Műbalhé

A keresett kifejezés:

07-02-24

Istenem, hova jutottunk?!

 

Toroczkaynak hála Szilvásynak mégiscsak igaza van.... 

"Több csoport lőgyakorlatokon, kiképzéseken vesz részt"

Toroczkai László lapja elismerte: Szilvásyék igazat mondtak

Hírszerző információ 2007. február 23.

A Hírszerző nemzetbiztonsági forrásból úgy tudja: több olyan tüntetői csoport is a hatóságok látókörébe került, amelyekről feltételezik, hogy fegyveres akciókra is készültek. Szilvásy György minapi bejelentését most az egyik főszervező, Toroczkai László lapja is megerősítette - a Magyar Jelent azonban rejtélyes okból nem nyomtatta ki a nyomda.

 Két Kossuth téri kulcsszereplő két külön sajtótájékoztatót tartott szerdán 13 órakor: miközben Molnár Tamás a tüntető csoportok március 3-i visegrádi találkozóját harangozta be, az MTV szeptemberi rohamát előidéző Toroczkai László (történetesen a Teve utcai lövések leadásának helyszínén) arról beszélt: a titkosszolgálatok vagy más rejtélyes szervek „betiltották” lapja, a Magyar Jelen aktuális számát, éspedig a nyomdai műveletek kellős közepén. A Hatvannégy Vármegye vezetőjéhez közel álló kuruc.info azt gyanítja, a nyomda azért függeszthette fel indoklás nélkül a munkát, mert „a Gyurcsány-rezsim alkotmány- és nemzetellenes módon működő titkosszolgálata és rendőrsége fenyegethette meg a céget”.  A szélsőséges portál szerint a hatósági cenzúra oka a Magyar Jelenben megjelent azon írás, amely lényegében elismeri, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter igazat mondott, amikor a felkelők fegyverkezéséről beszélt.  "Ezek tények" „…mégsem teljesen fegyvertelenek a magyar ellenállók sem. Ha más nem is, de annyi mindenképpen igaz volt Szilvásy riogatásából, hogy a felkelők március 15-én a rendőri erők megosztására törekednek, s több csoport lőgyakorlatokon, kiképzéseken vesz részt. Ezek tények, s ahogy mi tudjuk, úgy nyilvánvalóan a titkosszolgálatok is tudják, ezért nem bűn részünkről, ha nyilvánosságra hozzuk” – írta a Magyar Jelen.  Mint arról beszámoltunk, Szilvásy György két hete, a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően arról tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit, hogy az október 23-i budapesti zavargások óta az őszi eseményekben kulcsszerepet játszó csoportok fenyegetése erősödött, és március 15-ig várhatóan tovább erősödik.  A zavargásokban részt vett csoportok szerinte szervezettebbé és felszereltebbé váltak, vannak, akik lőgyakorlatokra járnak, az akciók előkészítésébe az őszi események előtt a napi politika iránt közömbös futballhuligánok és szkinhedek is bekapcsolódtak; ráadásul a csoportok "a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakkal szerelik föl magukat".  A nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottság tagjainak a kancelláriaminiszter a múlt héten elmondta: az elmúlt hónapokban a szakszolgálatok által készített 1500 jelentés közül 34 olyan jutott el az ő szintjére, amely arra utal: szélsőséges csoportok fegyvereket és támadóeszközöket szereznek be. 21 jelentés védett vezetők veszélyeztetéséről szól, 19 pedig erőszakos cselekmények és provokációk előkészítésével foglalkozik.  Nemzetbizonytalanság A Nemzetbiztonsági Hivatal néhány napja megerősítette: a szélsőséges csoportok "új rendszerváltásra" irányuló politikai jelszavaikat összekapcsolják az utcai összeütközésre való felkészüléssel". Ezt erősítették meg lapunknak is magas rangú nemzetbiztonsági forrásból.  A Hírszerző úgy tudja: az NBH, a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) látókörébe több olyan csoport is került az utóbbi időben, amelyekről feltételezik, hogy közük lehet fegyveres akciókhoz. A hatóságok Toroczkait az egyik lehetséges főszervezőnek tartják. Lapunk korábban már beszámolt arról, hogy az NBH szerint ezek a csoportok az összeütközésre való felkészülés kulcsfontosságú elemének tekintik a rendőri erők megosztását, például egészpályás vidéki útlezárásokkal kívánnak jelentős rendőri erőt lekötni. Ezenkívül folytatják „különböző ütő- és vágóeszközök, baseballütők, boxerek, tőrök, viperák, valamint gyújtópalackok összeállítására alkalmas eszközök beszerzését”, egyes esetekben lőfegyverek vásárlását. Az NBH-ban tett látogatásuk óta Szilvásyékat igazolták az őket előzőleg bíráló ombudsmanok is.  Toroczkai lapja beszámol arról is, hogy a Teve utcai támadás után „a nemzeti oldalon tevékenykedők közül többeket kihallgattak, a rendőrség ugyanis azt vélelmezi, hogy nem bűnözői csoportok, hanem felkelők lőttek a székházra. A kihallgatottaktól a rendőrség elsősorban azt tudakolta, hogy kapcsolatba állnak-e Toroczkai Lászlóval vagy Orbán Viktorral (sic!)”.  "Chicót" is ellenőrzik A Magyar Jelen írása szerint a közelmúltban kihallgatottak között van a délszláv háborúban résztvett Rózsa-Flores Eduardo („Chico”), az elmúlt években a radikális jobboldalra elmozdult egykori egyetemi KISZ-titkár, a Kapu című lap munkatársa, aki közleményében hangsúlyozta, hogy 2001 óta nem áll kapcsolatban Toroczkaival.  Rózsa Eduardo egyik blogjában kiáll az őszi megmozdulások mellett, de a Magyar Jelen írása szerint „még a rendőrpalotát ért támadás előtt nyilatkozatban határolódott el Toroczkai minden ’jelenlegi és jövőbeni tevékenységétől’ és a közleményében kijelentette, hogy ’per pillanat, nem szerepel terveim között semmiféle összeesküvés, felkelés, forradalom szervezése, kirobbantása’”.  Rózsa gyanúját, mely szerint „folyamatosan ellenőrzik” a hatóságok, nemzetbiztonsági forrásunk megerősítette, mivel szerintük „veszélyes, fegyverek használatában jártas” emberről van szó, aki állítólag székely irredenta félkatonai csoportokban is vállalt szerepet. Rózsa egyébként néhány éve áttért a muszlim hitre, és a Magyar Iszlám Közösség Hívó szó című lapjának főszerkesztője.  

