekvés ideje”. Közli: rendelkeznek a megfelelő külföldi támogatással, és nem kötődnek semmilyen most működő politikai szervezethez.

A rendőrség keresi a videó készítőit. A BRFK szóvivője, Jármy Tibor ezzel a felvétellel kapcsolatban közölte: visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntette miatt indítottak nyomozást.

Tegnap egy másik internetes videó szereplőjét elfogták a rendőrök. A 38 éves vecsési férfi a felvételen arról beszél, hogy megtámadja a rendőröket. A rendőröknek a férfi állítólag azt állította: a felvétel ideje alatt részeg volt és pénzt kapott azért, hogy beszéljen a videón. Azon a felvételen rajta kívül még beszél egy fiatal is, aki arcát egy sállal takarja el. Már őt is azonosították a rendőrök, jelenleg körözik. Mindkettejüket lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják, mivel a felvételen az hangzott el, hogy rendelkeznek fegyverekkel. Az elfogott férfinél már tartottak házkutatást, azonban ott sem lőfegyvert, sem lőszert nem találtak.

(Ami most következik, akár klasszikus esete, mintája lehet a manipulációnak, a gyáva csúztatásnak! Ennyit a HVG-s kollegákról! Szégyen gyalázat!!! szerk.megjegyz.)

Bár ez az első alkalom, hogy egy - a rendőrséget és a kormányt - fenyegető videofelvételen Kalasnyikov is feltűnik, volt már rá példa, hogy egy szervezet ilyen típusú gépfegyverrel „fényezte” magát a nyilvánosság előtt. Az iraki háború kitörésekor az Indexen jelent meg egy fotó, amelyen két maszkos, gépfegyveres férfi társaságában pózolt egy – magát az Iraki Független Kormány vezetőjének tartó – budapesti férfi. Az ügy érdekessége, hogy az azóta elhunyt iraki származású üzletember mellett álló egyik maszkos férfi – a hvg.hu információi szerint – ugyanaz, aki korábban a Hatvannégy Vármegye Mozgalom elnöke, a tévéostromnál is főszerepet játszó Toroczkai László által alapított délvidéki "gerillaszervezet" felfegyverkezésében is segédkezett. A Toroczkai-féle "gerillaszervezet" alapításáról évekkel később írt is az egyik szélsőjobboldali sajtóorgánum, felfegyverzett tagjairól pedig fénykép is jelent meg.

hvg.hu




07-02-14

Puff neki...mondtuk, hogy kamu!!!

hírszerző.hu:

Rendőr volt az internetes felvételen fenyegetőző férfi

2007. február 14. 20:20

Korábban rendőrként dolgozott az a férfi, aki az Indexhez eljuttatott felvételen arról beszél, hogy megtámadja a rendőröket - tudta meg az RTL Klub Hírdója.

Korábban rendőrként dolgozott az a férfi, aki az Indexhez eljuttatott felvételen arról beszél, hogy megtámadja a rendőröket - tudta meg az RTL Klub Hírdója. A 38 éves vecsési férfit már elfogták és ki is hallgatták. Azt vallotta: pénzt kapott azért, hogy beszéljen a videón.

Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a férfi elismerte, hogy ő szerepel a felvételen és azt is hozzátette, hogy erősen ittas állapotban volt. Fegyvert, lőszert egyébként nem találtak nála.

A felvételen rajta kívül még beszél egy fiatal is, aki arcát egy sállal takarja el. Már őt is azonosították, de még nem fogták el. (FH)




Nu...ez meg mi?

Nem comment-alunk....de gondolkodunk. Gondolkodjon Ön is, nyájás olvasonk!

