Cukrot, lisztet, öngyújtótöltőt foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda szuper ügynökei "bizonyíték" gyanánt + VIDEÓ
Alábbi
videóban (szerkesztőnkhöz jutatta el egy humoros magyar forradalmi
szakács csapat) láthatóak az elgyötört hazánkban jelenleg
legveszélyesebbnek tekinthető forradalmi alapanyagok, valamint a
forradalminak nevezhető végeredmény.
Jó étvágyat hozzá, az elvtársaknak pedig további jóízű rettegést kívánunk!
Tomcat beszámolója a politikai rendőrségként üzemelő, mocskos "Nemzeti"
Nyomozóiroda elqrt akciójáról. A Hazafiakat elrabolva cukrot, lisztet,
körömlakk lemosót, számítógépeket, mobiltelefonokat foglaltak le a
rendőrbűnözők. Törvénytelen fellépésük totális csődnek bizonyult, a
magyarokat kénytelenek voltak szabadon engedni - egyébként jogállamban
elfogadhatatlan módon, nem gyanúsítottakat, hanem, tanúkénti
meghallgatásra hurcoltak el hajnalban, bilincsbe verve, csőre töltött
fegyverekkel tisztességes embereket, miközben tanút idézni szoktak. A
mobilokat és a gépeket még nem adták vissza, az adónkból cigány módra
élősködő, a bűnüldözésre immár totálisan szaró, a bűnözőkormányt
védelmező hulladék csicskák. A szarzsákok még fenyegetőztek is,
kijelentették, hogy ügyvédre nincs szükség. Az elhurcoltak
természetesen kártérítésért perelhetnek. Mint a blogger is írja alább,
nyilvánvaló volt a március 15-e előtti megfélemlítő szándék. Alább két
érdekes interjú hangfelvétele egy áldozattal és ügyvédjével.
A Nemzeti Nyomozó Iroda büszke közleményben tudatta a világgal, hogy ma
hajnalban sikerült elfogniuk a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg
több tagját. A közlemény nem úgy fogalmaz, hogy "valószínű tagjait"
vagy "lehetséges, hogy kapcsolatban állnak", hanem így: több tagját.
Nyilván helyre kis tagsági igazolványt találtak náluk, a lakásukon
pedig titokzatos, a hetvenes évek James Bond-filmjeit idéző
szuperszámítógépek villogtak, épp a magyaroknyilai felhasználónévvel
bejelentkezve egy titkos haditerveket tartalmazó központba.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ugyanakkor közölte, hogy két tagjukat
és egy szimpatizánsukat letartóztatták Szegeden, és gyakorlatilag
eltüntették őket, senki sem tudja, miért és hová vitték őket. Délutánra
kiderült, hogy Budapesten és más városokban is főleg Jobbik-tagokat
hurcoltak el, és valamennyiüket az Andrássy út 60 alatt működő
NNI-központba szállították. Minden helyszínen kommandósokat vetettek
be, akik csőre töltött fegyverrel törtek rá a békésen alvó családokra.
Természetesen mindez "szükséges és arányos" intézkedés volt.
A Jobbik szervezési igazgatójának, Szilvási Péternek a Bombagyár
számára adott délutáni tájékoztatása szerint az erőszakos házkutatások
során minden helyszínen cukrot és lisztet foglaltak le (nem vicc!),
illetve az összes fellelhető mobiltelefont és számítógépet elvitték. Az
NNI közleménye szerint "gyúlékony anyagokat" is lefoglaltak, ez
gyakorlatilag minden ilyesmit jelent, amit fel tudtak kutatni. Az egyik
lakásban még a fűnyíróból is leengedték a benzint, volt, ahol egy
öngyújtótöltőt, s volt, ahol egy üveg körömlakk-lemosót vittek el.
A letartóztatottak ma estig őrizetben voltak, végül érdemi kihallgatás
és gyanúsítás nélkül szabadon engedték őket. Egyértelműen a "szokásos"
március 15-e előtti rendőrségi erőfitogtatásról van szó, amivel a
nemzeti radikális érzelmű állampolgárokat próbálják megfélemlíteni.
Az anyag kivonat. Forrás: Tomcat és a Kuruc.Info
Szerkesztő: Rózsa-Flores Eduardo
Összeesküvés-gyakorlat Gyurcsány Ferencnek sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében CSONTOS JÁNOS
Korábban nem hittem az összeesküvés-elméletekben, ám
elbizonytalanodtam, amikor Debreczeni József könyvét, Az új
miniszterelnököt olvasgattam. Gyurcsány Ferenc íródeákja engedelmesen
körmölte, amit a nagy ember diktált. Fletó ömlengve dicsekedett a
politikai észkombájn szerepében tetszelegve, Debreczeni meg nem szólt
rá, hogy "főnök, ez kontraproduktív lesz". A nyilván aggályosán
egyeztetett egyik szövegrész - műfajára nézve önfeljelentés - a
következő.
"A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az
Orbán-Nastase-paktummal. (...) Meg kell támadni, függetlenül attól,
hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Szóval, miután
rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik,
odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt
állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben
- Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen
felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat
kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy
megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok,
és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a
külföldiek magyarországi munkavállalását. (...) A gátlásosnak aligha
nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló
beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése."