www.hirszerzo.hu

http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=29641 




07-02-22

A hallgatólagos tűzszünet idejére..

Íme néhány karikatúra,

amíg kedves pályázóink újabb remekművekkel tisztelnek meg minket,

vagy amíg a kormány nem próbál újabb bicskanyitogató hülyeséget lenyeletni velünk. Emberek! Munkára fel! Reméljük már az utolsó simításokat végzik legújabb fenyegető üzeneteiken.

 

 




07-02-20

Az Index nem fér a bőrébe!!

Az Index nem fér a bőrébe! 

Ismét lebuktak indexes kollégáink, ráadásul végtelenül buta és gyerekes módon.

Nem volt elég nekik, hogy szerencsésen megúszták a közveszéllyel való fenyegetés következményeit, noha rájuk bizonyosodott a dolog, csak nem tudnak leállni. Megértjük hogy jó bulinak tartják a terroristavideók készítését. Mi ugyan ennél fontosabb okokból indítottuk a pályázatot, de szabad a pálya! Azonban nem véletlenül kezdtük a blogot néhány fontos szabály ismertetésével, ha nem tartjuk be őket, kész a lebukás!

Alább látható egy videó, amely sok szót nem érdemel, legfeljebb az elgondolkodtató, hogy milyen számítástechnikai szakember az olyan, aki óvodás módon szórakozik a sokak számára elérhetetlen méregdrága eszközökkel, csak mert megteheti.

Annál figyelemreméltóbb azonban a szoba háttere! A befejezetlen gipszkarton falak ismerősek lehetnek egy másik videóból..