Sajtófigyelés

Itt az első:

Kormánydöntés alapozza meg a vírusbankot
Ha kitörne egy világinfluenza-járvány, akkor már nemcsak az Egészségügyi Világszervezeten keresztül juthat Magyarország az oltáshoz szükséges vírushoz.
December 19-én még Molnár Lajos egészségügyi miniszter sem tudott a Magyar Nemzeti Vírusbank tervéről, de ma már hivatalosan is létezik az intézmény, miután a kormány december 20-án kormányrendeletet fogadott el annak megszervezésére. A rendelet szerint „Magyarország számára nem veszélyt, hanem még az eddiginél is nagyobb biztonságot jelent a vírusbank, vagyis az emberre veszélyes kórokozók nemzeti törzsbankja. Jelentős szerepe lesz a járványügyi biztonság megerősítésében.
Egyszerűbben és gyorsabban lehet majd az országban előállítani és kipróbálni oltóanyagokat, illetve kifejleszteni a gyors diagnosztikai eljárásokat. Ha kitörne egy világinfluenza-járvány, akkor már nemcsak az Egészségügyi Világszervezeten keresztül juthat Magyarország hozzá a vírushoz, ami ellen ki kell fejleszteni az oltóanyagot. A vírusbank létrehozásával az Országos Epidemiológiai Központ területén létesített Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban működő influenzatörzsbank feladatai bővülnek ki, amely kapcsán a rendelet szerint a költségvetésből több pénzt nem igényel.
A törzsbank feladata az emberre veszélyes kórokozók gyűjtése, tárolása, nyilvántartása, illetve járványveszély vagy annak gyanúja esetén a kórokozók elleni vakcina fejlesztéséhez szükséges oltócsíra-törzsanyag biztosítása. Nemzeti sikertörténetről beszél a volt egészségügyi miniszter, Rácz Jenő, aki annak idején személyesen is részt vett a madárinfluenza elleni oltóanyag tesztelésében. Rácz állítja, hogy Magyarország a védőoltások területén a világ tíz legjobbja között van, s nem véletlenül került Magyarországra ez a labor.

2006. december 22.
(Népszava)

Egy másik:

Nemzeti vírusbank
A Nemzetbiztonsági Hivatal őrzi majd a magyarországi vírusbankot.
December 18-án a Magyar Televízió Híradójában kormányzati forrásra hivatkozva elhangzott, hogy nemzeti vírusbankot hoznak létre Magyarországon. A különleges laboratóriumban őrzik majd a világ legveszélyesebb vírusait azért, hogy ha bármelyik veszélyeztetné Magyarországot, ezekből a mintákból elő lehessen állítani az oltóanyagot. Bujdosó László országos tiszti főorvos elmondta: „alkalmasak leszünk arra is, hogy a külföldön megjelenő mutálódott vírustörzseket itthon megvizsgáljuk, majd ebből oltóanyagot tudjunk csinálni." A Nemzetbiztonsági Hivatal őrzi majd a magyarországi vírusbankot.Sajtófigyelés

2006. december 20.
(Népszabadság)




Terrorbüdzsé

Mennyibe kerül egy nukleáris terrortámadás?
2007. február 09.

Megéri-e a terroristáknak, hogy időt és pénzt áldozzanak egy nukleáris támadásra? Egy nemrég készült tanulmány szerint igen, mert még a balul sikerült akciókban is több ember halhatna meg, mint egy hagyományos támadásban. A végeredményt tekintve ráadásul még olcsóbb is, mint az eddig végrehajtott akciók.

A terrorszervezetek is üzleti alapon működnek, így érdekük, hogy minél több embert minél olcsóbban gyilkoljanak meg – állítja Peter D. Zimmerman és Jeffrey G. Lewis nemrég megjelent Bomba a sufniban című tanulmányában. Ebből megtudhatjuk, mennyi pénzzel és milyen eszközrendszerrel fejleszthetnének ki a terroristák nukleáris bombát.

Per kopf

A két kutató kiszámította, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nevéhez fűződő, utóbbi időben végrehajtott nagyobb volumenű merényletek mi pénzbe kerültek, s mennyire voltak „eredményesek”, azaz hány halálos áldozattal jártak. Számításaik szerint - tűnjön is ez a számítás akármennyire borzongatónak és cinikusnak - a legköltséghatékonyabb akció a madridi merénylet volt: a kevesebb mint 10 ezer dollárból kivitelezett akció során minden egyes áltozatot 50 dolláros költséggel öltek meg.

