A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy több hónapig tartó titkos nyomozás után öt olyan férfit állítottak elő a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 15-én állami intézményeket akartak megtámadni.
A Híradó értesülései szerint az egyidejű házkutatások során légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást találtak.
Mind az ötük ellen eljárást indítottak, de egyiküket sem vették őrizetbe.
A rendőrök korábban már előállítottak két olyan férfit, akik az internetre felkerült felvételeken államellenes támadásokkal fenyegetőztek. Róluk később kiderült, a felvétel készítésekor ittasak voltak, egyikőjüket, az egykori rendőrt az Index újságírója itatta le, a másik pedig hajléktalan.
"Minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni"
Magyar Rádió
Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden terrorizmusra utaló bejelentést komolyan kell venni.
Földi László a Magyar Rádióban arra a hírre reagált, miszerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én.
A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség mára ígér tájékoztatást.
Az alábbi meghívó egy-két napja kering az interneten:
Meghívó Egy nap a szabadságért.
Kedves honfitársaink, barátaink és más nemzetek fiai.
A magyar nemzet, amely évszázadokon át, élő pajzskent védelmezte Európát, most igazan nagy bajba került. Saját véreink árultak el bennünket. Az ország és a nemzetünk az összeomlás szélére került. A globalizáció és az azt kiszolgáló érdekcsoportok bábjaként sodródik önmaga végzete fele. A helyzet megoldására tett bármilyen demokratikus próbálkozás kudarcot vallott. Ezért kérünk most benneteket, hogy meghívásunknak eleget téve szolidaritásotokkal segítsetek nemzetünket a hazugság és az elnyomás elleni tüntetéssorozaton, amely a magyar szabadság legszebb ünnepen
1848 marc. 15 enek 159-ik évfordulóján 2007 marc. 15 en veszi kezdetet. A YouTube médiatárban a "hungary police attack" alcímen láthatjátok, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Ezért arra kérünk benneteket, hogy hozzatok magatokkal a megfelelő felszereléseiteket és természetesen országaitok lobogóit. Így mutatva a világ elnyomóinak, hogy létezik még a nemzetek közti barátság és szolidaritás.
Tartsatok velünk és áldozzunk együtt a szabadság oltárán.
Köszönettel: A magyar nép
Invitation A day for freedom
Dear compatriots, friends, and sons of other nations
The Hungarian nation, which has been defending Europe like a living shield for centuries, faces a severe threat now. Our fellow coutrymen have betrayed us. The country and our nation is on the verge of collapse now. She is drawn to towards her fate as the puppet of globalism and its servant interest groups. All democratic efforts to resolve the situation have failed. Therefore we ask you to accept our invitation, show your support and help us in the series of demonstrations, that start on the Hungarians’ most sacred holiday, March 15th, the 159th anniversary of the 1848 revolution. You can see for yourself by searching YouTube archives for „hungary police attack”, the task won’t be easy. For that reason, we ask you to bring your appropriate equipment, and flags to represent your countries, to show the world that solidarity and friendship between peoples do exist. Join us, and let’s pay that sacrifice for freedom together.
Az alábbi képeket pár órája juttaták el hozzánk. Ezeken kétégtelenül gyakorlatozó fegyveresek láthatók, de még milyen fegyverekkel! Szilvásy elvtárs talán nem is beszélt akkora hülyeségeket?
A fotókért nem vállaljuk a felelősségét. De, miután egy demokráciában mindenkinek joga van az információhoz...íme!
Az alábbi mű készítője egy titkos receptet oszt meg velünk. Nem, nem pokolgépről van szó!
Követelés, fenyegetés, a szervezet neve nem hangzik el, sőt az is csak a szöveg közepén derül ki hogy mit készítünk egyáltalán (krumplit répával). Így fenyegető üzenetként a produkció nem értékelhető, azonban a finomságokat és az eredeti ötletet mindenképpen díjazni kell.
A titokzatos szakács kiléte felismerhetetlen, nagyon helyes! Azt hiszem Laci bácsit és Buday mestert kizárhatjuk a testalkat alapján, sőt, Stahl Judit sem nagyon férne már bele ebbe a kategóriába.. Talán Lázár megint vegetáriánus hetet tart a Receptklubban?
Ez az üzenet a Jobbik.net-en jelent meg, a témája miatt valószínűleg itt is érdeklődésre tarthat számot:
A MAGYAR RENDŐRHÖZ
______________________________
Tudom, hittél abban, hogy a magyar nem bántja a magyart. Hallottam tőled a Szabadság-Hídon.
Tudom, hogy megijedtél és félni kezdtél összevert társaidat látva a TV ostroma után.
Tudom, hogy bűntudat bánt, amiért hagytad összeveretni őket, és te
végignézted pár száz méterről, a Nádor utcából ezredmagaddal..
Tudom, azóta már tudod, hogy ez ”csak politika” volt.
Tudom, útálod Gergényit és suttyónak tartod…Tőled tudom.
Tudom, hogy október 23-án a szíved bosszúért kiáltott a TV-nél
megsérült bajtársaidért. Szépnek tartom a bajtársiasságod, de akkor,
ott melléjük állni még a parancs ellenére is, szebb és igazabb lett
volna.
Tudom, már azt is tudod, hogy játszik veled a politika…
Tudom, azt gondolod, hogy most a bosszúban rajtunk, tüntetőkön a sor.
Hisz nekünk nem csupán bajtársainkat, de szüleinket, gyermekeinket,
szerelmeinket, barátainkat vertétek véresre, aláztátok meg, vagy
tettétek egy életre nyomorékká.
