és újabb, politikusok elleni támadásokat jósoltak biztonsági szakértők a Blikknek.
A hatóságok ugyan optimisták, az azonban tény, hogy a rendszerváltás óta csupán egy politikai támadást elkövetőt ítéltek el. Rusznák Imre fővárosi politikust 1997-ben verték meg egy baseballütővel. A férfit elfogták, megbízóját viszont nem árulta el. Azóta sem tudni, hogy kik gyújthatták fel az Országház és a Mátyás templom ajtaját, vagy, hogy kik robbantottak Torgyán József és Szájer József lakásánál.
Az utóbbi hónapokban verték meg Csintalan Sándort, és dobtak Molotov-koktélt több MSZP-s képviselő házára. Ezeket egy magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállat magára. A lap szerint rendőri körökben egyébként arról beszélnek, hogy a most már terrorcselekménnyé minősített esetek elkövetőit csak a "vakszerencsének" köszönhetően tudnák elfogni.
Tarjányi Péter, biztonsági szakértő is borúlátó. Szerinte a "terroristatanoncok" még nem profik, de egyre szervezettebbek - írja a Blikk.
Csintalan Sándor elismerte, hogy Simon Peresz Magyarország fölvásárlásáról szóló beszédének nyilvánosságra hozatala után a Hír Tv-ben Hering Józsefre is vonatkoztatta azon kijelentését, miszerint bizonyos csoport Magyarországon Gyurcsány Ferenc megtámogatására őspatkányként terjeszti a gyűlölet kórját. Büntetőjogi felelősségét viszont tagadta, mondván hogy Hering Józsefnek közszereplőként el kell tűrnie az ilyen jellegű véleménynyilvánításokat.
Csintalan Sándor február 7-én az ismert színpompás fejfedőjével a kobakján, illetve egy rendőr törzszászlós és főtörzsőrmester, valamint Futó Barnabás ügyvéd szoros kíséretében érkezett meg személyes meghallgatásra a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. A bíróság megkérdezte a Hír Tv műsorvezetőjétől, hogy az ügyvédjén kívül kit tisztelhet a két kísérőben, mert a meghallgatás nem nyilvános. Csintalan egy magasrangú rendőrtisztre hivatkozva ragaszkodott a két testőr jelenlétéhez, mondván, hogy veszélyben van.
Csintalan Sándor a bíróság kérdésére válaszolva azt elismerte, hogy 2007. november 7-én, majd a másnapi ismétlésben a Hír Tv Vonalban című műsorában a Simon Peresz Magyarország fölvásárlására vonatkozó beszédével kapcsolatban Hering Józsefre is értette a gyűlöletet terjesztő őspatkány kijelentését. Csintalan, mint emlékezetes, a betelefonálós műsorban a nézők kérdéseire válaszolva azt állította, hogy Simon Peresz nem beszélt hazánk felvásárlásáról s ha ez mégis igaz, akkor ő kasztráltatja magát és nyilvánosan megeszi a cipőjét a Hősök terén. Nos, ezt a lakomát kérték tőle számon a betelefonálók, mire az MSZP egykori alelnöke tévedésének (vagy talán a nagyközönség szándékos félrevezetésének) palástolására fölépített egy csinos kis összeesküvés-elméletet. A feljelentett elmondta, Hering József újságíró s ezért közszereplőként - akárcsak neki - el kell tűrnie az általa véleménynyilvánításnak nevezett kijelentéseket.
Csintalan Sándor Hír Tv-beli megnyilatkozása szerint Magyarországon egy kis számú, küldött emberekből álló, szélsőséges, nyíltan náci csoport az antiszemitizmus szításával - ilyen Peresznek a szerinte el sem hangzott kijelentésének a közzététele - Gyurcsány Ferenc és az őt támogató politikai centrum malmára hajtja a vizet, nekik segít az úgynevezett zsidó kártya lehúzásában. Csintalan a veszedelmes, a különféle internetes, nyíltan náci portálokon megnyilatkozó csoport tagjai közül a Hír Tv nagy nyilvánossága előtt egyedül Hering Józsefet nevezte meg.