Ennél jóval drágább a 2001. szeptember 11-i támadássorozat: akkor egy halottért 170 dollárt „fizettek” a terroristák, az összetett támadás teljes költsége 400-500 ezer dollár volt. A legdrágább merénylet pedig a Jemennél horgonyzó U.S.S Cole hadihajó ellen 2000 októberében végrehajtott, 17 áldozatot követelő akció volt, amely halottanként 590 dollárjába került a gyilkosoknak.

Költséghatékonyabb és brutálisabb

Szigorúan üzleti alapon nézve a terroristák jobban járnának, ha a költséghatékonyabb nukleáris támadásban gondolkodnának - mutatnak rá a szakértők. Míg egy nagy forgalmú kereskedelmi központban végrehajtott, „félresikerült” nukleáris robbanás néhány óra alatt tízezer emberrel végezne, addig egy „sikeres” nukleáris merényletben ennél tízszer több ember halhatna meg.

Zimmerman és Lewis szerint ha a terroristák képesek 10 millió dollárból előállítani egy bombát, amellyel 100 ezer ember halálát okozhatják, akkor a nukleáris támadás máris az olcsóbb merényletek kategóriájába esik (100 dollár/áldozat), az al-Kaida ugyanis általában 100 és 300 dollárral számol áldozatonként. Egy 5 millió dollárból kivitelezett nukleáris terrortámadás tehát a madridi merénylet költségeihez mérhető – vonják le a következtetést. De vajon mennyire nehéz vállalkozás egy ilyen támadást megvalósítani? És milyen bombát építhetnének a terroristák kevesebb mint 10 millió dollárból?

Egy képzeletbeli támadás

Zimmerman és Lewis egy képzeletbeli forgatókönyvet vázolt fel. Eszerint az amerikai célpont ellen bevetett nukleáris bombát a terroristák az Egyesült Államokon belül állítanák elő, részben azért, mert egy ilyen fegyvert az országba csempészni rendkívül nehéz feladat lenne. A képzeletbeli fegyver egy magasan dúsított urániummal megtöltött „töltény” lenne, amelyet egy olyan henger alakú tárgyba helyeznének el, amelyet szintén magasan dúsított urániumból készítenének. A terroristák olyan könnyűtüzérségű fegyvercsövet használnának, amelyet manapság a fegyverpiacon vagy akár az interneten is be lehet szerezni 10 ezer dollárért. A céltárgy üreges, hogy a töltényt be tudja fogadni, s ezt szerelnék rá a fegyver csövére.

Kérdés persze az is, hogy hány ember szükséges egy ilyen fegyver előállításához? A kutatók szerint mindössze tizenkilenc embernek kellene egy éven keresztül dolgoznia a berendezésen. A csapatnak három fizikusra volna szüksége. Egy éves bérüket 200 ezer dollárra taksálják a kutatók. Ezen kívül egy 3-4 fős mérnökcsapat is szükséges. A legnehezebb feladat kétségkívül a fémes uránium megformázása lenne, amelyet magas hőfokon kell elvégezni, hogy elnyerje megfelelő alakját. Az ezzel a feladattal megbízott csapatnak legalább egy olyan szakemberre lenne szüksége, aki otthonosan mozog a fejlett öntési technikákban. A munkához egy vákuumos kemence is szükséges, amely csökkenti az oxigén szennyeződését és megakadályozza, hogy az uránium meggyulladjon. Ilyen készülék akár az internetről is beszerezhető, kevesebb mint 50 ezer dollárból – mutat rá Zimmerman és Lewis.