Sajnáljuk hogy egy ilyen jó videót meg kell fosztanunk az osztályzatoktól, de sajnos elkaptak titeket és most pucér piramist építenek belőletek az Abu Grabi börtönben.

GAME OVER




07-02-19

Műbalhé a Naplóban

Bekerültünk Magyarország egyik legnézettebb műsorába, a tv2 Napló c. magazinjába. A szerkesztők még a megkeresésükre küldött válaszlevelünkből is idéztek. Ugyan nem kelhettünk versenyre a hőn szeretett Sváby András visszavonulásáról szóló riporttal, de köszönjük a lehetőséget. A publicitás jótékony hatása a látogatottságunkon és az azóta beérkező jobbnál jobb videók mennyiségén is meglátszik (vagy legalábbis a friss művek készítői legalább küldenek nekünk linket az isa.omar@gmail.com címre). 

A műsor képanyaga nem letölthető vagy embeddelhető (irigy kutya bújj a lukba), de az alábbi linken a rólunk szóló rész megtekinthető:

http://www.tv2video.hu/popup/index_player.php?images=naplo&section=39&date=20070218&video=29956 




XV. pályamű

Újabb terrorszervezet vállalt felelősséget a karavánszeráj elleni támadásért

A közel-keleti szervezet az arabisztáni állami televízió adásából küldött egy felvételt. Noha mi nem is tudtunk róla, úgy tűnik külföldön nagy felháborodást keltett, hogy miniszterelnökünk lepaktált a renegát tevék egy csoportjával, megszokott felelőtlenségével újabb fenyegetést szabadítva országunkra.

Még ha a rendőrség vízágyúi csődöt is mondtak az ősszel, elfogadhatatlan, hogy a közbeszerzési eljárást megkerülve ilyen kétes eredetű tömegoszlató eszközöket szerezzenek be. Különösen, ha a mégoly nagyot köpő és büdös tevéket aztán szélsőséges csoportok kérik majd rajtunk számon.

Ha a szerencsétlen névválasztású utcában található palota ilyen támadást szenvedett, csak örülhetünk hogy Budapesten már nincs "Vörös Hadsereg útja".



 

Köszönjük a felvételt a közel-keleti kollégáknak, reméljük a kilátásba helyezett súlyos megtorlásokra már nem kerül sor.




XIV. pályamű

Jön Miklós, és ezren van!

A karóba húzott pogácsa vajon borsodi specialitás?

Északkeleti versenyzőnk (Borsodi literes!!) pillanatragasztóvető-csövű Uzijával fenyegeti a kormányt, a tanárokat, a taxisokat, a meterológusokat meg úgy általában mindenkit akit egy rendes ember utál.


M.I.K.L.O.S.

 

  • Gázálarc-szerű arceltakaró maszk, inkább tüntetésekre mint merényletekhez való viselet, de természetesen megfelel
  • Ha az országban rendet akarunk, kezdjük rejtekhelyünkkel: a beágyazás szép, profi munka, talán katonaviselt terroristával van dolgunk?
  • Maszkban nem lehet sört inni
  • A szervezet neve, követelései megfelelő módon elhangzanak, a fenyegetés: "baj lesz" és "megmondjuk őket" - kiscsoporttól felfelé már kifejtésre szorul
Dícséretes pályamű, sok figyelemreméltó mozzanattal, néhány hibával, 5-6 pontot mindenképpen megér!


XIII. pályamű

A legveszélyesebb

szervezet is a

kormányt fenyegeti

Csak idő kérdése volt, hogy mikor
bukkan fel a legveszélyesebb szervezet

 

 

Na most aztán..! És már túl késő! Az eltökélt terroristák semmit sem bíznak a véletlenre, leleplezésük a lehetetlennel egyenlő, vajon mit tervezhetnek?

 

  • Igazi profikkal van dolgunk, nem véletlen hogy ők a legveszélyesebbek, a fenyegetőt azonosítani képtelenség
  • Zászlót és fegyvert alkalmaznak
  • A halálfej igen rémisztő
  • Elzárkóznak a tárgyalásoktól

A felvételről lehetetlen megállapítani hogy hányan vannak, mire készülnek, mi a nevük, legfeljebb azt hogy a terrorista valószínűleg jobbkezes, ha nem bal. Lehet félni!!