Foglaljuk össze: a paktum megtámadása - a fekete december 5. előjátéka
- a gyurcsányi stáb kreálmánya. Nem meggyőződés, hanem politikai haszon
szülte az akciót. Medgyessy ma utazó nagykövet, Kovács uniós biztos.
Gyurcsány bevallja, hogy a 23 millió román munkavállaló beáramlásával
alaptalanul keltettek félelmet, gátlástalanul idegengyűlöletre
játszottak. Az összeesküvés sikeresnek bizonyult.
A másik szövegrész az úgynevezett "köteles beszédről" fecseg. "Két
ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi
csináltuk, meg a köteles akciót is. (...) Kövér mondja, amit mond.
Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle.
Elsikkad, egy hír a sok közül. (...) Ügy tűnik, hogy elveszítjük a
választást. Összehívok magamhoz öt embert. (...) Klára meg én, és jön
Gál Zoli meg még két ember. (...) És azon a pénteken, ott, nálunk úgy
döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (...) És akkor
elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a
sztori-boardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen
rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt
megcsinálni. (...) És kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot
elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És
összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldal-rá
hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó.
Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta
leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles
tüntetés."
Foglaljuk össze: kitalálták a semmiből, és összerakták. Gál J.
Zoltán mára kegyvesztett (hivatalosan babát pelenkáz), Szili Katalin
pedig Gyurcsány egyetlen potenciális pártbéli kihívója: igazán bölcs
dolog volt még idejében kompromittálni. (Nyilván Debreczeninek is
kedvére volt az oldalvágás.) Ám a lényeg az: a választásokat ezzel a
kis PR-hazugsággal visszahozták a sírból; az összeesküvés sikeresnek
bizonyult.
Vegyük hozzá most ehhez a zártkörű őszödi beismerést, hogy a
hazugság a gyurcsányi politika anyanyelve, s vizsgáljuk ennek tükrében
az elmúlt másfél esztendő több mint furcsa történéseit a jelennel
bezárólag. Szögezzük le: ez a féktelenül kreatív (szerény véleményem
szerint gátlástalan és bomlott) elme, a machiavellizmus immorális
végpontja kormányra került, és innentől pénz, paripa, fegyver
rendelkezésére állt, hogy történelmi konstrukcióit immár a végrehajtó
hatalom fedezékéből ültesse át a gyakorlatba. Összeesküvés-elmélet
helyett összeesküvés-gyakorlat lett az osztályrészünk. Meggyőződésem,
hogy az idézett két akció mintájára tákolt forgatókönyvvel jutott
hatalomra Medgyessy megpuccsolása árán; s a 2006-os orbitális
kampányhazugság-rendszer is tudatos összeesküvés volt a jóhiszemű
demokrácia ellen. A társadalom ezzel szembesült 2006. szeptember 19-én.
A politikai bűnözés ezen a napon lépett át a köztörvényes bűnözés
felségterületére: a tévéostrom megmagyarázhatatlan eseménysora ugyanis
felveti a gyurcsányi összeesküvés-gyakorlat ily természetű
folytatódását. Magyarán: sajnálatos módon feltételeznem kell, hogy a
Magyar Televízió ostromának ideája is a gyurcsányi stábértekezletek
bolymelegében született meg. Ne feledjük: a székházat védő rendőröket
odadobták, miközben a szomszédos utcákban temérdek rendőr várakozott
tétlenül. Gyurcsány elszólta magát, hogy kapcsolatban állt a
karhatalommal: feltehetőleg kézivezérelte őket. Csakis neki állt
érdekében, hogy tudatos választási csalásáról (a választók
megcsalásáról) a megrendült közbiztonságra terelődjék a figyelem. A
főrendőröket ő és a tévéostromból választási klipet gyártó Demszky
Gábor kitüntette; igaz, már a 2006. október 23-i rendőrterrort
követően. Később abban is elbizonytalanodhattunk az ügyészségi szóvivő
elszólása folytán, hogy valóban a vétkes rendőrök álltak-e a bíróság
színe elé. Az összeesküvés-gyakorlat látszólag itt tetőzött.
Akkor azonban jött a decemberi és februári gagyiterrorhullám, amit
rögtön a rejtőzködő szélsőjobb nyakába igyekeztek varrni. Nem tudom, ki
hogy van vele: nekem túlontúl átlátszó, hogy a Magyarok Nyilai nevezetű
fantomszervezet, amelynek éppúgy bottal ütik a nyomát, mint a
rendőrpalota géppisztolyos merénylőinek, előbb egy Hír TV-s
műsorvezetőt ver meg, aztán meg a Hír TV-vel e-mailezget. Az is
sajátos, hogy a Molotov-koktélok mindig valahogy úgy repülnek, hogy
emberi életben vagy egészségben ne tegyenek kárt, viszont jó vágóképet
szolgáltassanak a híradókban. Nem nagyon hiszek a különféle uniformisos
gárdák spontán fellépésében sem, hiszen ha valami használ egy minden
tekintetben vesztésre álló hatalmi klikknek, akkor az a fegyver nélküli
egyenruhások öncélú parádézgatása. Pár hete debreceni
közönségtalálkozómat néhány aktivistájuk alaposan tönkretette (még azt
is vélelmezték, hogy talán nem is volnék magyar); csak akkor
bizonytalanodtak el kicsit, amikor megkérdeztem: mitől olyan biztosak
abban, hogy mégoly lelkes, de hebehurgya fellépésükkel nem valamiféle
előttük is titkos akaratot szolgálnak?
Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúval: a fehér
porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem
ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a
köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme? Vajon nem
ugyanannak az amorális elitnek a hatalomhoz való görcsös
ragaszkodásáról van-e szó most is? Kinek volt az érdeke a politika
militarizálása, a műfasiszták köztéri flangálása, a saját tábor
megfélemlítése az egészségpénztár-törvény szavazása előtt? Gyurcsánynak
sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében.
Váratlan nyomra bukkant a Nemzeti Nyomozó Iroda a Teve utcai Rendőrpalotát ért tavalyi támadás ügyében - értesült a HavariaPress.
A rendőrség a nyomozás új eredményeire hivatkozva kérte a Legfőbb Ügyészségtől a nyomozás határidejének meghosszabbítását. A vádhatóság elfogadta a rendőrség indokait, és május 13-ig meghosszabbították a nyomozás határidejét. Azt azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda egyelőre titkolja, milyen új és reménykeltő nyomra bukkantak azt követően, hogy az elmúlt időszakban hónapokon át úgy tűnt: holtpontra jutott az ügy felderítése.
2007. február 13-án hajnali fél egy után néhány perccel egy géppisztolyból lövéseket adtak le az ORFK Teve utcai épületére. Személyi sérülés nem történt, viszont több ablak is betört: a kár 27 millió forint volt. A tettesek kilétéről azóta semmit sem lehet tudni, habár az eredetileg ötmillió forintos nyomravezetői díjat időközben tízmillió forintra emelték fel. A nyomozó hatóság annyit állapított meg, hogy a lövéseket a Déryné köz és az Angyalföld utca kereszteződéséből, a József Attila Színház művészbejárata közeléből adták le.
Az is kiderült: a lőfegyverrel sem azelőtt, sem azóta nem követtek el bűncselekményt, sem Magyarországon, sem külföldön. A nyomozás során a szomszédos épületek hatszáz lakásának lakóit, taxisokat és az Árpád hídi aluljáróban élő hajléktalanokat is kihallgatták, de mindeddig a tőlük kapott információk ugyanúgy eredménytelenek voltak, mint az ingyenesen hívható telefonszámokra 2007 végéig beérkezett, összesen 132 lakossági bejelentés.
Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen. A politikus szerint a tehetetlenség azt a gyanút is keltheti, hogy ezen ügyek mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék is lehet.
• A rendőrség védelmet ajánl az országgyűlési képviselőknek
• Veszélyben a parlamenti képviselők? Gyurcsány intézkedett
„Megmagyarázhatatlan, hogy az elmúlt években a terrorgyanús ügyekben a rendőrség mindig tehetetlen maradt” – jelentette ki Lázár János. A 2006-os országgyűlési választások előtt szlovák terrorfenyegetésről szóltak a hírek, az önkormányzati választások előtt rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatokról hallhattunk. A mai napig nem tudjuk, kik álltak e fenyegetések mögött, ahogy azt sem, kik lőttek a Teve utcai rendőrpalotára – fogalmazott a politikus.
A rendőrség az utóbbi években a kormányzat által terrorgyanúsnak minősített ügyekben soha nem jutott az igazság közelébe. Ennek két oka lehet: vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni – vélte a Fidesz rendészeti szakpolitikusa. „Vagy nem akarják elfogni az elkövetőket – valószínűleg azért, mert fölmerülhet, hogy az elkövetések mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék húzódik meg –, vagy a magyar rendőrség képtelen a terrorgyanús ügyeket a helyén kezelni – mondta Lázár János. – Ez a teljes alkalmatlanságról tesz tanúbizonyságot” – tette hozzá.
A képviselő szerint ezek az események elterelik az ország valós gondjairól a figyelmet, sőt a rendőrség tehetetlensége maroknyi csoportokat is fölbátoríthat, hiszen azt látják, terrorgyanús ügyekben a hatóság évek óta tehetetlen. „Az adófizetők nem azért tartják a magyar rendőrséget, nem azért fizetnek ilyen magas adókat, hogy a rendőrség félelmet keltsen, hanem azért, hogy megvédje őket, és garantálja biztonságukat” – hangsúlyozta a képviselő. „Nem nyilatkozatokra, nem beszédre, nem sok dumára van szükség, ami a mai időszakban jellemzi a rendőrséget, hanem sokkal inkább cselekvésre” – fogalmazott.
Lázár János felszólította a rendőrséget és a rendőrség vezetőit, hogy az emberek biztonságának garantálásával „végre lássák el alapvető feladatukat”, s derítsék fel, mi áll az esetek hátterében, legyen az akár provokáció, akár az embereket megfélemlíteni kívánó szélsőséges csoport. Kérdésre válaszolva közölte, megfontolja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását.
Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Lázár János szerint az a baj, hogy a rendőrség nem teszi a dolgát, míg Balsai István fideszes képviselő szerint az a baj, hogy a rendvédelmi szervek teszik a dolgukat. Emlékeztetett rá, hogy Balsai István pénteken azt követelte, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret és javasolta, hogy az a képviselő, aki fél, mondjon le mandátumáról. El kellene döntenie a Fidesznek, milyen politikát követ - vélekedett a szóvivő.
Blöff? Vagy tényleg veszélyben lennének az országgyűlési képviselők?