Csintalan Sándor védekezésül azt is kijelentette, hogy a Hering Józsefet is megnevező kijelentése Hír Tv-ben a véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, ezért sem ismeri el a büntetőjogi felelősségét, s a megrágalmazott újságíró ügyvédje által írt, s a lehetséges kiegyezésre vonatkozó levelet pedig egyenesen a szemétkosárba dobta... Hering József elmondta, hogy Csintalan Sándor annak az MSZMP-nek volt az oszlopos tagja, amelynek belügyminisztériuma őt az Antall-kormány hivatalba lépésig még turistaként sem engedte a hazája, Magyarország területére lépni, s most őt ez az egykori pártfunkcionárius illeti dehonesztáló jelzőkkel. A megbékülés tehát elmaradt, a bírósági per nemsokára folytatódik.
Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen. A politikus szerint a tehetetlenség azt a gyanút is keltheti, hogy ezen ügyek mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék is lehet.
• A rendőrség védelmet ajánl az országgyűlési képviselőknek
• Veszélyben a parlamenti képviselők? Gyurcsány intézkedett
„Megmagyarázhatatlan, hogy az elmúlt években a terrorgyanús ügyekben a rendőrség mindig tehetetlen maradt” – jelentette ki Lázár János. A 2006-os országgyűlési választások előtt szlovák terrorfenyegetésről szóltak a hírek, az önkormányzati választások előtt rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatokról hallhattunk. A mai napig nem tudjuk, kik álltak e fenyegetések mögött, ahogy azt sem, kik lőttek a Teve utcai rendőrpalotára – fogalmazott a politikus.
A rendőrség az utóbbi években a kormányzat által terrorgyanúsnak minősített ügyekben soha nem jutott az igazság közelébe. Ennek két oka lehet: vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – vélte a Fidesz rendészeti szakpolitikusa. „Vagy nem akarják elfogni az elkövetőket – valószínűleg azért, mert fölmerülhet, hogy az elkövetések mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék húzódik meg –, vagy a magyar rendőrség képtelen a terrorgyanús ügyeket a helyén kezelni – mondta Lázár János. – Ez a teljes alkalmatlanságról tesz tanúbizonyságot” – tette hozzá.
A képviselő szerint ezek az események elterelik az ország valós gondjairól a figyelmet, sőt a rendőrség tehetetlensége maroknyi csoportokat is fölbátoríthat, hiszen azt látják, terrorgyanús ügyekben a hatóság évek óta tehetetlen. „Az adófizetők nem azért tartják a magyar rendőrséget, nem azért fizetnek ilyen magas adókat, hogy a rendőrség félelmet keltsen, hanem azért, hogy megvédje őket, és garantálja biztonságukat” – hangsúlyozta a képviselő. „Nem nyilatkozatokra, nem beszédre, nem sok dumára van szükség, ami a mai időszakban jellemzi a rendőrséget, hanem sokkal inkább cselekvésre” – fogalmazott.
Lázár János felszólította a rendőrséget és a rendőrség vezetőit, hogy az emberek biztonságának garantálásával „végre lássák el alapvető feladatukat”, s derítsék fel, mi áll az esetek hátterében, legyen az akár provokáció, akár az embereket megfélemlíteni kívánó szélsőséges csoport. Kérdésre válaszolva közölte, megfontolja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását.
Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Lázár János szerint az a baj, hogy a rendőrség nem teszi a dolgát, míg Balsai István fideszes képviselő szerint az a baj, hogy a rendvédelmi szervek teszik a dolgukat. Emlékeztetett rá, hogy Balsai István pénteken azt követelte, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret és javasolta, hogy az a képviselő, aki fél, mondjon le mandátumáról. El kellene döntenie a Fidesznek, milyen politikát követ - vélekedett a szóvivő.
amíg kedves pályázóink újabb remekművekkel tisztelnek meg minket,
vagy amíg a kormány nem próbál újabb bicskanyitogató hülyeséget lenyeletni velünk. Emberek! Munkára fel! Reméljük már az utolsó simításokat végzik legújabb fenyegető üzeneteiken.