A fegyverépítő csapat 3-4 emberből állna. Ezek közül legalább egynek beható ballisztikai ismeretekkel kellene rendelkeznie, hogy a megfelelő méretű és hatótávolságú fegyvert előállíthassák. A kilövéshez szükséges berendezés az Egyesült Államokban és Kanadában is széles körben elérhető: ilyen eszközök – engedély birtokában - hobbirakétákhoz kaphatók néhány ezer dollárért. Mielőtt élesben bevetnék a fegyvert, egy-két tesztlövést is végezniük kell, természetesen a nukleáris töltet nélkül. A fegyver tervezése, elkészítése legalább 6 hónapot vesz igénybe - vélik a szakértők.

Öt és fél

A bomba-és fegyvergyártáshoz egy távoli, legalább 150 holdnyi farmra is szükségük lenne a terroristáknak, amihez például Texasban már 150 ezer dollárért hozzá tudnának jutni. Az ott kiépített ideiglenes infrastruktúra (öntöde, elektronikus laboratórium stb.) legalább 50 ezer dollárjukba kerülne. Zimmerman és Lewis szerint a szükséges mennyiségű urániumhoz 300-400 ezer dollárért hozzájuthatnak a terroristák. Ennek beszerzése egyébként a legnagyobb feladat, de egyáltalán nem lehetetlen. Nemrég például egy orosz férfi próbált szélsőséges iszlamistáknak urániumot eladni Grúziában, s az üzlet csak azért hiúsult meg, mert a vevőként jelentkező terroristák valójában grúz fedett ügynökök voltak. (De az al-Kaida is próbálkozott hasonlóval: nyolc évvel az amerikai terrortámadások előtt Salah Abdel al-Mobruk szudáni ex-miniszter kínált fel másfél millió dollárért urániumot a terrorhálózat vezetőinek.)

Mihelyst a terroristák elkészültek a kevesebb mint 2,7 méter hosszú nukleáris berendezéssel, teherautóval szállíthatnák azt el a legkönnyebben a célállomásra, lehetőleg közúton. Ha New York Cityt vagy Washingtont veszik célba (ami a szakértők szerint legvalószínűbb), akkor a távoli farmról legalább 3-4 napot kellene utazásra szánniuk. A berendezés szállítása – szakértők szerint – nem kerülne többe 3 ezer dollárnál. Az egész terrorakció költségét öt és félmillió dollárra becsüli Zimmerman és Lewis.

Egy nukleáris terrortámadás becsült költségei (dollárban)

Fizika és számítások                                  200000
Fizikus (csapatvezető)                               100000
Két fizikus aszisztens/Phd. Doktor             100000

Fémgyártás és öntés                                 270000
3-4 szakember                                           200000
Vákuumos kemence                                   50000
Olvasztótégelyek és más felszerelések     20000

Precíziós gépkezelés és konstrukció          230000
3-4 szakember                                           200000
Precíziós esztergapad                                10000
Felszerelés és fogyóeszköz                        20000

Fegyvertervezés, szerelés és tesztelés     230000
3-4 szakember                                           200000
Puska                                                         10000
Felszerelés és fogyóeszköz                        20000

Elektronika, felfegyverzés, fúzió és tüzelés   150000
1-2 technikus                                                 100000
Felszerelés                                                     50000

Felszerelés                                                     200000
150 holdas farm                                             150000
Fenntartási költség                                         50000

Hasadóanyag                                             3-500000
Uránium (átlagos)                                         400000

Szállítás                                                         153000
1-2 ember a szállítóeszköz beszerzésére     50000
A berendezés szállítása                                 3000
Utazási költségek                                         100000

Összesen:                                                     5433000


hvg.hu



Profikról, Irakból!!!