Fedett nyomozókkal biztosítják a képviselők biztonságát az
egészségbiztosításról szóló törvény végszavazása előtt
Ellenzéki képviselőktől származó információink szerint úgynevezett fedett
nyomozókkal kívánja a rendőrség „garantálni” biztonságukat a következő
napokban. Az ORFK szerint csupán arról van szó, hogy a képviselők most
közvetlen elérhetőséget kapnak az illetékességi területükön egy bűnügyi
szakemberhez, akihez azonnal fordulhatnak, ha bármi problémát észlelnek.
Furcsa telefonbeszélgetéseket folytattak ma országgyűlési képviselőkkel a
különböző helyi kapitányságok vezetői. Arról tájékoztatták őket, hogy a
következő napokban fedett nyomozók járkálnak majd lakóhelyük környékén, hogy
ezzel is garantálják biztonságukat. A képviselőket felhívó hivatalos
személyek szerint az egészségbiztosításról szóló törvény hétfői szavazása és
a szocialista képviselők ellen elkövetett támadások miatt van szükség az
akcióra.
Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője arról tájékoztatta az MNO-t, hogy
valóban született központi intézkedés az országgyűlési képviselőkkel
kapcsolatban, ám az mindössze arra utasítja a rendőri szerveket, hogy
illetékességi területükön pártállásra tekintet nélkül keressék meg a
képviselőket, jelentkezzenek be, s adjanak meg egy olyan telefonszámot,
amelyet a képviselő bármikor felhívhat, ha olyasmit tapasztal, ami szerinte
veszélyeztetheti az ő vagy családja biztonságát. A szóvivő szerint erre
azért volt szükség, hogy minden képviselőnek legyen egy olyan kontaktja
bűnügyi szakemberekkel, amelyet közvetlenül elérhet, s ne kelljen a központi
segélyhívón bejelenteni az esetleges eseményeket.
Közben kiderült: Gyurcsány Ferenc – amellet, hogy szolidaritásáról
biztosította azokat a közéleti szereplőket, akiket az elmúlt napokban,
illetve hetekben fenyegetés ért –, felszólította az igazságügyi és
rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges
intézkedéseket a közéleti szereplők biztonsága érdekében.
Mint ismert, négy szocialista képviselő házára is Molotov-koktélt dobtak
péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség
terrorcselekmény miatt indított nyomozást. Lendvai Ildikó szocialista
frakcióvezető szerint ezek a „terrorcselekmények” csak megerősítik a
frakciót abban, hogy megszavazzák az egészségbiztosításról szóló törvényt.
Amint arról a Magyar Nemzet beszámolt, újra kordonokkal veszik körül a
Kossuth teret, iletve kitolják a védőzónát a Parlament épülete körül. Az
intézkedés információink szerint szoros összefüggésben áll azzal, hogy az
Országgyűlés hétfőn vitázik és szavaz az egészségbiztosítási törvényről.
Mivel a kormány által beterjesztett több-biztosítós modellt a felmérések
szerint a társadalom többsége elutasítja, ezért a rendőrség a végszavazás
idején és utána utcai tüntetésekre számít. Egyet közülük, amelyet a Kossuth
térre jelentettek be a szervezők, már meg is tiltott a rendőrség, mivel az
szerintük veszélyeztetné az országgyűlés működését.
*
Nem tudjuk, valós-e a képviselők fenyegetettsége, mindenestre a kormány nem
először veszi elő a terror-kártyát. Mint ismert, a 2006. március1 5-i
ünnepségen emiatt mesterlövészek posztoltak a Nemzeti Múzeum timpanonjában.
Nem sokkal később, a választási kampányban azzal riogatták a pártokat: a
magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi
bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálása
szándékával robbantásokra készülnek az országban választási nagygyűléseken.
Gyurcsány később úgy korrigálta bejelentését, hogy már nemcsak az akkori hét
végi politikai nagygyűlések helyszínein terveznek merényletet, a bűnözők
célja általában a kampányrendezvények megzavarása. Az önkormányzati
választások előtt ismét bombafenyegetésekről értesítették a nagygyűlésre
készülődő Fideszt. Petrétei József az akkori igazságügyi és rendészeti,
valamint Szilvásy György kancelláriaminisztertől arról beszélt, hogy a
Fideszdemonstrációját provokációk zavarhatják meg, és konkrét információjuk
van készülő robbantásos merényletekről. November 4-e előtt szintén
terrorfenyegetésről beszéltek. A Fidesz vezetői akkor úgy vélték: „Az elmúlt
évek tapasztalata azonban mindig az volt, hogy a terrorfenyegetettségek
akkor jöttek elő, amikor a kormánynak valamilyen kommunikációs érdekében
állt (...) elterelni a figyelmet. Az biztos: eddig egyik fenyegetőt sem
találta meg a rendőrség.
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese pénteken az MTI-nek.
A balra tartó MDF-nél a reggeli postabontáskor találták meg a vörös port tartalmazó borítékot. Amikor a levelet kibontották, a por szétszóródott az asztalon. A kollégák azonnal értesítették a rendőrséget és a katasztrófavédelmet - mondta Hock Zoltán.
A politikus kiemelte: a hatósági tájékoztatás szerint hétfőre tudják megmondani, tartalmazott-e veszélyes anyagot a vörös por, addig lezárták a párt XII. kerületi székházának első emeletét. Az MDF először kapott porral teli levelet, a borítékon nem szerepelt a feladó neve - tette hozzá.