Én ezért nem ítéllek meg, mert ítélkezni Isten dolga. De megkérdezlek: te megérdemelnéd a kegyelmet?
Tudod, gaztetteid ellenére még mindig közénk tartozol, és mi még mindig vigyázunk rád.
Ha nem így lenne, már rég halott lennél; ha csak a vízágyú
kezelőszemélyzetére a TV-nél vagy a Deák téri tank lehetőségeire
gondolok.
Magyar nem ölhet Magyart!
Azt is tudom már, hogy ismét ott vannak köztetek az ügyeletes
szócsövek. Laktanyákban, folyosókon, irodákban; ahogy mindig is
megjelentek az események előtt. Mindenre van kész válaszuk, és sugárzik
belőlük az indulat és a gyűlölet. Te pedig átadod magad az érzésnek.
Kiállni a saját elveidért sosem volt erősséged, ezért lettél rendőr.
(Ne érts félre! Nem megbántani akarlak, de ez így van;… ilyennek is
kell lennie.) Zuhansz a gyűlölettel, és a szócsövek elérik, hogy mire
az utcára érsz, már nem is látsz, csak pusztítani akarsz. Csontot
törni, elpusztítani a nyomorod “okát”, engem, aki miatt hetek óta nem
láttad a gyermeked, szerelmed.
Biztosan én vagyok az oka?
A ügyeletes szócsövek persze ezt mondják. Ők mindent meg tudnak magyarázni.
DE ÉN NEM NEKIK ÍRTAM EZT A LEVELET.
Ez a levél hozzád szól, Magyar Rendőr!
Hozzád, aki megérted, hogy miért nem félek a viperádtól és miért nem
maradok majd aznap otthon. Elárulok valamit. Járja köztünk egy mondás:
“Aznap még a fájdalom is édes.”
Tudom, hogy ugyanúgy szereted a hazád, mint én, és megvéded az indulatoktól. Ez így helyes! Tedd!
Azt is tudom, hogy sok társaddal együtt legszívesebben a túloldalon állnál aznap.
Ezért ne is várd tőlem, hogy otthon maradjak, mert érted is megyek az
utcára aznap százezred magammal. Nem szeretném, hogy csalódj bennem, és
így önmagadban.
Helyetted is átélem majd `48 eszméit, belélegzem a szabadság előszelének szemet és torkot maró illatát.
Eléd állok majd egyenes derékkal és magasra emelt fővel. Szemben az elnyomás eszközével:Veled.
…Tudom, az élet néha furcsa.
Én nem azt akarom, hogy tagadj parancsot vagy ne légy “lojális a céghez”.
Arról sem beszélek, hogy ne lépj fel ellenem, ha olyat tennék, amivel megszegem a törvényt.
De az esküdet ne felejtsd el!
Szolgáld a törvényt, a rendet, és védd az életet.
Ha így teszel, én is vigyázni fogok rád!
Közel a nap, mikor megmérettetik majd hit és erény. Én a szabadságban
hiszek, a te erényed pedig a rend. Egyik sem ér semmit a másik nélkül.
Ezért egy dolgot kérek tőled, Magyar Rendőr!
Mielőtt megütsz, nézz majd a szemembe, és lelkiismereted szerint cselekedj, mert az a legmagasabb törvény!
Hiába, amelyik terrorszervezet mögött nem állnak dúsgazdag szaúdi olajsejkek, annak nehéz összegyújtenie a napi semtexre valót. Szerencse hogy erre is létezhet megoldás: A terroristáknak közhasznú szervezetté kell alakulniuk! (Megjegyzés: Még jobb a ha mindjárt vallást alapítanak vagy egyéb kiemelten közhasznú alapítvánnyá minősíttetik magukat, mert így nem csak az 1%-okra számíthatnak, hanem az adakozók az összeg dupláját írhatják le az adóalapból - vagy az adóból? Már nem emlékszem)
A követelés világos, nem is kérnek teljesíthetetlen dolgot: 1%-ot bárki rászánhat arra hogy a gyerekeit megtanítsák megfelelő módon kábítószerezni
A fenyegetés (tudunk egy-két dolgot..) már-már klasszikus, de ki tudja, hátha tényleg..?
A terroristák megfogadták sok tanácsunkat (A háttérbeli cannabiszos zászló helyett inkább könyveket tettek az előtérbe, de ez jó pótmegoldás), gondoskodtak felismerhetetlenségükről is, bár az adószám eléggé megnöveli a lebukás rizikóját..
Az elképzelés nagyon eredeti, bár ismét nem klasszikus fenyegető üzenetről van szó, hat pontot mindenképpen megér
Nem igazán tudjuk hová tenni a következő alkotást. A terrorista (vagy tenorista?) a műfaji korlátokat szabadon kezelve egy igen érdekes videót készített, talán az utókor majd meghozza számára a megérdemelt megbecsülést érte.
Elhangzik, hogy a tenorszervezet magának követeli az országot ("ez a én birodalmam") , ami követelésnek nem kevés.. Viszont nem helyez kilátásba semmilyen fenyegetést a követelések visszautasítása esetére. Fegyverként valószínűleg használható a hírhedt magas C ("lehet költeni hárommilliárdot védőfelszerelésekre", ha kiáll Siman-di-Juszuf és egy kitartott hanggal szétrepeszti az összes vadiúj plexipajzsot..)
Ezt a művet nem tudjuk a megszokott módon értékelni, az utókor majd ítéletet mond (jogerősen).