 

 

 

 

A bagdadi orvlövész legendává válik
2005 elején a különböző Jihad-fórumokon a figyelem középpontjába kerültek az amerikai katonákat Bagdadban és más iraki városokban megtámadó orvlövészek. Azonban a sajtó széles nyilvánossága csak 2005 novemberében kezdett foglalkozni a kérdéssel, amikor az amerikai fegyveres erők jutalmat tűztek ki annak, aki nyomára vezet az amerikaiak által csak "Juba" néven emlegetett bagdadi orvvlövésznek. Ezek után az Iraki Iszlám Hadsereg két videoklipet tett közzé, amelyeket valószínűleg egy mesterlövészpuskára szerelt kamerával készítettek. Ezek a felvételek a Bagdad utcáin járőröző amerikai katonák lelövését ábrázolják. A klipeket az interneten tették közzé.A felvételek akkor lettek híresek, amikor az al-Zawraa televízió adásában levetítette őket. Ez az állomás Mishan al-Jabouri, az iraki parlament korábbi képviselőjének tulajdonában van, aki a ellene felhozott korrupciós vádak elől Szíriába menekült. (http://majdah.maktoob.com/vb/, 2006 december 4.).
A bagdadi mesterlövész-videók amerikai katonák elleni sikeres orvtámadásokat ábrázoltak. 2006-ig ezek a videók csak az interneten és Bagdadban árult DVD-ken voltak elérhetőek (ABC News, 2006 február 10.).Ezeddig két nagy videó ismert, amelyeket Jubának tulajdonítanak- az első 2005 novemberében, a második 2006 októberében látott napvilágot. A felvételek elérhetőek a "jubaonline.org" honlapon, mely teljes egészében az orvvlövésszel foglalkozik. Ennek a honlapnak egy másik iszlám honlap, az al-Boraq ad otthont. A Jubaonline.org főleg orvlövész-vidókat tartalmaz, valamint a lövésszel foglalkozó amerikai katonai szakértők és a sajtó kommentárjait. 2006-ban azonban a széles közönség is megismerhette a bagdadi orvlövészt, amikor az al-Zarwaa televízió sugározni kezdte felvételeit az iszlám Eid ul-Adha ünnepsorozata alatt.

Az amerikai hadsereg nyomozása nem vezetett sikerre, nem sikerült elfogniuk ezt az állítólag magányos és óvatos orvvlövészt. A Jihad-honlapok azt állítják, hogy "Juba" csak egyetlen tagja az Iraki Iszlám Hadsereghez tartozó mesterlövészek egész zászlóaljának. A honlapok szerint a mesterlövészek kiképzése egy "A tökéletes orvvlövész: Haladó kiképzési kézikönyv rendőrségi és katonai mesterlövészek számára" (The Ultimate Sniper: An Advanced Training Manual For Military And Police Snipers) cimű könyv alapján történik, amelyet John Plaster amerikai őrnagy írt. Támadásaikhoz iraki gyártmányú Tabook mesterlövéspuskákat használnak, melyeknek célzott lőtávolsága 5-600 méter. (http://www.cjbuy.com, November 5, 2006). Akár apasztja az orvlövész az amerikai katonák morálját, akár nem, a sikeres támadások hatására egyre többen vesznek részt a kiképzésekben és az iraki felkelésben. A terrorizmus új hullámát a Jihad-forumokon megjelenő bejegyzések is mutatják, mint például a "Hogyan váljunk orvlövésszé" (How to Become a Sniper) című is (http://harp.jconserv.net, 2006 december 22.).

A "Hogyan váljunk orvlövésszé" topicban a hozzászólók kitárgyalják az orvtámadások fontosságát, az álcázást, a célpontok kiválasztását, a fedezékekválasztási és rejtőzködési technikákat, a célpontok megközelítését és a tüzeléskor alkalmazandó megfelelő légzést. Az oktatás szintén foglalkozik a különböző testtartásokkal, fegyvertartási módokkal és fegyverállványokkal. Az oktatás egyik érdekes része a videókra utal, és a célpontok felderítésében való csoportos együttműködést magyarázza. A videók figyelmes vizsgálata megmutatja, hogy a felvételek egy részét nem puskára szerelt optikával, hanem különálló kamerával készítették.