Négy szocialista képviselő házára dobtak molotov-koktélt péntekre virradóra Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást.
Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen összesen négy szocialista politikus házára dobtak gyúlékony anyaggal töltött palackot. Személyi sérülés sehol sem történt, de anyagi kár keletkezett - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője.
Keresztes Imre a távirati iroda kérdésére nem kívánta megnevezni, kik az érintett képviselők.
Megérkezett az elsődleges rendőri intézkedésekről készült anyag a nyomozó főügyészségre. Ennek áttanulmányozása után terrorcselekmény bűntette miatt rendeltek el nyomozást.
A cikk a hirdetés után folytatódik h i r d e t é s
Az MSZP frakció kommunikációs osztályán a Független Hírügynökség kérdésére azt mondták: úgy tűnik, újabb fenyegető hullám indult meg a szocialista politikusok ellen. Levélben, telefonon fenyegetik többüket.
A fenyegetések tartalma változó, lényege ugyanaz: ne szavazzák meg hétfőn az egészségbiztosítással kapcsolatos törvényt. Volt, akinek szó szerint mondta az ismeretlen telefonáló: " nem merd megszavazni".
Szív küldi szívnek, szívesen...MÁR KILENC BORÍTÉK ÉRKEZETT
Újabb öt szocialista
politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot, így már összesen
kilenc MSZP-s képviselőnek címeztek ilyen küldeményt az elmúlt
napokban. Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, számukra az a
fontos, hogy azok, akik ilyet tesznek, minél hamarabb lebukjanak.
Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője megerősítette, hogy érkeztek fehér port tartalmazó borítékok szocialista képviselők címére. A távirati iroda értesülései szerint a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak.
A történtekről egyik érintett országgyűlési képviselő sem akart
nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvánosságra hozni.
Horváczy Emese tájékoztatása szerint az NNI a körülmények tisztázására
a vizsgálatot megindította, ennek során megállapították, hogy
valamennyi küldeményt ugyanazon a helyen, Budapesten adták fel. A
további vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy ki és milyen céllal
küldte a leveleket a politikusoknak - tette hozzá.
A szocialista párt a fenyegetőzés minden formáját elítéli
Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, a szocialista
párt a fenyegetőzés minden formáját elítéli, függetlenül attól, hogy ez
kormánypárti vagy ellenzéki képviselőket érint vagy bárki mást. Kitért
arra, hogy az elmúlt időszakban történetek olyan események, amelyek
után finoman szólva sem volt szolidáris a politika a megtámadottakkal
szemben. Utalt arra, hogy rálőttek Hiller Istvánnak, az MSZP
alelnökének házára, illetve Molotov-koktélt dobtak több politikus
házára.
A szocialista párt szóvivője közölte, a
megfenyegetett képviselőikre bízták, nyilatkoznak-e az ügyről.
Hozzátette: az MSZP számára az a fontos, hogy azok, akik ilyet tesznek,
minél hamarabb lebukjanak. Nyakó István azzal kapcsolatban nem kívánt
találgatni, miért kapták a borítékokat a megfenyegetett politikusok.
Most jutott a tudomásunkra, az alábbi anyag. Blogunk
létrejötte óta ez az első alkalom, hogy lemaradtunk valamiről… előfordul…
Rózsa-Flores Eduardo: A Magyar Nemzeti Főtanács Ítéletéről
Nos, akkor beszéljünk nyíltan: „V mint Vendetta” avagy a Magyar Nemzeti Főtanács Ítélete
Kérdéseim vannak:
Miért van az, hogy mindig az az érzésem itten, kicsiny hazánkban, hülyének néznek minket?
Emlékeznek még Szilvási kancellár terrorista kamuira? Nem sorolom az
„eseteket”, de volt már itt minden: „Szlovák terroristák”, „arab
focisták”, „Mars-béli maffia”, „a vasorrú baba”.
Volt Forradalmi Ítéletvégrehajtó micsoda (érdemes fellátogatni a „Műbalhé” c. blogba: http://mubalhe.freeblog.hu/ )
Ám mégis, jelen alapkérdéseim: alább (részleteiben) közlésre kerülő
„Ítélet’ tartalmáról, annak megfogalmazó (i) -járól miért nem
szerezhettünk eddig tudomást? Miért nem tájékoztatják a közvéleményt az
illetékes „elvtársak”, amikor ez lenne egyik elsődleges dolguk? (Jaaa,
hogy a kérdésben a válasz is benne van?)
Így állunk. Itt elszabadult a káosz, és határozott véleményem az, hogy
vagy nem akarják –nem tudnák- útját állni, vagy nem tudnák –nem
akarják-….
Tudomásom szerint eddig két internetes cím hozta le a hírt és maga az ítéletet:
"2007. október 17.
Magyar Nemzeti Főtanács Ítélete
Magyar Nemzeti Főtanács
A Magyar Nemzeti Főtanács a rendkívüli helyzetre való tekintettel, zárt
tárgyaláson, a vádlottak távollétében meghozta következő ítéletét
Ítélet
A magyar nemzet nevében!
A Magyar Nemzeti Főtanács Bírósága XY-t bűnösnek találta
nemzetellenes tevékenység és hazaárulás bűntettében, ezért
halálbüntetésre, mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítéli."
És következik a többi név...
Elég sok.
Impozáns névsor. És kőkemények az ítéletek.