Újabb terrorszervezet vállalt felelősséget a karavánszeráj elleni támadásért
A közel-keleti szervezet az arabisztáni állami televízió adásából küldött egy felvételt. Noha mi nem is tudtunk róla, úgy tűnik külföldön nagy felháborodást keltett, hogy miniszterelnökünk lepaktált a renegát tevék egy csoportjával, megszokott felelőtlenségével újabb fenyegetést szabadítva országunkra.
Még ha a rendőrség vízágyúi csődöt is mondtak az ősszel, elfogadhatatlan, hogy a közbeszerzési eljárást megkerülve ilyen kétes eredetű tömegoszlató eszközöket szerezzenek be. Különösen, ha a mégoly nagyot köpő és büdös tevéket aztán szélsőséges csoportok kérik majd rajtunk számon.
Ha a szerencsétlen névválasztású utcában található palota ilyen támadást szenvedett, csak örülhetünk hogy Budapesten már nincs "Vörös Hadsereg útja".
Köszönjük a felvételt a közel-keleti kollégáknak, reméljük a kilátásba helyezett súlyos megtorlásokra már nem kerül sor.
Az Index által készített videóinterjú
szereplői után egy erősen fake-gyanús felvétel után nyomoz a rendőrség.
Egy meghatározhatatlan színű zászló előtt elsötétített szobában,
maszkos alak papírlapot tart. A Mohai Gábor bemondó altján megszólaló
narrátor fegyveres harcot hirdet, amennyiben február 9-éhez képest két
napon belül a kormány nem mond le.
A bármelyik terroristaboltban megvásárolható zubbonyban és fekete
símszakban üldögélő férfi előtt egy kalasnyikov hever. Ha levesszük a
hangot egy illegő-billegő bábut látunk, akinek a papír a kezében
meg-megremeg.
Ki ő, és mit akar? A Mohai Gábor
édesded hangszínén beszélő alak a Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet
Végrehajtó Ezred nevében bejelenti, mostantól operatív szakaszába
léptek.
Amennyiben a kormány február 9-hez képest két napon belül nem mond le,
fegyvereket is használni fognak, mondja. A klip egyik leggyanúsabb
pontja a férfi mögött a háttérben a zászló. A felmondott magyar
szöveggel együtt kontextusában értelmezve lehetne akár a magyar lobogó
is, de ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni. A piros fehér zöld
inkább piros fehér fekete. Az pedig a jemeni lobogó.
Jemen olyan hely, ahol
előfordulhatnak magukat maszkkal és kalasnyikovval védő elmebetegek. De
hasonlít az iraki zászlóra is (igen, annak a fehér részén felirat
látható, de nem nagy munkával az is eltüntethető)
A rendőrség nyomoz, mindenki ideges, a sötét erők újabb vérfagyasztó üzeneteken törik a fejüket.
És ha más elrontjuk fenyegető üzeneteink felvételeit, legalább tegyük pénzzé! Nincs jobb mint az amerikai imperialisták VISA-kártyáiról csöpögő dollárok!
a
lényeg a jól megszerkesztett szövegben van -az argumentációban-, és a rajtaütések bevágásával elérik a kellő hatást- a támogatóik
lelkesítését és ellenségeik megfélemlítését.
kiváló a zenei aláfestés, ezzel érik el a szükséges drámai hatást
összeségében, a prezentáció (logó, választékos angol nyelvű szöveg) a professzionalitás hatását kelti.
Remek, korszerű PR anyag.
Az általunk fellelt anyagok közül ez közelíti meg legjobban a tökéletes (10-es) osztályzatot.
Sokat nem árulnak el magukról (ugyanazt a néhány -azonosíthatatlan- személyt látjuk szorgoskodni a fegyverekkel)
a lényeg a jól megszerkesztett szövegben van -az argumentációban-, és a néha sokkoló képbevágásokkal elérik a kellő hatást- a támogatóik lelkesítését és ellenségeik megfélemlítését.
kiváló a zenei aláfestés, ezzel érik el a szükséges drámai hatást
összeségében, a prezentáció (logó, angol nyelvű szöveg) a professzionalitás hatását kelti.