Ha az amerikai erőknek nem sikerül véget vetniük a Jubának tulajdonított orvlövész-támadásoknak (melyek mindezidáig kizárólag amerikai katonák ellen irányultak), és nem tudják a fenyegetést a lehető leghamarabb megszüntetni, az orvlövész-videók egyre erősebb hazafias és vallásos érzéseket fognak gerjeszteni az arab és iszlám országokban, különösen ha a műholdak eljuttatják az anyagot a széles arab világ egészébe.Az arab és iszlám közvélemény máris legendákat sző a magányos mesterlövész alakja köré, amely a lelkes és hitbuzgó muzulmán ifjakat a bagdadi lövész példájának követésére biztatja, ez valószínűleg már most is így történik számos más iraki városban. Bár az Iraki Iszlám Hadsereg állítása szerint a támadásokat kizárólag az ő különítményük hajtja végre, a mesterlövész elismertsége hazafias és Jihad-hívő körökben más terrorista csoportokat is hasonló harcmodor alkalmazására biztathat, hogy támogatást szerezzenek harci tevékenységükhöz.
Abdul Hameed Bakier Jordániában tevékenykedő hírszerző, a terrorelhárítás, katasztrófa-elhárítás és a terrorsta-túszejtési helyzetek szakértője.

http://jamestown.org/


HVG...Isten hozta a klubban!

Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred
Elkapták a videón támadással fenyegető férfit

2007. február 14. 16:10

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy, az interneten megjelent videofelvételen politikusok és rendőrök elleni támadásról beszélt - tájékoztatott a BRFK szóvivője.
Jármy Tibor hozzátette: a múlt héten közzétett felvételen két férfi szerepel, mindkettőt azonosították. Egyiküket, egy 38 éves vecsési férfit, szerdán elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte, hogy ő szerepel a felvételeken, ám hozzátette: azok készültekor ittas állapotban volt és nem emlékszik semmire. A férfit visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntettel gyanúsítják. A szóvivő elmondta azt is, hogy a másik férfi ellen országos körözést rendeltek el.

Az Index.hu-n megjelent videofelvételen az egyik férfi arról beszélt, hogy félautomata fegyvereik vannak, ezért a rendőrség nyomozást rendelt el lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt. A rendőrség egy másik videofelvétel ügyében is nyomozást indított. Ezen egy eltakart arcú férfi az úgynevezett Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred közleményét olvassa fel - erősítette meg a BRFK szóvivője. Jármy Tibor ezzel a felvétellel kapcsolatban csak annyit közölt: ugyancsak visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntette miatt indult nyomozás az ügyben.

A nem egészen kétperces felvételt egy videofájlokat tároló külföldi honlapra tették fel. A közleményt felolvasó férfi előtti asztalon egy automata lőfegyver látható. "Fegyvereink azért vannak, hogy használjuk is őket, ne kényszerítsenek rá" - hallható egyebek között a felolvasott közleményben.

MTI


Az Index elszunyókált....

Youtube-on követelik fegyveresek a kormány távozását

2007. február 14., - Susan Calvin

http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/

Az Index által készített videóinterjú szereplői után egy erősen fake-gyanús felvétel után nyomoz a rendőrség. Egy meghatározhatatlan színű zászló előtt elsötétített szobában, maszkos alak papírlapot tart. A Mohai Gábor bemondó altján megszólaló narrátor fegyveres harcot hirdet, amennyiben február 9-éhez képest két napon belül a kormány nem mond le.

A bármelyik terroristaboltban megvásárolható zubbonyban és fekete símszakban üldögélő férfi előtt egy kalasnyikov hever. Ha levesszük a hangot egy illegő-billegő bábut látunk, akinek a papír a kezében meg-megremeg.

Ki ő, és mit akar? A Mohai Gábor édesded hangszínén beszélő alak a Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred nevében bejelenti, mostantól operatív szakaszába léptek.