A blog bejegyzés végén ez áll:
(idáig a nevek, azaz az ítélet-névsor)
"...
Ezen kívül:
A jelenlegi illegitim Országgyűlés valamennyi további tagját a
Magyar Nemzeti Főtanács teljes vagyonelkobzásra és tizenöt év a
közügyektől való eltiltásra ítéli.
Indoklás
A fenti vádlottak a magyar nemzet ellen nagy bűnöket követtek el, de
a nemzet egy része is meg van fertőzve. A nemzet joggal elvárhatja,
hogy az ellene elkövetett bűnöket megtorolják, mert különben elveszti
bizalmát a születő új rendszerrel szemben.
A demokrácia hangoztatásával annyiszor megcsalták, hogyha a nemzet, de
egyszersmind a demokrácia elleni bűnök megtorlatlanul maradnak, akkor
joggal hihetik, hogy minden maradt a régiben. A bűnök megtorlása és a
bűnösök megbüntetése tehát egyszersmind a gyógyítás eszköze is. A
fertőzés eltüntetése.
Ennek a felelősségre vonásnak kérlelhetetlennek és igazságosnak kell
lennie, annak ellenére, hogy érezzük: ezeknek a bűnöknek elkövetői nem
várhatnak igazságot, csak megtorlást. Ezeknek az ügyeknek elbírálása
nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés. Ebből okszerűen
következik, hogy a rendes bíróságok nem alkalmasak ezeknek az
eljárásoknak a lefolytatására, sem pedig az eddigi jogszabályok arra,
hogy ezek alapján bírálják el az ügyeket
Az ország nyugalma érdekében szükség van arra, hogy a bűnös minél előbb elnyerje méltó büntetését.
A kiszabott ítélet ellen az elítélt egyáltalán nem élhet fellebbezéssel.
Hogy mindazok, akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei,
mielőbb elnyerjék büntetésüket, a Magyar Nemzeti Főtanács a nemzetbíráskodás megvalósítása tárgyában a következőket rendeli:
Általános rendelkezések
1. § A jelen rendeletben körülírt bűncselekmények az esetben is
büntethetők, ha a cselekmény a rendelet életbe léptekor már
befejeztetett, s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott
törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt.
2. § A nemzetbíróság jogköre kiterjed a polgári egyénekre és a
fegyveres erő tagjaira, ideértve a rendőrséget és a
titkosszolgálatokat, a magyar állam területén elfogott vagy a magyar
államnak kiadott egyénekre, tekintet nélkül azok állampolgárságára.
A magyar állam területén kívül elkövetett bűncselekmény tekintetében,
valamint a netán kiadatás alá kerülő bármely bűntettessel szemben, a
nemzetbíróság jogköre mindaddig fennáll, amíg a tettes kiadása
elrendelve nincs.
3. § A nemzetbíróság által kiszabható büntetések:
1. halál, (A halálbüntetést kötél, golyó által vagy lincselés útján kell végrehajtani.)
2. fegyház,
3. kényszermunka
(A kényszermunka kiszabható életfogytig vagy határozatlan időre. Ez
utóbbi esetben az időtartam és a szabadulás feltételei tekintetében a
szigorított dologházra vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A
kényszermunka munkatáborokban hajtandó végre.)
- életfogytig tartó kényszermunka, testi alkalmatlanság esetében életfogytig tartó fegyház
vagy
- kényszermunka, amelynek legrövidebb tartama tíz évnél kevesebb nem
lehet, testi alkalmatlanság esetében tíz évtől tizenöt évig terjedhető
fegyház.
4. vagyonelkobzásig terjedhető pénzbüntetés,
5. állásvesztés, vagy foglalkozástól való eltiltás,
6. politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése,
4. § Nemzetellenes bűntettben bűnös:
1. a minisztériumnak, az országgyűlésnek az a tagja vagy az a vezető
állást betöltő közalkalmazott, ki a nép érdekeit súlyosan sértő
jogszabály kezdeményezője volt, vagy annak meghozatalában tudatosan
részt vett.
A kegyelmezés joga a Magyar Nemzeti Főtanácsot illeti
Az ítélet kihirdetésének napján lép érvénybe
Záró rendelkezés
A Magyar Nemzeti Főtanács, mint bíróság a megfelelő jogi körülmények
kialakulásáig az ítéletek végrehajtását a nemzet polgárainak kezébe
helyezi. Az ítéletek végrehajtásából fakadó cselekedetekre általános
közkegyelmet hirdet.
Már több, mint két napja, hogy nem tudjuk, ki küldözget liszteszacskókat postán
Gyanús port tartalmazó levelet kapott három országgyűlési képviselő a napokban, a küldemény egészségre káros anyagot nem tartalmazott - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI értesülését szombaton. A távirati iroda úgy tudja, hogy szocialista képviselők voltak a címzettek. Horváczy Emese közölte: az eset körülményeit a NNI még vizsgálja.
Újabb szocialista politikus kapott borítékban fehér port
Újabb szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot - erősítette meg az MTI értesülését Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője vasárnap. Az MTI előző nap adott hírt arról, hogy három szocialista országgyűlési képviselő gyanús port tartalmazó levelet kapott. A távirati iroda úgy tudja, a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak. A történtekről egyik érintett országgyűlési képviselő sem akart nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvánosságra hozni. Horváczy Emese az MTI-nek azt mondta, hogy az esetek körülményeit a NNI még vizsgálja.