Mert ha jönnek: LESZ MÉG ITT BA*MEG! 




XII. pályamű

H.T.T. - HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÁSA TILOS!

 

  A Pánmagyar Fegyveres Harcvonal Zsoldosainak fenyegető videója

 

Pelikán József után szabadon - a vizállásjelentés mint politikai fegyver. Ezúttal jól szervezett, kitűnően felszerelt és mindenre elszánt terroristák küldtek nekünk anyagot.

 

  • A terroristák tökéletesen el vannak maszkírozva, a háttérben minden kartondobozban Józsikát látó Mortimert leszámítva felismerhetetlenek
  • Az albán zászló az asztalon igen forradalmi, mélyebb jelentését keressük
  • Fenyegető üzeneteink készítése közben ügyeljünk fegyvertársaink testi épségére
  • Áldozatokra szükség van, de reméljük az asztalról levert kis szobornak nem esett baja
Mindent összevetve remek videó - kíváncsian várjuk, mit hallgatunk a Kossuthon 15-én hajnalban.


XI. pályamű

A Gyurcsány-kormány visszafenyeget

Örülünk, hogy a legmagasabb és legilletékesebb körökben is felfedezték a honlapunk által kínált lehetőségeket. A pártatlanság szellemében természetesen közöljük az ő üzenetüket is, amely azonban sok tartalmi újdonsággal nem szolgál - mondanivalójuk összes ténye elhangzott már az országos médiában.

  • Látszik hogy igen tehetséges terroristákról van szó, a símaszkok, a hangszintetizátor és a zászlók használata tökéletes
  • A bemutatkozás egy terrorvideó esetében szervezetünk nevének elmondását jelenti, saját nevünket elárulni, sőt névtáblákra kiírni gyerekes hiba, és ügyeljünk az esetlegesen árulkodó beszédhibákra vagy a túlzott gesztikulálásra. Reméljük a kollégák időben el tudnak menekülni a felelősségrevonás elől
  • Ron Werbernek csak javasolni tudjuk, hogy szerezzen be néhány nyakkendőt a kilencvenes évek és napjaink stílusában, ezt nem a profi terrorizmus, csupán a jó ízlés szabályai követelik meg

Összességében remek videó, aggályra csak az adhat okot, hogy a D-209 kágébés és Ron Werber moszados tapasztalatai miatt felmerül a profizmus gyanúja, ami pedig szigorúan amatőr pályázatunk szabályaival összeegyeztethetetlen.

 




07-02-18

X. pályamű

MNFIVE-SZGy 2:0

Íme itt a bejelentés, ami csak a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársainak jelenthet újdonságot: A Magyar Nemzeti Forradalmi Ítéletvégrehajtó Ezred természetesen nem létezik (még szerencse, hiszen ez a pályázatunkon történő részvétel feltétele!). Szilvásy és Bene László most előkaparhat valamilyen kábítószermaffiás szálat, vagy elővehetik az igazi elkövetőt, szegény balek biztosan nem kért írott parancsot amivel most megvédhetné magát.

  • A szereplőt, a környezetet és a hangszintetizátor használatát már megdícsértük
  • A videón bemutatott AK47 csövén a gyári kettőnél jóval több lyuk van, valmint ütőszeg-elégtelenségben szenved, a szakértők ezt hívják "hatástalanításnak"
  • A szervezet közli tettének okait, és nyilvánvalóvá teszi hogy akciójuk sikerrel járt
  • Megdícséri is lelkesíti példájuk követőit
Figyelem! A kormány manipulációja ettől semmivel sem kevésbé felháborító, felelőtlen és veszélyes, a beérkezett művek értékéből sem von le semmit. Így természetesen a pályázatot folytatjuk, továbbra is várjuk látogatóink remekműveit, a megadott szempontok alapján az isa.omar@gmail.com címre. "A történelem igazol majd bennünket!"



IX. pályamű

Üzenet a nyugdíjasoknakKersztes vipera

A gázszámlán és vizitdíjon kívül is lesz miért aggódni!