Amennyiben a kormány február 9-hez képest két napon belül nem mond le, fegyvereket is használni fognak, mondja. A klip egyik leggyanúsabb pontja a férfi mögött a háttérben a zászló. A felmondott magyar szöveggel együtt kontextusában értelmezve lehetne akár a magyar lobogó is, de ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni. A piros fehér zöld inkább piros fehér fekete. Az pedig a jemeni lobogó.

Jemen olyan hely, ahol előfordulhatnak magukat maszkkal és kalasnyikovval védő elmebetegek. De hasonlít az iraki zászlóra is (igen, annak a fehér részén felirat látható, de nem nagy munkával az is eltüntethető)

A rendőrség nyomoz, mindenki ideges, a sötét erők újabb vérfagyasztó üzeneteken törik a fejüket.




Népszabi is beszállt!!!!

Az "Ítélet Végrehajtó Ezred" is videón fenyeget

NOL • Népszabadság Online • 2007. február 14.
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy, az interneten megjelent videofelvételen politikusok és rendőrök elleni támadásról beszélt - tájékoztatta az MTI-t szerdán a BRFK szóvivője. Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy, az interneten megjelent videofelvételen politikusok és rendőrök elleni támadásról beszélt - tájékoztatta az MTI-t szerdán a BRFK szóvivője.

Jármy Tibor hozzátette: a múlt héten közzétett felvételen két férfi szerepel, mindkettőt azonosították. Egyiküket, egy 38 éves vecsési férfit, szerdán elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte, hogy ő szerepel a felvételeken, ám hozzátette: azok készültekor ittas állapotban volt és nem emlékszik semmire.

A férfit visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntettel gyanúsítják. A szóvivő elmondta azt is, hogy a másik férfi ellen országos körözést rendeltek el. Az index.hu internetes portálon megjelent videofelvételen az egyik férfi arról beszélt, hogy félautomata fegyvereik vannak, ezért a rendőrség nyomozást rendelt el lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.

A rendőrség egy másik videofelvétel ügyében is nyomozást indított. Ezen egy eltakart arcú férfi az úgynevezett Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred közleményét olvassa fel - erősítette meg az MTI információját szerda délután a BRFK szóvivője.

Jármy Tibor ezzel a felvétellel kapcsolatban csak annyit közölt: ugyancsak visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntette miatt indult nyomozás az ügyben. A nem egészen kétperces felvételt egy videofájlokat tároló külföldi honlapra tették fel. A közleményt felolvasó férfi előtti asztalon egy automata lőfegyver látható.

"Fegyvereink azért vannak, hogy használjuk is őket, ne kényszerítsenek rá" - hallható egyebek között a felolvasott közleményben.

(MTI)



07-02-12

Rólunk írták

http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4011

Rózsa-Flores Eduardo: Hihetetlen!!! I. Terroristavideó-pályázat
(Terrorizmus)
A mellékelt linket követve, mindenki megnézheti a legfrissebb hazai készítésű terrorista videókat. Ezt a hihetetlen kezdeményezést Szilvásy György kancellária miniszter egyelőre felbecsülhetetlen értékű ökröket is megszégyenítő baromságainak köszönhetjük. Tudniillik, Francisco El  Quro legjobb haverja február 7-én, szó szerint kiborította a bilit, mikor azt jelentette ki, hogy: "a nemzetbiztonsági szolgálatok értesülései szerint szélsőségesek állami vezetők meggyilkolását tervezik"
Úgy látszik e fantáziadús bejelentést, útjára indított egy még fantáziadúsabb kezdeményezést. Még nem tudjuk kik hozták létre az inkriminált blogot, melyen amellett, hogy a már megszületett -nem tisztem eldönteni, hogy komolyak- e vagy komolytalanok- videókat meg lehet nézni, szavazni lehet rájuk, azaz osztályozni őket.
Ez jó válasz azoknak, akik szerint a kormány felvetései minden esetben süket fülekre találnak. Nosza, itt van egy népi kezdeményezés. A kormány nem panaszkodhat...Míg a helyén hagyjuk....