Ez már nagyon ciki emberek! Ez az ország kezd rossz poén lenni
Jelentkeztek Csintalan Sándor támadói
MNO Magára
vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti
Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is
eljutatott elektronikus levélben. A közleményben az áll, vascsővel
támadtak rá a Hír Televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek
szánták, állításuk szerint nem akarták megölni Csintalan Sándort.
A
levél szerint Csintalan Sándor a mai politikai elit tipikus figurája,
minden pártnak volt már a tagja, bűnözőkkel tartja a kapcsolatot. A
levél feladói azt is megerősítik, hogy vascsővel verték meg a
műsorvezetőt, és kitérnek arra is, hogy azért nem kapott többet, mert
ez csak figyelmeztetés volt. A levél írói szerint a verés alatt egy
mondat sem hangzott el.
A levél valóságtartamának bizonyítékául
két fényképet is mellékeltek. Mindkettőn egy slusszkulcs látható,
amelyről azt állították, Csintalan Sándor autójának kulcsa. Ezt
Csintalan Sándor meg is erősítette a Hír Televíziónak. Az e-mail-t a
televízió bejelentette a rendőrség hivatalos segélyhívó számán.
Teve utcai lövések: 10 millió forintos nyomravezetői díj (NNI)
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2007.
február 13-án 00 óra 30 perc körüli időben egy sorozatlövő fegyverből több lövést
adott le a rendőrség Budapest, XIII,. Teve utca 4-6. szám alatti székházára. A
lövések során személyi sérülés nem történt, de az épület több helyen megrongálódott.
Az eljárás során meghallgatott tanúk vallomása szerint az elkövető(k) egy a képeken
látható gépkocsihoz hasonló, sötét színű Volvo 3-as szériájú gépkocsival menekült(ek)
el a helyszínről, melynek a hátsó részén lévő Volvo feliratból az utolsó „O” betű
hiányzott.
A Nemzeti Nyomozó Iroda a 06-80-201-295-ös ingyenesen hívható zöld számon, továbbá a 107, 112-es segélyhívó telefonszámokon és a TELEFONTANÚ szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán várja azok jelentkezését, akik a meneküléshez használt gépkocsival,
a bűncselekménnyel, illetve az egyelőre ismeretlen támadóval kapcsolatban érdemleges
információval rendelkeznek, vagy a bűncselekmény elkövetésének idején a helyszín
környékén tartózkodtak.
A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének azonosításához vezető adatok vagy bizonyítékok
szolgáltatójának kitűzött nyomravezetői díjat 10.000.000 forintra emelte fel.
A nyomravezető díj visszavonásának jogát a rendőrség fenntartja, a bejelentő
személyazonosságát bizalmasan kezeljük.
A 2007. október 26-án kelt közleményünket az alábbiak szerint módosítjuk:
Egy magát a Magyar Nemzeti Front tagjának feltűntető ismeretlen személy
több kormányzati szervhez e-mailben egy olyan fenyegető tartalmú
közleményt juttatott el, mely azt tartalmazta, hogy meghatározott időn
belül fizessenek ki részükre több 10 millió forintot. Amennyiben ez nem
történik meg, politikai tartalmú követeléseiket eljuttatják a sajtóhoz
és naponta robbantásos terror cselekményeket hajtanak végre.
A rendőrség a szükséges és összehangolt intézkedéseket haladéktalanul
megtette, az előzetes ellenőrzések a bejelentés alaposságát
(komolyságát) nem támasztják alá, de a rendőrség a valós veszély
elhárulását követően is fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását.
Az ügyben az elkövető(k) felderítése érdekében nyomozást folytatunk.
peddig már azt hittük leszoktak erről a terrorista buliról...nem baj, megint lesz munkánk
Közlemény (ORFK)
2007.10.26. péntek 15:14
A Magyar Nemzeti Front több kormányzati szervhez e-mailben az alábbi fenyegető tartalmú közleményt juttatta el:
"Fizessenek meg több tízmillió forintot készpénzben 2007. október 25-én 24 óráig.
Amennyiben ez nem történik meg a politikai alapon megfogalmazott követeléseinket eljuttatjuk a sajtóhoz és naponta felrobbantunk egy-egy célpontot."
A rendőrség a szükséges és összehangolt intézkedéseket megtette, az előzetes ellenőrzések a bejelentés (zsarolás) alaposságát (komolyságát) nem támasztják alá, de a rendőrség fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását.
ORFK Szóvivői Iroda
A Magyar Nemzeti Front állásfoglalása az ORFK által kiadott fenti közleménnyel kapcsolatosan:
1. A Magyar Nemzeti Front nem adta ki a fenti közleményt. (Nem adtunk ki közleményt.)
2. Az ORFK a közleményt az ultimátum (zsarolás, fenyegetés) lejárta után 15 órával adta ki, az általa „fontosnak” tartott tájékoztatás céljából.
3. Ez azt jelenti, hogy az ügy hátterében titkosszolgálati akció, vagy provokáció áll.
4. A Magyar Nemzeti Front „ismeretlen” tettes ellen feljelentést tesz.
5. Tudni szeretnénk, hogy egy könnyen ellenőrizhető, hamis közlemény miként kerülhet fel az ORFK honlapjára.
6. Kíváncsiak vagyunk, hogy a „rendszer” mit talál még ki, a magyar nemzet érdekeit következetesen képviselő szervezetek lejáratására.