Ezt a videót sajnos csak részletében és a HírTV online adásáról lebarkácsolva tudjuk megmutatni. Kedves látogatóinkat megkérjük, hogy aki tud olyan URL-t, amelyről a fenti videó egészében és jó minőségben elérhető, legyen szíves küldje el nekünk az isa.omar@gmail.com címre. Ezen egy jól szervezett, egyenruhás terrorszervezet tagja közli fenyegetéseit.

 



  • Szervezetük már letette névjegyét, ami egy fenyegető üzenet esetében mindenképpen előny.
  • Látszik hogy felkészült pályázóról van szó, a maszkírozás megfelelő, az árulkodó azonosítójel gondosan leesett.
  • Demonstrálja fegyverét és annak működését.
  • Az üzenet világos, életszagú. Aggályos azonban, hogy a terrorista fenyegetését komolyan gondolja, és beváltani szándékozik azt - ez pályázatunk szabályai szerint kizárást von maga után!
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a HírTV Célpont című műsorában elhangzik, hogy a fenyegetőző terrorista valójában nem rendőr, a videó nem komoly. Hogy is lehetne, viperával, amikor az tilos..?!

 




07-02-17

VIII. pályamű

Íme, ezt szülte legújabb versenyzőnk:

Ezen a felvételen a terrorista nemcsak fenyegetéseit mondja el, hanem az ideológiai okokat is, amiért a harcot válaszotta. Búvóhelyén elmaszkírozva, szavainak egy Schmeisser géppisztollyal nyomatékot adva közli ultimátumát.

 

  • A terrorista nem felismerhető, bár a palesztin kendő okán felmerülhet, hogy egy arabnak azért szőrösebb lába lenne
  • SpeakBoard Miklós minden terrorista legjobb barátja
  • A követelés világos
  • A semleges nézőben együttérzést kelthet a törött banán megindító története
  • A fenyegetés rémisztő és könnyen beváltható
  • A búvóhelyválasztás megmutatja, hogy a "szervezet" legalább egyik funkciója megfelelóen működik
  • Búvóhelyünk elhagyása után mindig mossunk kezet!
Remek, erdeti alkotás, Oskar-díjra esélyes. Én az eddigi legmagasabb, hetes osztályzatot adok neki! Hassan


07-02-16

VII. pályamű

A jövőből küldték Schwarzenegger klónját!

A Terminátor John Connor után Francisco El Quro életét védi!

Történt vagy történni fog vele valami? Tudnak valamit amit mi nem?

 

 

  • úgy tünik, hogy ennek a szovjet gyártmányú bolsi csúcsrobot programjának konspiratív fájljai sérültek, majd elbelszélgetnek vele a pandúrok, hogy honnan a kalasnyikovja...
  • fenyegetés elhangzik, dicséretes az új hadviselési formák (lepisilés) kilátásba helyezése
  • meglepően újszerű az is, ahogyan a miniszterelnököt minősíti, olyan égi magasságokba helyezve ahogyan eddig senki más nem tette. Gyanús az egybecsengés a pápai zászlót használó korábbi (III. pályamű) vidéki versenyzővel. Szentéletű Qurcsány! Atyaúristen!!! Fegyverkeznek a ferencesek is?

A bolsi robotos pályamű szerintünk 5 pontot ér, plusz pontot kap, ha bejelenti hogy megtanulta kezelni a fegyverét.

Hasta la vista bébi!

Ahoj Poplacek!




Judea Népe Front (JNF)

http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4045

Nincs új a nap alatt!!! Eszünkbe jutott!!! Szégyen gyalázat!!!

Magyarok, tanuljatok, itt az elrettentő példa... (mintha a Kossuth-térieket látnánk...)

 




Figyelnek ránk....

TV2 napló és Mi 

Alkotógárdánkat ma e-mailben keresték meg a TV2 Napló munkatársai. Tudakozódtak szándékaink felől, valamint érdeklődtek nem tartjuk-e veszélyesnek ennek a blog-nak a szerkesztését. Szívélyes válaszban részesítettük őket. Remélhetőleg, hamarosan korszakalkotó kezdeményezésünk helyet kap az országos médiában is.