Ime a link: http://mubalhe.freeblog.hu/

Kíváncsian várom, hány új terrorista szervezet jelenti be alakulását, és -remélhetőleg- jobbnál jobb, fenyegetőbbnél fenyegetőbb mozgóképanyagokat küldenek be, ezt annak ellenére remélem, hogy ebben a pillanatban még nem tudni milyen formában kívánjak a blog készítői jutalmazni a pályázatban résztvevőket.
Amellett, hogy nekünk, békeszerető polgároknak is feladatot adtak ezzel a -szerintem- zseniális ötlettel, a nemzetbiztonsági szolgálatok is plusz munkát kaptak. Dolgozhatnak. Végül is, ezért tartjuk el őket.

Hozzászólás:

I.
Így lettem tenorista

Julianus.barat

Itt az idő! Vagy most, vagy ...kicsit később!!!
*Hadd ismertessem csapataim legkorszerűbb eljárásait.
Gépjármű fedőszervezetünk: Offenzív autósiskola feliratú 2-4 ütemű Trabantok - "Senki kedvéért nem lassítunk!!!" felirattal.
*Oszlató ék oszlató ékeink utcaharcosnak maszkírozott kisnyugdíjasok, borotvaéles pávatollakkal, ami a rendőrnek látszó robotok plexipáncélja mögé hatolva fejti ki hatását.
*Árpádsávos zászlóval való támadás: A zászlót addig forgatjuk ellenfelünk szeme előtt, míg az megzavarodva nekimegy a falnak.
*Ferkó óriásképét megszerezve azt ellenfeleinkre borítjuk és amennyiben nincs náluk 1 heti tartalék élelem, várható, hogy végelgyengülésben elhullanak a kiútkeresésben.
(Ügyeljünk, hogy az arckép része ne az ég felé mutasson!!!)
Végső megoldás:
**Rókus puszi:Egy kisnyugdíjas pávatollas fegyverével eltereli a támadó rendőrrobot figyelmét, amíg a mási egykezes szorító fogást vesz az illető zacskótövén, majd 40 cm-es határozott, nyitott tenyeres szervaütést ad a kisimult testrészre.
Ezt ember még férfiként nem élte túl...
Persze ez csak a legvégső eset, előtte a
*rendőrlovakat fenti kisnyugdíjasok úgyis széthordják ebédre.
*Támadás-védekezés nagy számokkal: Gáz-villanyszámla csekkeket a védőplexire ragasztjuk.
*Támadás az országgyűlés ellen héliumos lufival:
Megfelelő széljárást kihasználva Sipánka elvtársnőre engedünk egy sereg lufit, amelyek kipukkanásukkal meghiusítják felszólalását - megóvják, hogy fodorgábor nevében, helyette beszél...

Figyelem!!!
Megszereztük a kormány titoktervét a Kossuth térrel kapcsolatban. Fedőszövegük - mélygarázst építünk! Vigyázat!
A gödröt falevelekkel fogják betakarni!

Hozzászólás

II. 

Jelentés!
Turulka

Régi orosz kecskedrazsé-klalasnyikov kézifegyvereinket jelentem, kicseréltük korszerűk, amerikai lócitrom vetőkre. Továbbá Füzérradványból megérkeztek az első viperák is.
 
Alsónadrágomból önkéntes alapon száműztem a gumit, majd nagy tűzerejű csúzlit készítettem és kavicscukorral teletömött zsebekkel várok a megadott jelre.
 
Titkos kiképzőbázisainkon izraeli, amerikai és sötétben cirkáló kommunista anyósok oktatnak bennünket.
Már az első fázison, az úgynevezett kézitusás kiképzésen is tuljutottunk. Néhány fogást itt izelítőül leírok:
 
1.  Alsómadár-golyófogás kóser-pit bull módra; 2. Csikóbőrkulacs rúgása mandinerből, Putyinosan; 3. Torokfogása záróizmon keresztül CIA-san stb.
 
Üdv.: Turulka