A Magyar Nemzeti Front elnöksége nevében
Schuster Lóránt elnök
Állásfoglalásunkat elküldtük az ORFK-nak is, a sajto.orfk@orfk.police.hu címre.
Mi megmondtuk annak idején, hogy ők voltak...na kik?
Hajrá az októberi-novemberi hazugság csatába!
Hetekkel a Teve utcai rendőrszékház elleni támadás előtt Kalasnyikov gépfegyverekkel gyakorlatoztak az egyik csömöri kavicsbányában máig ismeretlen férfifak, akik azt állították: Bolcsik György emberei. Bolcsik György a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának testvére. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a Teve utcai székháznál használt fegyverek, nem egyeznek az itt használtakkal.
A hírTV információi szerint máig ismeretlen elkövetők Kalasnyikov gépfegyverekkel tartottak lőgyakorlatot egy csömöri kavicsbányában pár héttel a Teve utcai rendőrpalota elleni támadás előtt. A bányában dolgozók elfogták és kérdőre vonták az idegeneket, akik azt állították, hogy ők Bolcsik György emberei. A céllövészetet tartó férfiak ezután felhívták főnöküket, aki Bolcsik Zoltánnak, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának a testvére, majd elmenekültek a helyszínről.
Stábunk több olyan emberrel is beszélt a kavicsbányában, akik ott voltak az incidensnél, de senki nem mert kamera elé állni. Azt azonban elmondták, hogy több lőszerhüvelyt is találtak, amit később átadtak a rendőrségnek. A történtekről csak augusztus közepén értesült a hatóság, akkor tett bejelentést valaki a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, amely azonban az ügyet továbbította a gödöllői városi ügyészségre, amely továbbküldte a városi kapitányságnak.
"A gödöllői városi rendőrkapitányság elrendelte az ügyben a nyomozást, ennek során tanúkat hallgattak meg az esettel kapcsolatban és lefoglaltak lőszerhüvelyeket a kavicsbányában. Ezeket a lőszerhüvelyeket elküldték szakértői vizsgálatra. A vizsgálat során a szakértők összehasonlították a Teve utcai székházra leadott lövésekből származó lőszerhüvelyekkel. A szakértő egyértelműen megállapította: a Teve utcai székházra nem ezekből a Kalasnyikovokból adták le a lövést" - mondta el Csecserits István a Pest megyei főügyészhelyettes.
A nyomozást december 15-ig meghosszabbították, gyanúsított azonban még nincs. Az ügyészség Bolcsik György nevének felmerülését sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Február 13-án hajnalban 15 lövést adtak le Kalasnyikov gépfegyverből a rendőrség Teve utcai igazgatási központjára. Gyurcsány Ferenc még aznap ellátogatott a rendőrpalotába, ahol a köztársaság egyik alapintézménye elleni, példa nélküli támadásnak nevezte a történteket. Szilvássy György titkosszolgálati miniszter alig egy héttel a támadás előtt azzal indokolta a Parlament körüli kordon szükségességét, hogy terrorveszély áll fenn, és szélsőséges csoportok erőszakos cselekményeket terveznek védett személyek és objektumok ellen. A tettesek máig ismeretlenek, a Teve utcában azóta az ablaküvegeket kicserélték.
A rendőrpalotára szlovákok adtak le sorozatlövést?
Szlovák bűnözői csoportok állhatnak a Teve utcai rendőrpalota elleni támadás hátterében - írja a Népszava. A rendőrség nem erősítette meg a lap információit, Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője azt mondta: nincs arra vonatkozó adatuk, hogy külföldiek lennének az elkövetők, teljességgel kizárni azonban ezt sem lehet.
Az ügyben eddig eredménytelen volt a nyomozás. A fegyverszakértői vizsgálat után mindössze annyit tudni, hogy egy olyan Kalasnyikov gépfegyverrel lőttek, melyet Magyarországon korábbi bűncselekményben nem használtak.
A nyomozás határidejét nemrég meghosszabbították. A Teve utcai rendőrszékházra február 13-án hajnalban adtak le sorozatlövést - az épületbe 15 töltény csapódott.
A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy több hónapig tartó titkos nyomozás után öt olyan férfit állítottak elő a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 15-én állami intézményeket akartak megtámadni.
A Híradó értesülései szerint az egyidejű házkutatások során légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást találtak.
Mind az ötük ellen eljárást indítottak, de egyiküket sem vették őrizetbe.
A rendőrök korábban már előállítottak két olyan férfit, akik az internetre felkerült felvételeken államellenes támadásokkal fenyegetőztek. Róluk később kiderült, a felvétel készítésekor ittasak voltak, egyikőjüket, az egykori rendőrt az Index újságírója itatta le, a másik pedig hajléktalan.
"Minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni"
Magyar Rádió
Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni.
Földi László a Magyar Rádióban arra a hírre reagált, miszerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én.
A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség mára ígér tájékoztatást.
Az alábbi képeket pár órája juttaták el hozzánk. Ezeken kétégtelenül gyakorlatozó fegyveresek láthatók, de még milyen fegyverekkel! Szilvásy elvtárs talán nem is beszélt akkora hülyeségeket?
A fotókért nem vállaljuk a felelősségét. De, miután egy demokráciában mindenkinek joga van az információhoz...íme!