A Műbalhé szerkesztői




VI. pályamű

Ungarische betyaren!!! Vége a játéknak!!

Végre leleplezödőtt ki áll az egész háttérében, ez a kalap akár Szilvásy-t is takarhatta...Bár nem...ez inkább csak egy rendes magyar parasztgyerek aki jól megaszonta! Az üzenet világos, a töltényhüvely világos hogy töltényhüvely, és világos, hogy egy töltényhüvely is fegyverként használható, különösen akkor, ha nem mellékelnek hozzá vazelint...Brokeback Mountain (Túl a barátságon) magyar módra! Hajrá "más" betyárok!

Kérdes: ha ez a 3. közleménye a MFB-nek, hova tűnt az első kettő? 

Figyelemre méltó, sőt gyanús, ahogyan elhatárolodni probál Fantomastól és Lópici Gáspártól! NBH figyelem: ez a leggyanúsabb momentum ebben az anyagban!

 

Megjegyzéseink:

  •  a MFB cybercowboy-a nem rejtette el teljesen az arcát, a fogazatáról -és nem csak a halála után- bárki fölismerhető
  • nem ártana a szöveget előre megszerkeszteni, az improvizálás itt nem segít
  • ha webkamerával felvételt készítünk, kapcsoljuk ki előtte a hangszórókat

A Műbalhé csapata erre a munkára 4 pontot ad, mert a formai hibák ellenére, szellemes és eredeti, a következő munkához inkább használjon símaszkot -a kalap maradhat!
Ajándékunk a vidéki versenyzőnek:





V. pályamű

Megjöttek az UFO-k!

Ezek megint lenyúlták a képet, és megint új a szöveg...csak érthetetlen, bár lehet, csak nekünk, és a végén meg kiderül, ez egy titkos üzenet a titkos terrorista osztagoknak....ezzel mit fog csinálni az NBH? Műforditók és tolmácsok szövetsége előnyben (Tanácsunk: álljanak fejre, tegyenek maguk elé egy tükröt és akkor a fordított-fordított szöveget talán értelmezni lehet :))

Eszünkbe jutott, határtalan a magyar találékonyság!!! : hogyan lehet egy db. azaz egy darab kalasnyikovval felfegyverezni több -akár egymással szemben álló- terrorista csoportot! Hát így!

Kis ország kis pénz, kis pénz kis terrorizmus! A fegyverkereskedők csődbe mennek!

Minden benne van amit az első pályaműben megdicsértünk, és pont ez a baj: nem eredeti!

  • nem nevezi meg a fenyegető szervezetet (vagy igen?)
  • nem hangzik el követelés (vagy igen?)
  • nem fenyegetnek meg senkit (vagy igen?)

A Műbalhé csapata erre pályaműre 1,5 pontot ad, és figyelmeztetünk mindenkit, egyre alacsonyabban fogjuk értékelni azokat a beérkezett anyagokat amelyek már létrehozott művek képanyagát használják fel.

Ne legyünk már ennyire sóherek, gyerekek!!!! 




LINK!!!

 

http://w.blog.hu/2007/02/12/heads_up

 

Részünkről: No comment!




Lebukott a lusta versenyzőnk!

Szóval innen van a szöveg!

Erre annyi a reakciónk: nem csalódtunk, más csótányt képzeltünk el terrorvideó ellenes terrorvideó akció mögött ámde a Tóta W Árpád teljes mértékben megfelel: mint csótány!Annyi megint, röviden, az üzenetünk: Árpi! Beszélj a saját nevedben! Önteltségében hányásba fúlt  majomcsaládból származol! A nemzetet pedig hagyd békében!
Tóta W Árpád 
Hányásába fúlt nemzet vagyunk.

A magyar állampolgár eleve elég tudatlan. A tömegek pletykalapokból és a kereskedelmi tévék álhíradóiból tájékozódnak, de külföldi híreket a magát műveltnek tartó közép- és felső osztály se szívesen fogyaszt – már azon kívül, hogy Anna Nicole Smith belefulladt a hányásába. Egy 9/11, meg az iraki háború, az persze megüti már a Blikk-szerkesztő ingerküszöbét is, de ezek is csak bulvárhírként, önmagukon túl nem mutató színes anyagként kerülnek a lapba. Néhány elkötelezett külpolitikai újságíró – az Index külpolrovata, meg a Hírszerző – heroikus küzdelmet folytat, hogy valahogy a közönség fülébe ordítsa: van világ, bazmeg!

Elfut a düh, ha arra gondolok, hogy mi itt legalább tizenhat éve reszeljük a fingot: hogy mit gondoljunk Trianonról, meg a kommunistákról, trikolórról és árpádsávról, és hova tegyük a Szent Koronát, és kihantolunk és újratemetünk. Mindig, minden áldott napon van valami faszság, valami teljesen elrugaszkodott pszeudohír, a szimbolikus politikai keringő újabb kűrje. Kurva jó játék volna egyébként, hobbinak elmenne. Ha közben a világ megállna a pálya szélén, és bevárna minket.

De nem teszi.

Tizenöt év alatt a világ megváltozott. Kiderült például, hogy van klímaváltozás. Felemelkedett, és minden percben tovább emelkedik Kína. Oroszország elnöke már nem a magatehetetlen Jelcin, a vörös birodalom végül nem fulladt bele a hányásába. Kitört viszont a civilizációs világháború, és mi amúgy benne is vagyunk; azok is, akik nem hisznek a világháborúban. Ráadásul egy olyan államszövetség, az Európai Unió oldalán, amely azonban nagyon is jó eséllyel fog belefulladni a saját hányásába. Nem baj, pont nekünk való.

Arról alig volt itt vita, hogy hol állunk mi a világban. Szabadnapos bölcsészek témája, hobbi. Kampánytéma nem volt a külpolitikánk, még érintőlegesen sem. Utoljára talán a kettősállampolgárságos népszavazáson. Hogy a tisztelt magyar embernek milyen autó lesz a segge alatt, az a jó kampánytéma. Nem az, hogy például lesz-e egyáltalán benzin tíz év múlva. Vagy hogy lesz-e még seggünk.

1957-ben a proletariátus is a szputnyikról beszélt. A kocsmában. Nagyon jól tudták, hogy ettől nekik nem lesz több töpörtyűjük holnap, de értették, hogy ez mégis fontos, ha másért nem, azért, mert akkor a mi oldalunk erősebb. Amikor én kisgyerek voltam, alsó tagozatban a középhatótávolságú Pershing-rakétákról dumcsiztunk. Nem Győzikéről. Az Alfa Holdbázisról igen, de azért a rakétákról se feledkeztünk meg. Nemigen láthattuk saját szemünkkel, mégis tudtuk, hogy van világ.

Ma, azt hiszem, nem tudjuk. Úgy teszünk, mintha a legkevésbé sem volna fontos, ki lesz a francia vagy az orosz vagy az amerikai elnök. Mintha Irán csak a mesében létezne, mintha a Kárpátok megvédenének minket a külvilágtól; mintha a terrorizmus ellen kordonnal lehetne védekezni. Úgy játsszuk az eszünket, mintha figyelne ránk valaki.



IV. pályamű

Ezt a kamut!:  

"A Magyar Nemzeti Forradalmi Ítélet Végrehajtó Ezred második..."

De ilyet...Sose gondoltunk volna! mfor78 alakítása messze túlszárnyalja legvadabb várakozásunkat is! Terroristavideó gyártó iskolákban ezután tanítani fogjak!

Egyszerűen nem kell más csinálni csak ráfeküdni mások műveire...költség, fáradtság megspórolva ...olyan modern....trendy….zseniális!

Mindennek ellenére, mint csak félig önálló "szellemi" terméket tudjuk értékelni...de hallgassák meg előbb:

    • már láttuk
    • még nem hallottuk

Ezért, a Műbalhé csapata max. 2 pontot tud adni!

Hajra, további magasságokra, ami itt elindult, azt már nem állítja meg senki!!!!

Várjuk versenybe az új pályáműveketKüldjek a videót vagy a linket a következő mail-ra: isa.omar@gmail.com


Régebbiek | Végére »

2007. március »